Az angolok először a németalföldi szabadságharc során találkoztak az itallal, amit onnantól kezdve élvezeti cikként kezdtek fogyasztani. A 17. század végén az angol kormány mindent megtett annak érdekében, hogy visszaszorítsa a francia brandy importját, ami azt eredményezte, hogy az alkoholkedvelőknek más rövidital után kellett nézniük.

Ebben az időszakban kezdett széleskörben is elterjedni a gin, néhány éven belül pedig, valóságos ginőrület vette kezdetét. Azonban megnövekedett fogyasztás miatt megnőtt a prostitúció, valamint megszaporodott a bűntettek száma is. A negatív következmények miatt sokan kampányolni kezdtek az ital árusítása ellen, például Daniel Defoe, a Robinson Crusoe írója is lelkes ellenzője volt. A gint nemtől, rangtól és kortól függetlenül előszeretettel fogyasztották az emberek, sőt, mi több, maga az uralkodó királynő is olyan nagy rajongója volt, hogy a háta mögött “Gin nagyinak” becézték.

A ginfogyasztás nemcsak a nemesek fejét csavarta el, hanem a szegényebb társadalmi rétegeket is teljesen megbolondította. A korai feljegyzések szerint, a nyomornegyedekben talicskában árulták az italt. A népszerűségét valószínűleg a gyors hatásának köszönhette, ugyanis az alkoholtartalma szinte másodpercek alatt az emberek fejébe szállt. Ez nem is volt titok, sőt, az akkori hirdetéseken ez szerepelt: "Egy pennyért berúgsz, kettőért már hullarészeg vagy". Végül az 1751-ben bevezetett gintörvény vetett véget a mértéktelen fogyasztásának.