Whiskyrajongóként szenvedélyesen vadászunk a korábban sosem tapasztalt ízekre, illatokra és aromákra. Végtelen vágy lüktet bennük az eksztatikusan különleges ízt ígérő új palackok megkaparintására, de vajon milyen szempontok alapján tekintünk a nemzetközi mezőnyből kimagaslónak egy whiskyt, és mikor érzünk egy scotchot vagy egy japán whiskyt szörnyűségesnek?

A whiskyk ízlelése átalakítja az agyi ízmemóriát

Nemcsak vizuális és szenzoros memóriával huzalozták az agyunkat. Rendelkezünk egy ízlelési memóriával is (taste memory), ami óriási szerepet játszik a whiskyk ízének megjegyzésében. Az agykutatással foglalkozó neurológusok megállapították, hogy a fejünkben lévő tofura emlékeztető szuperszámítógép némi „átdrótozással” szinte bármire megtanítható (kondicionálható-gondoljunk csak Pavlov híres kutyájára, aki egy idő után már nemcsak a kajára, hanem az ezt előrejelző hangeffektusra is aktív nyálcunamit produkált). Ha az agyunk némi gyakorlással elsajátít egy teljesen új működést, akkor egyúttal a szerkezete is megváltozik, és ezt az agy alakíthatóságának, neuroplaszticitásának nevezik a szakértők.

Az orrunk olyan hiperérzékeny szálakkal van összekapcsolva az agyunkkal, hogy már egy finom szimat beáramlásával módosul az agyunkban lévő idegsejtek, a neurális kapcsolódások végtelen pókhálószálakból összeálló hálózata. Minden alkalommal módosul az agyunk egy picit, amikor beleszippantunk egy whisky illatába, vagy a nyelvünk érintkezik az isteni itallal. Könnyen lehet, hogy a füstös ízű whiskyk főpapjaként valóságos vallási áhítattal imádjuk a világ legfüstösebb whiskyjét, a Bruichladdich Octomore-t. De vajon mi a helyzet, ha 2 évvel korábban kortyoltunk belőle, és most újra megízlelve teljesen más a zamata, mint amire emlékeztünk? Ez azt jelenti, hogy agyunk ízérzékelésének whisky területén kevésbé aktív a szuperfüstös aromákról szóló idegi átmenet hálózata. Több tőzeges whiskyket kell innunk, hogy edzésben tartsuk a szürkeállományunk érintett részét, illetve különbséget tudjunk tenni a kategória sokszor csak finomságokban különböző változatai között. Feszegessük a whisky-érzékelésünk horizontját, mert csak így hangolódhatunk rá az egyre káprázatosabb aromákra!

Minél szélesebb spektrumban kóstolunk whiskyket, annál izgalmasabb mintázatok formálódnak agyunk íztartományban, és annál különlegesebb értékelési tartományok formálódnak az idegrendszerünkben. A régi tapasztalatok felülíródnak bennünk, és a változások nyomán egyre színesebb ízlelési élményekben részesülünk.

Érdemes minden héten/hónapban más-más sajátosságokkal bíró italokat tesztelni az Élet Vizének hatalmas whiskytengeréből, hogy apránként az agyunkat is hozzászoktassuk a kedvenc italunk ezernyi (de leginkább végtelen) arcához. Minél jobban pallérozzuk az agyunkat az ízek élvezetére, annál színesebb intervallumban tudjuk majd értékelni a whiskyket, és pár hónapon belül kifinomultabb whiskyszakértővé is válhatunk.

Még profibbak vagyunk a témában, ha írunk magunknak egy átgondolt, alaposan felépített menetrendet arról, hogy egy bizonyos hónapban milyen típusú whiskyket akarunk végigkóstolni az ízérzékelésünk finomhangolása céljából. Például indítsunk egy füstös scotch-csal, egy elegáns kanyarral forduljunk rá valamelyik japán különlegességre, majd zárjuk a hetünket egy rozsosabb-édesebb Tennessee-jellegű itallal. Egészen parádés hétnek hangzik, nem?

Kóstolási fortélyok és a hangulat szerepe

A rutinos borkóstolóknak sem kell a szomszédba menniük egy agyafúrt trükkért: kieszeltek egy zseniális megoldást, amellyel szinte számtalan bort kóstolhatnak meg egymás után anélkül, hogy ez zavart okozna az ízérzékelésükben. Ők úgy kerülik el az aromák összekeveredésének káoszát, hogy egy ravasz csavart visznek az egymás után következő kóstolási körökbe: közben sajtot és kenyeret majszolnak, hogy semlegesítsék a szájukban lévő korábbi ízeket. És már a borversenyek elején bevetik ezt a praktikát, mert egy-két korty bor után nyomban kialakul egyfajta benyomás, amit semlegesíteni kell, hogy a soron következő borokat íztorzulás nélkül tudják majd tanulmányozni. Ez a tipp remekül jön egy whiskykóstoláson is, ahol egymás után többfajta italt is kortyolunk, és könnyen keveredhetnek a szánkban az ízek. Ezt a zavaró ízzavart rendszerint ásványvízzel szokták áthidalni, a kenyeres-sajtos kombináció viszont még hatékonyabban oldja meg a kérdést.

