Új sorozatunkban hétfőnként, - amikor az olvasók még nem pörögtek fel eléggé a hosszabb lélegzetű értekezések megemésztéséhez –, egy-egy, az italokkal kapcsolatos félreértést, hibásan beidegződött témát próbálunk kicsit körbejárni.

 

A mai az első ilyen írásunk:

 

Bizonyára sokszor előfordult már, hogy valamilyen illatot érezve elgondolkodtunk azon, hogy mi is lehet az. Ismerős, de nem tudtuk beazonosítani biztosan. Az is gyakran megtörténik, hogy érezzük az illatot, meg is fejtettük, tudjuk hogy honnan ismerős, ott van a nyelvünk hegyén, de egyszerűen nem tudjuk megnevezni. Az illatok teljesen körbevesznek minket és segítenek a tájékozódásban, érzelmeket váltanak ki, vagy segítenek abban, hogy eldönthessük, milyen jellegű az előttünk lévő étel vagy ital.

 

Választékunkban sokféle pezsgőt találtok. Pár napja a Törley Manufaktúránál jártunk megismerni néhány új pezsgőkülönlegességüket. Ennek kapcsán persze körbe is vezettek a pincékben, amiről eszünkbe jutott, hogy talán nincs mindenki tisztában azzal, hogyan is kerül a buborék a pezsgőbe. Pezsgőt többféleképp lehet készíteni, a legismertebb két módszer a tartályos erjesztés (tankpezsgő) és a palackban történő, úgynevezett „méthode traditionnelle” módszer. Az eredeti Champagne, és általában a minőségi pezsgők (mint a most kóstolt Francois pezsgők is) ez utóbbi módszerrel készülnek.

 

A hazai kézműves sörök előretörése nagyjából mindenki előtt ismert folyamat. Lassan nincs olyan kocsma vagy szórakozóhely, ahol az ismert nagy sörmárkák mellett ne találnánk meg néhány kisebb, manufakturális főzde termékét. És nagyon sok olyan hely is van, ahol direkt a szinte megszámlálhatatlan fajtájú kézműves sör a vonzerő. Ezzel a sörforradalommal párhuzamosan megjelent egy új fogalom is, mégpedig a KRAFT SÖR megnevezés. De mi is ez pontosan?

 

Kedvenc italt választani sokféleképpen lehet. Nyilván fontos az ízlésünk, és az annak megfelelő ízek, karakterek megtalálása. Őszintén szólva még ezeken a jellemzőkön belül is olyan bőséges a választék, hogy kis túlzással naponta találhatnánk magunknak új kedvencet, és így sem kéne két egyforma üres üveget kerülgetnünk a spájzban az alatt a néhány évtized alatt, ami még hátravan az életünkből.

 

Szent István napján persze az új kenyeret (is) ünnepeljük. A meglehetősen összetett ünnepnap történetét megnézhetitek a wikipédián: https://hu.wikipedia.org/wiki/Augusztus_20 , de mi most maradjunk a kenyérnél, pontosabban az aratásnál, még pontosabban magánál a búzánál. Amiből persze nem csak kenyeret lehet ám csinálni…

 

 

A nyár állandó slágerei a borok különböző habzó, gyöngyöző, buborékos változatai. Mint amilyen például a prosecco, az olaszok e csodás itala. Valóban nagyon felfutott az utóbbi években a prosecco kedveltsége, egy szakcikkben épp azt olvastam, hogy: „Bárki, aki nem vette észre a prosecco sikerét az elmúlt néhány évben, az valószínűleg jó ideje egy barlangban él„ De mit is érdemes tudni erről a gyöngyöző italról, miért is szeretjük mi annyira?

 

A citromból (pontosabban, mint látni fogjuk, a citrom héjából) készült likőröket ugyan sokan ismerik, de az otthoni bárszekrényükbe azért csak kevesen állítják be. Pedig ezek az italok nagyon finomak lehetnek, különösen a nyári forróságban, pezsgővel, proseccóval vagy épp tonikkal keverve. Nézzük, honnan is erednek ezek a likőrök.

