Mi most ezek közül az italok közül a mézes ízesítésű whiskyket járjuk körül, ugyanis ez tényleg jellemző whisky-likőr, több gyártó választékában megtalálható, és ráadásul a méz felhasználásával ízesített szeszes italok komoly hagyományokkal rendelkeznek.

 

A méz persze a közvélekedés szerint egészséges. Kétségtelen, hogy a friss méz tartalmaz sok élettanilag fontos anyagot, de arra már kevesebben figyelnek, hogy ezek a tárolást nem nagyon kedvelik, a két éve a konyhapolcon álló - netán némi hőkezelésen is átesett - üveges mézben már kevésbé vannak jelen. Ami viszont biztosan ott marad a mézesbödönünkben, az a lehető legkisebb helyre összezsúfolt lehető legtöbb kalória, a méz ugyanis - hiába próbáljuk szépíteni - valójában folyékony halmazállapotú cukor. (Ha belegondolunk, épp e célból csinálják a méhek, a lehető legtöbb kalória biztosítására a fejlődő utódoknak.)

 

Node sebaj, akit a vitaminok érdekelnek, az egyen ugyebár zöldséget. Azzal sem árt tisztában lenni, hogy az emberiség története során nagyon sokáig – tulajdonképpen a modern cukorgyártás megszületéséig – a méz volt az elsődleges édesítésre alkalmas anyag. Ráadásul az egész világon ismerték, a távol keleten épp úgy, mint a tengerentúlon, és persze Európában is.

 

Térjünk is vissza a whisky-hez. A méz mint természetes édesítő- és ízesítőanyag régóta ismert a whiskygyártók körében, különösen mióta a whisky áthajózott az óceánon, és megjelentek az amerikai, bourbon whisky-k. A tengerentúlon amúgy is nagy divat a méz, mint tudjuk az édes ételeket sem vetik meg, adta magát a méz belekeverése a whiskybe is. Teszik is ezt több amerikai gyártónál, de európai, például ír whisky gyártók is készítenek ilyen italokat, különösen, ha fontos számukra az amerikai piac. (Az ír whiskygyártók ugye már csak a történelmi tradícióik miatt is ide tartoznak.) A Jim Beam, a Jack Daniels, a Wild Turkey jól ismert mézes whiskyket készít, de keresett például az ír Bushmills »Irish Honey« whiskey is.

 

Be kell lássuk, a méz jó kiegészítője a whiskynek, különösen az eleve édesebb és aromásabb ír- és bourbon fajtáknak, valahogy a gabona, és különösen a rozs meg a kukorica édességéhez jól passzol a méz íze. Ezek a whiskylikőrök (mert ugye kevertségük okán ugye ezek már semmiképpen sem igazi whiskyk) általában 35% körüli alkoholtartalommal bírnak, vélhetően azért, hogy minél szélesebb vásárlói kört elérhessenek.

 

A 35%-os alkoholtartalom épp az a határ, ahol a kellően ízesített italokban az alkohol igazából már nem érezhető, tehát azok is szívesen fogyasszák ezeket a likőröket, akik nem annyira kedvelnék az erős italokat. Persze azért ez sem kevés alkoholtartalom, szóval a fogyasztásnál azért oda kell figyelni, egy hideg téli napon könnyel elszörpölgethetünk egy palack ilyen édes nedűt, és azért az estére bizony a fejünkbe szállhat…

 

 

És hogy legyen itt egy konkrét vélemény is: Megkóstoltam a Jack Daniels Tennessee Honey változatát.

 

Nagyon kellemes whisky, meglepő módon nem is tűnik túl édesnek, egyáltalán nem »gejl«. Érdekes, mert az aromában valahogy eltűnnek az erős whisky de az erős méz jegyek is, helyettük egy komplexebb, süteményesebb, nagyon jellegzetes, de új aroma jelenik meg. Belekortyolva a kellemes édesség mögött egy pillanatra megérezzük a szájpadlásunkon az alkohol pici szúrósságát (ezzel mintegy emlékeztet minket az ital, hogy méhek csinálják a mézet, azok meg ugye hajlamosak a szurkálásra) de ez egy pillanat alatt eltűnik, és marad a kellemes, jellegzetes, szinte harapható süteményes, édes aroma.

 

Meglepő módon még a lecsengés is egész hosszú, és végig ez az édes, mézessüteményes aroma uralja. Sőt, még jóval a fogyasztása után is időnként azon kapja magát az ember, hogy nyelvével az aroma utolsó molekuláit ízleli a szájában. Mindenképp ajánlom azoknak, akik kedvelik az édeset, persze mértékkel, mert azért a 35% alkohol jóval több, mint a hagyományos likőrök alkoholtartalma.

 

Ha tetszett a poszt, kövess minket a Facebookon és az Instagramon is!