Lóhere, whiskey és legendák szövik át az ír kultúrát

Sokakban mesés kép él az írekről. Egy olyan mesés országról, ahol a gyermekeknek még mindig az erdőben élő, kincseket őrző zöld kalapos koboldokról mesélnek, a félelmetes erdei óriásokról vagy a halált előrejelző bansheekről. És ha már misztikum: az embernek nem kell feltétlenül a távoli Izlandra utazni, hogy lássa az Északi Fényt, mivel Írországból is láthatjuk a zöldes-sárgás felvillanásokat.

Az írek első számú szentjét, Patrickot gyakran ábrázoltak háromlevelű lóherével. Ezt ősi nyelven „seamrognak” nevezték, és valójában a Szentháromsághoz kapcsolódik, nem a végtelen szerencse áramlásához. Történt ugyanis, hogy az egyszerű ír népeket kereszténységre tanító Patrick ezzel szemléltette az Atya, a Fiú és a Szentlélek teremtésben betöltött szerepét. Szóval az írek nemzeti szimbóluma sokkal inkább a régi gael hárfa, mint a lóhere, de sokan inkább a Guinness sörrel azonosítják a Smaragdsziget lakóit.

Van egy vicces szabály az ír pubokban: ha valaki meghív egy italra, mindenképpen vissza kell hívnod! Ez elvileg mindenhol evidens kellene legyen, azonban a dublini és a galway kocsmák szigorúan az etikett részének tekintik.

Itt mindent átjár az ősi idők szellemisége. Minden ír angolul beszél, ugyanakkor őrzik a középkor ködébe vesző régi gael nyelvet is, amely 1922-től hivatalos nyelv az országban. Az országban rengeteg embert neveznek O’Harának, O’Briennek és O’Murphynek. Ilyenkor az O mindig azt jelenti, hogy valamelyik család leszármazottjáról beszélünk.

Az ír iváskultúra háttere

„Írországban az ivás nem egyszerűen vidám időtöltés, hanem rituális alternatíva a való élethez, spirituális placebo, az örökkévalóság utáni tapogatózás, a mennyország utáni vágy, a Mindenható öleléséhez való visszatérés szomjúsága”– írja John Waters újságíró, aki az átlagosnál egy kicsit szélesebb kontextusban értelmezi az írek iváshoz való viszonyát.

Az ír nemzet tagjairól sokan úgy tartják, hogy egyszerre bátrak, lelkesek, kreatívak és találékonyak, amellett, hogy ügyesek és elhivatottak is. Sokan mégis a féktelen italozás képviselőjeként gondolnak rájuk, miközben egy sokkal színesebb és sokrétűbb nemzettel állunk szemben, mint elsőre gondolnánk.

John Waters rámutat arra, hogy az ír nemzetnek rengeteg szenvedésen kellett átesnie a viharos évszázadok alatt; ehhez kapcsolódik a zöld sziget lakóinak karakteres italok iránti rajongása. Nem véletlen, hogy az írek annyira sokat ittak, erre nagy hatással volt a történelmük.

Valahogy a whiskeyzés és a nagy pubozás benne van az ír kultúra DNS-ében. Mert gondoljunk csak bele, mekkora ellentét feszül a vallásos alaptermészetű ír katolikusok és a nagy italfogyasztás között! Ez a heves kortyolgatás egyfajta védekezési reflex volt az írekben a 400 éven át tartó szegénység, a szégyen, az éhezés ás az üldöztetés ellen (mindezt elődeik a gyarmati uralom alatt szenvedték el). Ekkoriban a nyomor volt a meghatározó az ír társadalomban. Az ír parasztság életkörülményei a 17. és 18. században teli voltak megpróbáltatásokkal. Az időszakos éhség komolyabb éhínséghez vezetett, halálos betegségekhez, valamint az ország kopár és barátságtalan vidékeire való száműzéshez. Az ír paraszti osztály az 1600-as évek végére többnyire katolikus és szegény volt. Nem csak ők fogyasztottak alkoholt, hanem a protestáns gazdag arisztokrata földbirtokosok is.

A nehézséget átvészelésére a parasztság házilag desztilláltak italokat kortyolgatott, így került a palackokba a viszontagságos körülményekből születő poitin. A felsőbb társadalmi rétegek ekkoriban inkább sört, brandyt és bort ittak.  A szegénység és az elnyomás ellen lázadó földbirtokosok éjszakánként támadást indítottak a tehetős gazdagok ellen, akik szerintük megtestesítették az elnyomó és gyarmatosító brit kormányt.

Szintén az írek nehézségeit és alkohol iránti vonzódását erősítette az 1845-1852-es burgonyavész.  A hét évig tartó ínség, során hatalmas volt a társadalmi gazdasági és szellemi pusztítás. Emiatt menekült 2 millió ír Észak-Amerikába és a világ más részeire.

Írország a pubok hazája, egy sajátos folklórral

Összesen több mint 7000 pub van Írországban, ahol a szellemes megjegyzések szerint nincs rossz kocsma, csak olyan, amiből esetleg kifogyott a Guinness sör. (Emellett nemcsak legendából, pubból van extra sok Írországban, hanem ősi kastélyokból is: összesen 30.000 kastély vagy rom létezik, amelyek erődítményekből, tornyokból is állnak).