 

 

Gondolom számodra is ismerős a szituáció: Este van, végre hazaértél, lassan vége a napnak, túl vagy a vacsorán. Végre biztos lehetsz abban is, aznap már nem kell a kormány mögé ülnöd. Leheveredsz hát a tv elé a kanapéra, épp megy egy film, amit ugyan már láttál, de tetszett, miért ne néznéd meg még egyszer. És, mivel finom ember vagy, előveszed a kedvenc féltve őrzött 18 éves whiskydet és öntesz egy adagot pár jégkockára, a palackot gondosan elől hagyva. Vagy épp bontasz egy üveg bort, hasonló megfontolással. Aztán belekortyolsz, és… Éhes leszel! Szinte rögtön. Igaz, alig pár perce vacsoráztál, de ez igazából a múlt mindent elborító ködébe vész már, te bizony most lettél éhes. Kimész hát a konyhába, kensz egy vajas kenyeret, dobsz rá valami sonkát vagy sajtot, aztán visszaülsz a kanapéra. A szendvics persze addigra, mire elhelyezkedsz, nagyjából el is fogy, iszol hát még egy kortyot. És indul a folyamat elölről…

 

Úgy fest, a meleg még velünk marad egy ideig. És miután ezt a nyári forróságot sehogy sem tudjuk eltenni a vacogós téli napokra (pedig akkor igazán jól jönne) minden energiánkat a túlélésre fordíthatjuk. A túlélésnek sok módja van, ezek egyik legkellemesebb fajtájáról írunk most pár szót, ez pedig az Aperol Spritz.

Talán nem tévedek nagyot, ha azt állítom, a whisky a legtöbbünk számára amolyan jéggel töltött, masszív üvegpohárból való fogyasztásra kitalált italfajtát jelent. Lehet kifinomult, füstös skót, vagy férfiasabb és markánsabb bourbon, a fogyasztása valahogy így kell kinézzen. Vannak ugyan whisky koktélok, igazán finomak is, de a whiskyről mégsem azok ugranak be elsőre, hanem Jockey Ewing, meg az összes vadnyugati westernhős. Persze a világ változik. Volt már szó itt arról, hogy az utóbbi években egyre több italgyártó kívánja meg a sörgyártók piacát, és egyre másra jelennek meg az alacsony alkoholtartalmú, készre kevert fémdobozos koktélok. Ezek között szinte minden italfajta megtalálható, a minőségük pedig meglehetősen változatos. Vannak igazán jól sikerültek köztük, de vannak felejtősebbek is…

 

Beszéljünk még kicsit a moonshine whiskykről. Ezekről az italokról volt már szó itt a blogon, de a Facebook oldalunkon képeket megosztva mindig észrevehető, hogy ez az italfajta valahogy izgatja az emberek fantáziáját. Persze, miért is ne lenne így, ha valami tiltott, vagy tilos, az mindig izgalmas. A moonshine kategóriát megalkotó marketingeseknek alighanem épp ez az általános emberi kíváncsiság lebegett a szemük előtt…

 

Miről is híresek az írek? A whiskey-ről, a zenéről. a manókról, a Guinnessről, gyönyörű lányaikról, és Conor McGregorról. De mindezek mellé talán jól tesszük, ha felvéssük a noteszünkbe a gint is. Bizony, a tradicionális ír italok sorába lassan odafér ez a fűszeres ital.

 

 

Ha az ízesített vodkákat nézzük, akkor a hatalmas fellendülés után, mély zuhanás vette kezdetét ebben az italkategóriában. Persze azért a Ciroc és az Abslout még mindig ontja magából a különlegesebbnél is különlegesebb ízeket, kiadásokat, de valójában a piaci kereslet ezekre a termékekre megcsappant. Egy valamire való italkereskedés legalább 3 polcot megtöltő, különböző Absolut of Sweden vodkát tudna felsorakoztatni, vagy a Smirnoff aranyozott, fahéjas és lime-os változatokat is meg tudja mutatni, de sajnos a vásárlók többsége már másik tündöklő csillag felé tekint.

