Ez a felállás ugyanis azt eredményezi, hogy a sóval, citrommal vagy fahéjjal, naranccsal bűvészkedés lényegesebb, mint maga a pohárban várakozó alkohol.

De miért annyira kedveltek a tequila kortyolásához köthető rítusok?

Alapvetően a kérdést érdemesebb globális értelemben megválaszolni. Az emberek ugyanis nagy általánosságban szeretik a szokásokat, mert azok egyfajta keretrendszert biztosítanak. Olyan keretet, amihez könnyű az igazodás, és amit bármikor elő lehet rángatni. A másik, hogy túl a szokásokhoz való ragaszkodáson, egyes rituálék nem tagadható módon élvezetesek. A sózás-citromozás történetesen ebbe a kategóriába tartozik.

A kézre szórt só lenyalása és a citromba harapás, vagy ugyanezen mozzanatok fahéjjal-naranccsal, szinte beleivódtak a köztudatba. Ezek nélkül már nem is szervírozható a tequila, pedig az eredetük nem holmi szórakoztatásra vezethető vissza.

Az ital ősei konkrétan annyira ihatatlanok voltak, hogy a feljavításuk nélkül a csatornákban végezték volna. Viszont nyilván erre a sorsra nem jutottak, több okból sem. Így aztán nem maradt más, mint az ízesítés. Ekkor kerültek elő az egyes kellékek. Az egykori, túlélést segítő szokások fennmaradtak, annak ellenére, hogy napjainkban semmi szükség nincsen az ízjavításra.

A tequila vélemények miről számolnak be?

A rituálék nélkül kortyolók egyhangúan pozitív meglepettségről tanúskodnak. Hiszen ilyen módon megtapasztalhatták az tequila nagyon is vonzó karakterét.