Az ízek torzulásának is megvan a maga kémiája. A második vagy harmadik tétel whisky után az alkohol egy kellemes zsibbadást kelt az idegvégződéseinkben, a nyelvünkben, a szánkban és a torokban. Ha túlságosan sok alkoholt iszunk, akkor a szesz neurotoxin hatást kelt bennünk, közepes mennyiségben pedig kisebb zavart okoz az idegrendszerünk működésében, ami nagyban érinti a reagálási képességünket. Minél több whiskyt kortyolunk, annál jobban gyengül az ízérzékelésünk, a harmadik-negyedik pohár után pedig ilyen szempontból teljesen összezavarodunk. Egy jó kis whiskykóstolón muszáj elejét venni az ilyen malőrnek, ezért vihetünk is magunkkal egy pár falat sajtot és ropogós kenyeret.

Mi történik ilyenkor a szánkban? Az emésztés megkönnyítése érdekében a test enzimekkel gazdagítja a nyálunkat, amelyek a liszt keményítőjét cukorrá oldják. A kenyeret általában gyorsan lenyeljük, a szánkban maradt morzsákat pedig az enzimek nyomban kezelésbe veszik, és átalakítják. Az enyhén édes íz növelése más módszerrel is megoldható, például egy kis zsír vagy só fogyasztásával. Mindkét természetes „ízfokozó” az emberi fejlődés gyermekkorából, az ősi evolúciós korszakokból származik, hiszen már akkor felfedezték, hogy milyen radikálisan megváltoztatja az ételek ízét a zsír és a só, mert ettől a két adaléktól valahogy mindennek jobb íze lesz. De térjünk vissza az alapkérdéshez: hogyan őrizzük meg az  „ízfüggetlenségünket” egy több tételt felsorakoztató whiskykóstoláson? Jó úton járunk, ha sajttal küszöböljük ki a korábban érzett ital ízét, mert a sajt sajátos zsír- és sótartalma ráhangolja, felkészíti az ízérzékelésünket a következő pohár whisky íz szempontjából majdnem „szűz” befogadására.

És akár hisszük, akár nem, a pillanatnyi hangulatunk is befolyásolja azt, hogy milyennek érzékelünk egy számunkra még idegen italt. Az egyik pillanatban már-már szerelmes szavakkal illetünk egy fantasztikusan finom whiskyt, ám előfordulhat, hogy kicsivel később teljesen más véleményt formálunk az italról, mert más hangulatban vagyunk. Egy igazán vendégmarasztaló whisky esetében ritkán fordul elő ilyen kilengés az ízlésünket illetően, mert az úgy elkápráztatja majd az ízlelőbimbóinkat, hogy nagy valószínűséggel pár hónappal vagy évvel később is rajongással vegyes tisztelettel vesszük majd kezünkbe az imádott italt.

A hangulatunk tehát nagymértékben befolyásolja az ízérzékelésünket. Akkor kóstoljunk meg egy új whiskyt (vagy vegyük elő a bárpultból régóta imádott kedvencünket), ha kicsattanóan jó kedélyállapotban vagyunk, és kiválónak ítéljük az alkalmat egy kis iszogatásra.

Üssük bele az orrunkat?

De még mennyire, hiszen a szaglás legalább olyan fontos szerepet játszik a whiskyk megismerésében, mint az ízlelés! A whisky tudományának bizony az orrunk az alfája, amelynek hamarabb kell találkoznia a felfedezésre váró itallal, mint a nyelvünknek.

Nem véletlen, hogy a whiskyvilág egyik kimagasló alakját, Richard Pattersont nemes egyszerűséggel csak az „Orrként” emlegetik a szakmában, és a Llyod of London észveszejtően magas összegre, 2.6 millió dollárra biztosította a hatvanas éveiben járó Richard nóziját! Az egyik YouTube-videójában Patterson kimaxolja a szaglásban rejlő lehetőségeket: átpörgeti a whiskyt a pohárban, és többször is beleszagol, mielőtt meginná. Első szippantásra viccesen Hello-t mond neki, majd megkérdezni, hogy van, végül lassan és akkurátusan vesz íz- és illatmintát a whiskyből, méghozzá úgy, hogy az orrán és a száján át egyszerre találkozik a whisky aromáival. Nála ez a metódus, és az Orr ritkán téved!

A whisky teljes íz-történek megismeréséhez átfogóbb betekintést kell nyernünk az ital aromáiba. Igenis bele kell szagolnunk a whiskys pohárba, mielőtt felhajtanánk a tartalmát, mert csak így alkothatunk teljes képet a whisky mélyebb természetéről. Ezután a rutinosabb whiskysznobok csak egy nagyon kicsit kortyolnak a whiskyből, és azt öblögetik a szájukban, hogy az isteni ital aromakincse végigsimítsa a szájpadlásukat, a nyelv különböző érzőterületeit. És az orrbavágó, szánkat átjáró esszenciális ízprofil után tudni fogjuk, hogy egy új favoritot találtunk, vagy egy olyan italt, ami a whisky-kriptonitunk, és mától menekülni fogunk tőle. 

Van, akinek a maltiness (azaz édeskés) ízvilág jön be, másoknak a peatyness (az ital tőzeges füstössége) lesz a kedvence, de ízleljünk meg minél több whiskyt, és hamarosan rátalálunk a kedvenc aromáinkra, márkáinkra!

Az új ízárnyalatok felfedezése csaknem végtelen folyamat egy vérbeli whisky-kalandornak. Kísérletezzen izgalmas italokkal, válasszon minden korábbi tapasztalatára rácáfoló különleges whiskyket az iDrinks kínálatában.