 

Őszintén megvallva; sokunk számára a Zwack az elmúlt mondjuk 15-20 évben nem úgy mutatkozott be, mintha valami másról is megismerhetnénk, mint a 70-es évekből e korba áthibernálódott „kricsmik”, „krimók” és „korcsmák”, illusztrisnak egyáltalán nem mondható vendégeinek a kevertre való ráunás utáni, kicsit prémiumabb „gyorsacska” elfogyasztására vágyón rendelt italok gyártója. Ezzel egy percig sem akarnám kisebbíteni a hatalmas italgyártó érdemeit, és valójában el is ismerem a céget, mint világhírű, magyar szeszipari cég. De attól félek, nem vagyok egyedül azzal a véleményemmel, hogy az Zwack bizony nem az innovációról, az új termékekről volt ismert az elmúlt évtizedekben.

 

Aki már vett részt irányított italkóstoláson, biztos rácsodálkozott a szakértők megjegyzéseire, ahogy beleillatolnak egy-egy italfélébe. Ilyenkor hangoznak el a jellegzetes, különböző jegyzeteket, illatokat, aromákat értékelő mondatok: „Piros bogyós-gyümölcsös, tölgyes, szilvalekváros, szivarfüstös, mézes süteményes, jegyzeteket érzünk.” Aztán amikor mi is kipróbáljuk, bármennyire is szeretnénk, mégsem tudjuk ugyanazokat a jeleket felismerni. Vajon bennünk van a hiba, vagy ez az egész az italkóstolók sznob társaságának összeesküvése?

 

Néha aztán előfordulhat ennek a fordítottja is, egy-egy italt megszagolva egészen fura asszociációkra juthatunk. Az adott ital illata előhívhat bennünk hangulatokat, érzéseket, és az azokhoz kapcsolódó illatokat, akár egy-egy megszokott ételét, vagy egy-egy helyszínhez köthető illatot. Ilyenkor aztán egy kicsit elgondolkozhatunk, hogy mondjuk az adott rum vajon miért hozta elő bennünk a gyermekkorunk kedvelt – bár kicsit dohos – balatoni nyaralójának illatát?

 

Aki követi a világ történéseit, hallhatott arról, hogy minden idők leglazább hajviseletű amerikai elnöke némi kereskedelmi háborúba bonyolódott többek között az Európai Unióval is. Ennek következtében most épp úgy néz ki, Hogy az USA-ból érkező szeszes italok egy tekintélyes körére az EU védővámot alkalmazna, ami a jelenlegi álláspont szerint 25% lesz.

Akkor hát megint eljött egy szubjektív írás ideje. A ginek abszolút divatos italnak számítanak pár éve, amit az is jól mutat, hogy még mindig folyamatosan alakulnak új gin márkák, valahogy ez tűnik most az egyik legalkalmasabb italfajtának, ha új hullámos, fantasztikus háttér történetekkel marketingelt italt szeretnénk bedobni a köztudatba. Végül is érthető ez, hiszen a ginhez nincs szükség túl sok mindenre, szesz kell hozzá, amibe a boróka mellett lehetőleg minél többféle növényt, gyümölcsöt, miegymást dobálunk, aztán az italt újra lepároljuk, netán csak ásztatjuk.

 

A sörösüvegek lezárására használt koronás, sajtolt kupakot mindenki ismeri. Ez is egy olyan találmány, ami gyermekkorunk óta velünk van (függetlenül attól, mikor is voltunk gyerekek) azonban azért mégsem egyidős az emberiséggel, nézzük hát a történetét:

 

Hogy a minőségnek ára van, azzal nagyjából már mindannyian tisztában vagyunk. Az italoknál sincs ez másképp, a minőségi alapanyagok, az odafigyeléssel és türelemmel történő gyártás mind pénzbe kerül. Mindehhez az érlelt italok esetében hozzájön "az idő pénz” törvényszerűsége is, ha egy italt évekig, netán évtizedekig kell érlelni, akkor azt bizony az árban is érvényesíti a gyártó. Az alábbiakban azoknak kívánunk segíteni, akik úgy gondolják, finom ember csak nagyon drága italokat fogyaszthat, viszont nem tudják, ez körülbelül mekkora összeget is jelent, és azt sem szeretnék, ha a barátaik megszólnák őket, hogy nem kellően prémium termékek vannak a bárszekrényben.

