A hivatalos terminológia szerint a francia liqueur szóból származó likőr olyan szeszes ital, melyet jelentős mennyiségű hozzáadott cukorral édesítenek, és általában különböző gyümölcsökkel, fűszerekkel, aromákkal ízesítenek. Alkoholtartalma általában alacsonyabb a tiszta párlatokénál, de legalább 15%. A likőröket többnyire nem érlelik, de az ízanyagaik összeérése miatt sokszor pihentetik.
Azonban a különböző ízesített párlatok messze nem csak e terminológiának megfelelő italok lehetnek. A likőrök és az egyéb ízesített szeszes italok megkülönböztetése sokszor nem könnyű, ugyanis a cukrozatlan párlatoknak is léteznek ízesített változatai, ilyenek például az ízesített vodkák. A legfontosabb különbség az édességük: a likőröknek az Európai Unióban legalább 100 gramm cukrot kell tartalmazniuk literenként, az Egyesült Államokban pedig legalább 2,5 tömegszázaléknyit, azaz literenként körülbelül 25 grammot. Épp ezért nem számítanak likőrnek például az édes deszertborok és vermutok, mert azok nem tartalmaznak hozzáadott cukrot, édességük magának az italnak, illetve a felhasznált szőlőnek köszönhető.
Leggyakrabban mégis az ánizsos párlatokat tévesztik össze a likőrökkel, ugyanis ezek az ánizsolaj miatt különösen édesek, és sokszor egy minimális mennyiségű cukrot is tartalmaznak. További félreértéseket okoz, hogy a 19. századi francia nyelvben liqueur szó a cukrozatlan párlatokat is jelölte, például a brandy-t, és az amerikai angol nyelvben ma használt liquor (mint minden égetett szeszre használt gyűjtőnév) és liqueur (likőr) szavakat is könnyű összetéveszteni.
De az igazi likőrök is sokfélék lehetnek:
- Növényi likőrök
A legkorábbi likőrök a szeszfogyasztás hajnalán, a 14. században jelentek meg, és különböző fűszerekkel, gyógynövényekkel ízesítették őket. Gyakran azonosítják őket a minden égetett szeszesital ősének számító korabeli gyógyszerészeti párlatokkal, de a likőrök már a kezdetekben sem követték a korabeli gyógyszerészeti elveket. Míg az orvosi tinktúrák elődei alkoholos gyógynövénypárlatok voltak, melyeket igen kis mennyiségben vettek be gyakorlatilag kanalas orvosságként, addig a likőrök önálló italként fogyasztott, édesített és gyakran csak egyszerű áztatással ízesített szeszek voltak, melyeknek az élvezeti értékük volt a legfontosabb. Természetesen az is igaz, hogy a korabeli szeszpárlatok nem voltak túlságosan tiszták, épp ezért sokszor túl jóízűek sem, tehát az ízesítésre már csak ezért is szükség volt.
A növényi likőrök közé tartoznak a keserűlikőrök is, melyek a (likőröknél időnként alacsonyabb cukortartalmú vagy cukrozatlan) bitterek közé is sorolhatók. Általában aperitifként, étvágyfokozóként fogyasztják őket.
- Gyümölcslikőrök
A gyümölcslikőrök készítéséhez egész vagy összezúzott gyümölcsöket, néha csak a gyümölcsök egy részét, - például a citrusok héját - használnak fel, melyeket hagyományosan alkoholban kivonatolnak. A likőrhöz használt alkohol a legtöbbször finomszesz, de előfordul többek közt az adott gyümölcs párlata vagy bármely más égetett szeszesital, rum, brandy, illetve cognac is. Az Európai Unióban az igazi gyümölcslikőrökhöz nem használhatók aromaanyagok, de a „gyümölcs ízű likőrökhöz” természetesen igen.
- Krémlikőrök
A krémlikőrök neve a közvélekedéssel ellentétben nem alapanyagukra, hanem sűrűségükre utal. A „crème de” előtaggal (és az alapanyag nevével) is árusított likőrök minden esetben legalább 250 gramm cukrot tartalmaznak literenként, így igencsak sűrűek. Különböző gyümölcs- és növényi likőrök tartoznak ebbe a csoportba.
- Tejszínlikőrök
Az eredeti cream liqueur megnevezésből született leiterjakab fordítás nyomán gyakran szintén „krémlikőrnek” nevezett tejszínlikőrök tejszínnel (angolul cream) készülnek. A magyar nyelvben összekeveredett krém- és tejszínlikőröket nemzetközileg a francia crème és az angol cream szavakkal különböztetik meg. A tejszínlikőrök alapja és fűszerezése változatos, szinte csak a tejszíntartalmuk köti össze őket.
- Ánizslikőrök
Az ánizslikőrök jellegzetessége, hogy vízzel felhígítva az ánizsolaj fehéren kicsapódik belőlük, átlátszatlanná téve az italt – a jelenséget louche-hatásnak nevezik. Az ánizslikőröket leginkább magas cukortartalmuk különbözteti meg az egyéb ánizsos párlatoktól (például az ouzo és a raki, vagy épp az abszint), melyek többé-kevésbé cukormentesek, ezért nem számítanak likőrnek.
Mint ebből a rövid összesítésből is látható, a likőrök (és más ízesített szeszes italok) világa igencsak változatos. Kínálatunkban is szép számmal találhatóak ilyen italok, mindenképp érdemes böngészni köztük néha. Ezek az italok sokszor egészen elképesztő minőségben és mesterségbeli tudással készülnek, és a felhasznált alapanyagok, párlatok is lehetnek igencsak különlegesek.