A címbeli idézőjel nem véletlen. Tudjuk, a whiskyk sokfelé, és sokféle alapanyagból készülhetnek, olyannyira, hogy egymástól komoly mértékben eltérő jellegű ital lehet a végeredmény. Azonban egy dologban minden whisky hasonlít, mégpedig abban, hogy mindenképp érlelni kell ahhoz, hogy whiskynek vagy whiskey-nek nevezhessük.

Ez egy rövid kis poszt lesz, egy vásárlónkkal folytatott beszélgetés eredményeként született. Itthon ugye azt tapasztaljuk, hogy egyre több kis pálinkagyártó manufaktúra alakul. Ezek zömében igényes, gyakorlatilag kézműves párlatokat kínálnak, nem épp alacsony árakon. Hogy a számításuk bejön-e, az persze változó, de kétségtelen, hogy néha nagyon finom italokra bukkanhatunk náluk. 

A múlt héten ott hagytuk abba, hogy az alkoholtartalmú italok időnként különböző, általában politikai, vagy azzal összefüggő okokból bizony tiltólistára kerültek. De nemcsak általános tiltásokat ismerünk, előfordul, hogy csak egy-egy italféleséget kell időszakosan nélkülözni.

Az alkoholtartalmú italok története nem csupa jókedv és nevetés. A történelem ismer néhány időszakot, amikor egyes italfajták, sőt, akár szinte minden szeszesital illegalitásba kényszerült.

Arról, hogy a különböző párolt italféleségeket miért szokás hordóban érlelni, többször is írtunk már itt a blogon. Az érlelés minden esetben az adott ital minőségét javító eljárás, azonban, mint az italok előállításának minden lépését, úgy az érlelést is sokféleképpen lehet végezni.

A vermutok, vagyis az ízesített és növelt alkoholtartalmú borok régóta velünk vannak. Néhány - főképp olasz eredetű - márka, mint a Martini és a Cinzano fontos itala volt a rendszerváltozás előtti Magyarországnak, az akkori szűkösebb lehetőségek közepette ezek a vermutok fogyasztásuk közben mintegy idevarázsolták a szabadabb, nyugatiasabb, édesebb életet. Talán nem véletlen, hogy épp olasz italmárkák lettek ilyen ismertek, hiszen a 60-as, 70-es évek itáliai filmgyártásának ikonikus darabjai hozzánk is eljutottak, így az »Édes élet«-ről bennünk kialakuló képhez hozzátartoztak a fenti gyártók termékei.

A likőrök és az ízesített párlatok sokak szemében nem számítanak igazi férfias szeszes italoknak. Úgy gondolják, csak a tiszta, ízesítetlen, erős párlatokkal érdemes komolyan foglalkozni. Pedig az ízesített italok között is találunk igazán különleges minőségű termékeket. A köznyelvben a különböző aromákkal, kivonatokkal kevert édes alkoholok sokszor egyszerűen likőrként kerülnek említésre. Ez persze egyszerűsítés, a valóság ennél sokkal szerteágazóbb.

​A minőségi szeszes italokat kedvelők előbb-utóbb eljutnak oda, hogy otthon is valami helyet kéne találjanak a palackoknak. Persze elvannak azok egy szekrényben, vagy egy asztalkán is, de valljuk be, a bárok világa nem csak a társaság miatt csábító, hanem a miliő, a környezet, a berendezés okán is. Ráadásul sok italfajta palackja tényleg szinte műalkotás, igazán kár volna eldugni...

A törkölyből, vagyis a borkészítéskor kipréselt szőlőből készült pálinka nálunk is kedvelt ital. Azonban ennek az italfajtának az igazi klasszikusa a grappa néven ismert olasz törkölypárlat. Számos változata ismeretes, friss és tölgyfahordóban érlelt italként is fogyaszthatjuk, épp ezért ez az ital meglehetősen sok módon fogyasztható. Nézzük mit érdemes tudni róla:

Az szeszes italok fahordós érlelése régi találmány. Ebben a rövid írásban most kifejezetten az égetett/főzött/párolt szeszes italokról ejtek szót, a borok kérdése nyilván teljesen más megközelítés alá esik, hiszen ott a fahordó magához a bor létrejöttéhez szükséges.

Az alkoholtartalmú italok történetéről és megjelenéséről, no meg a fogyasztási szokásokról már írtunk többször is, azonban ezek jobbára külföldi italok és így külföldi példák voltak. De mi a helyzet nálunk?

A békéscsabai Árpád pálinkák, vagyis teljes nevén az Árpád és Vadász Pálinkák Kisrét Manufaktúra termékei már jól ismertek a minőségi pálinkát kedvelők körében. A több generációs hagyományokra építkező manufaktúra immár sok éve egyre komolyabb választékkal van jelen a piacon, és azt is megszokhattuk, hogy amelyik versenyen elindulnak, azt meg is nyerik.