 

A múltkori whiskys poszt után akkor most megírom a kendőzetlen igazságot a rumokról is. Persze ez sem az iDrinks.hu dolgozóinak egybehangzó, pláne hivatalos véleménye lesz, jóval inkább a szövegíró monológja. A saját rumos élményeimből építkezik ez az írás. Azonban az élmények árnyalásához kicsit vissza kell menjünk az időben…

 

Az van, hogy néha az embernek elege lesz a politikailag korrekt beszédből, és úgy érzi, itt az ideje egy kicsit az igazsággal is foglalkozni. Persze egy italkereskedés szövegírójaként nyilván minden terméket egyformán illik ajánlanom, de azért nekünk, nekem is vannak kedvenceim. Ez a mostani, bevallottan szubjektív poszt erről fog szólni.

 

A sörkedvelők jól tudják, hogy Belgium bizony nagyhatalom e habzó ital terén. Szintén jól ismert az apró rózsaszín elefánt, amely talán a leghíresebb belga sörmárka, a Delirium Tremens címkéjén található. De hogyan került oda, és egyáltalán miért ez lett a sör neve?

 

 

 

Bár sört szinte az egész világon készítenek, vannak nemzetek, amelyek valahogy nagyon kötődnek ehhez az italfajtához, és akik ezt az italt más módon is készítik, mint általában megszokhattuk. Az egyik ilyen nemzet a belga, ahol a kolostorokban főzött sörnek bizony igen komoly hagyománya van.

 

 

A krém- és whiskylikőrök jelentős része tejszín felhasználásával készül. A gyártók általában büszkék is a felhasznált tej minőségére, nem egy esetben saját gazdaságukból származik az alapanyag. Ez rendben is van így.

Lehet hogy egyszer majd úgy gondolunk az elmúlt évre: 2017 volt az év! Óh, és micsoda év?! Mikoron rájöttek a Diageo tulajdonában lévő, hatalmas cégóriásnál, hogy „Oké! Elég volt nekünk ennyi idő biztonságban! Most kísérletezzünk!”, és nekiálltak őrült tudós módjára, összeöntögetni, megpörkölgetni, kísérletezni!

 

Szeretjük az olyan, minőségi márkákat, amik nem túl hosszú idő alatt futottak fel és váltak közismerté. Ez többnyire arra bizonyíték, hogy ha valóban minőségi termékkel tudunk előrukkolni, akkor arra felfigyel a közönség. Nem kell legendás történeteket írnunk, lovagkori mesékről, hogy miként találták fel az italt, nem kell ősi, titkos szerzetes kézírásokat lapozgatnunk a 42 különböző összetevőkről. Készülhetnek finom italok manapság is.

 

A japán italok sokunk számára épp olyan misztikusak, mint a japán kultúra és élet maga. Azt sejtjük, hogy a tradicionális italok arrafelé rizsből készülnek, és ismerjük a szaké vagy épp a chochu italfajták nevét, de abban, hogy ezek például égetett, vagy épp erjesztett italok, egyáltalán mondjuk pálinkának vagy inkább bornak tekinthetőek, már nem vagyunk egészen biztosak.

 

Írásunk ezekre a rejtélyekre derít némi fényt…

A Talisker mára a Skye szigetek szupersztárjának számít. A szigeten eredetileg 7 lepárló állt, mára azonban csak az 1830-ban alapított Talisker maradt fent. Valamit alighanem jól tudnak...

 

A nyugati Highland egy kis öblében elhelyezkedő lepárló régóta ad a világnak kiváló párlatokat. Egészen 1794-óta, mikor is John és Hugh Stevenson megalapították, ebben a kis városban és környékén elsőként.