A kérdés érdekes. Az tudható, hogy Petőfi idejében az ekkor még kutakból vödörrel felhúzott víz még/már nem mindenhol volt iható, legalábbis forralás nélkül. Különösen a városokban volt ez probléma. Tehát, csakúgy mint a korábbi évszázadokban, az alkohol tartalmú italok sokszor alapvető italféleségnek számítottak. És hogy Petőfi mit ivott ezek közül? Amit biztosan tudunk a kortársaktól, hogy nem volt egy nagyivó, de ha valamit, akkor „hazafias” borokat ivott. És rengeteg kávét…

 

Így Szent Patrik napja előtt beszéljünk pár szót az ír whiskeyről. A századforduló (mármint az eggyel korábbi…) idején még elterjedt elmélet volt, hogy a szeszfőzést az írek (egyes változatokban maga Szent Patrik) találták fel az első évezredben. Persze ez inkább legenda, de kétségtelen, hogy igen régen készül ezen a vidéken ez a nagyra becsült italféleség.

Múlt héten a független palackozókról írtunk. Ezek egyike A Douglas Laing & Co. E cég termékei már választékunkban is megtalálhatóak, és rajtuk keresztül kicsit megismerhetjük az ilyen palackozók gondolkodásmódját is.

 

Aki követi az alkoholos italok világát, az jó eséllyel ráébredt már, hogy itt pontosan ugyanolyan folyamatok zajlanak, mint bármelyik másik élelmiszeripari vagy vegyipari területen. Vagyis ezen a piacon is a tőkeerős, egyre nagyobb méretű vállalatkomplexumok kebelezik be az ismert gyártókat és az általuk felépített márkákat. A boltok polcain persze a jól megszokott palackokat találjuk továbbra is, de ha utánanézünk a háttérnek, rájöhetünk, hogy az ezeket gyártók jó része bizony alig fél tucatnyi cégcsoport tagjaként működik.

Szent Patrik napja mára egész ismert ünnep lett nálunk is. Köszönhető ez elsősorban az ír zenének, amit nagyon sok, igazán színvonalas zenekar játszik már itt is, és az ír italgyártóknak, akik az egész világon meglátták a lehetőséget a tavasz elején megtartott vidám és zöld ünnepben.

 

Az alkoholfogyasztás a világ szinte minden táján a helyi gasztronómia szerves része, kevés ország van, mely nem büszkélkedhet egy saját tradicionális itallal. Az erjesztett italok fogyasztása mondhatni egyidős az emberiséggel, az alkohol népszerűsége időtlen; minden korban segített a lazulásban, a problémák uralta életet egy kis időre magunk mögött hagyni.

Gyűjteni gyakorlatilag mindent lehet, teszik is sokan. A gyűjtés szenvedélye alighanem egyidős az emberiséggel, sőt, jó eséllyel idősebb, hiszen a túléléshez minden élő szervezet számára szükséges a bőség idején történő felhalmozás. Persze, most itt már nem erről van szó, de a szenvedély, a felhalmozott készletekben való gyönyörködés alighanem innen származik. A szeszesitalok sem kivételek ez alól, igaz, a gyűjtésüknek számos, nagyos is különböző oka lehet…

Az „égetett” szeszes italok alkoholtartalma sokaknál jelent egyfajta garanciát a minőségükre. Egy 60 fokos pálinkát vagy whiskyt többre tartanak, jobbnak gondolnak, mint egy 40 fokosat. Ez persze az esetek többségében nem igazán okos megközelítés, de járjuk most kicsit körbe a kérdést:

Hordóban érlelt termékeinknél többször bukkanhatunk a solera kifejezésre, - legtöbbször a sherryk említésével egy mondatban - mint az állandó minőségre biztosítékot nyújtó eljárásra. Biztos sokan vannak, akik tudják is, miről van szó, de talán nem mindenki. Járjuk körbe most kicsit a kérdést.

A világszerte ismertséggel bíró egzotikus gyökerű szeszes italok választékában nem sűrűn találkozunk magyar, vagy akár Közép-Európai vonatkozású termékekkel, márkákkal. Ez persze érthető, hiszen mi sosem voltunk a világtengereken aktívan jelenlévő, a világkereskedelemben és különösen a gyarmatosításban jeleskedő nemzet. Márpedig a ma ismert, tradíciókkal rendelkező italmárkák történetét olvasgatva mindig erre a két fontos momentumra bukkanhatunk. A gyarmatosítás adta meg általában a kezdőlökést, ekkor jutottak el a világ különböző, az alapanyaggyártáshoz tökéletes klímával rendelkező zugaiba a korszerű szeszesital-gyártás fogásai, és a tengeri kereskedelem volt az, ami aztán fel is tudta virágoztatni ezeket a lepárlókat.

Legtöbbünknél a whiskykről szólván Anglia, pontosabban Nagy-Britannia, még bővebben az angolszász kötődésű nemzetek jutnak eszünkbe. Igaz, ha megnézzük egy nagyobb kereskedő választékát, látni fogjuk, hogy szinte a világ minden pontján készítenek ilyen italt, de azért az igazi whiskyket mégiscsak a Hegylakóhoz, 007-hez, netán Jockey Ewing-hoz kötjük. Végül is valahogy el kell igazodni a világban, kellenek a fix pontok. A mexikóiak aguardientét isznak, a németek sört, a japánok szakét, a magyarok pálinkát, a skótok meg whiskyt. Hát nem?