Csaknem végtelen mennyiségű pub szövi át Dublint, az ír fővárost. James Joyce kultikus könyvében az Ulyxesben ezzel kapcsolatban egy érdekes kihívás is elhangzik. Leopold Bloom, a könyv főhőse szerint igazi kaland lenne átsétálni Dublinon anélkül, hogy lássunk egy hangulatos kocsmát. Ezt a sajátos szellemi problémát csak 2011-ben oldotta meg Rory McCann szoftverfejlesztő, méghozzá egy számítógépes algoritmus segítségével. Az első próbálkozása során McCann nem talált ilyen útvonalat: ki kellett zárnia az útvonalból azokat az éttermeket, amelyek alkoholfogyasztási engedéllyel rendelkeznek. Végül mégis sikerült, de ez a rövid anekdota megmutatja, mekkora népszerűségnek örvendenek a pubok az ír italkultúrában.

A pubok mélyen beírták magukat az ír kultúrtörténetbe. A 7. században elfogadott ír Brehon törvény értelmében minden helyi királynak rendelkeznie kellett egy brughaid-dal, vagyis sörfőzővel. Az ősi pubnak nem lehetett száraz az alkoholos üstje, és mindenkit fogadnia kellett az akkori bárjában, a bruideanban  – ez akkoriban még a „hostel” fogalmának felelt meg a legjobban. A szállónak rendszerint egy útkereszteződésben kellett lennie, és napi 24 órában nyitva volt.

Az ír pubok vidám helyek, azonban régen egy kis horror is megjelent ezekben az intézményekben. Az 1846-os halottkémi törvény ugyanis kimondta, hogy a holttesteket a legközelebbi pubba kell szállítani tárolási célból, amíg további intézkedéseket nem tesznek. A sörpincék ugyanis rendkívül hűvös helyek voltak, lelassították a bomlást…Az is általánossá vált, hogy márványasztalokat helyeztek a pincébe a boncolásokhoz. A törvény 1962-ben törölték, régen azonban ilyen bizarr módon keveredett a temetkezési vállalkozó és a kocsmáros szerepköre.

Az ír pubok sajátossága, hogy mindig megjelenik a táblájukon a tulajdonos neve. Ez egy 1872-es törvényből származó tradíció, így gyakran előfordul, hogy az országban egy pub valamelyik régen eltűnt család neve alatt működik. Ami jól jelzi, hogy az ír pubok milyen rendkívüli térnyerést mondhattak a magukénak az országon kívül.

És vannak olyan pubok, amelyek még ír léptékkel mérve is egészen szürreálisak. A The Clock On Thomas Street például kialakított egy szép madárházat a sörkertjében, A Baggot Street Toner pubban ragadozómadár-rajok tartják távol a vendégektől a sirályokat. A Fallon’s in Coombe pub pedig arra inti a férfiakat, hogy ne igyanak többet a kelleténél. A falán egy pár látható az esküvőjük napján, és a friss férj már majdnem leesik a bárszékről. A neje csúnya nézése miatt érezhető, hogy a férj mindjárt nekivág a hazaútnak, megelőzve az otthoni konfliktus kirobbanását. 

Az írek legnagyobb nemzeti ünnepe, Szent Patrick napja igen sajátos helyzetbe hozta a pubokat. Ez az ünnep ugyanis kifejezetten a nagyböjt közepére esik, amikor nem volt szabad alkoholt inni a szigorúan vallásos országban, Az írek azonban nem az absztinenciájukról híresültek el, és találtak egy törvényes kiskaput az ügyben: a Dublini Királyi Kutyakiállítást. A rendezvény tagjainak társalgójában lehetett alkoholt venni és inni, ezért óriási tülekedés indult meg a részvételért. Patrick Cavanagh egyszer bérelt egy kutyát, hogy bejusson a rendezvényre, míg ősi ellensége, Brendan Behan ellopott egy uszkárt ennek érdekében. A nemzeti ünnepségek azonban az Amerikai Egyesült Államokban születtek, ahová rengeteg ír kivándorolt. Az első Szent Patrick napi felvonulásra 1976-ban szervezték, amikor a brit hadseregben szolgáló ír katonák Manhattanen keresztül egy kocsmába vonultak. Írországban csak 1931-ben tartották meg az első nagy Szent Patrick-napi felvonulást, és 1995-ben vezették be hivatalosan az országban a Szent Patrick-napi fesztivált.

Már eleve különleges élményeket élhetünk át, amikor belépünk egy hamisítatlan ír pubba. Egy ír kocsma ugyanis sokkal többet kínál a klasszikus italoknál és a helyi ízeknél. Ezekben nagy örömmel és szívesen látnak minden idegent, sok helyi lakos pedig elszántan avatja be a látogatókat a helyi folklór történeteibe. Sokszor az ír zene szerelmesei nyitnak kocsmát, és tradicionális, vidám, „táncolós” ír zenét játszanak, ráadásul mindet ingyen, és persze ingyenes italokat adnak a mindenre elszánt zenészeknek.

A stout sör szervesen összeforrt az írekkel

Az ír nemzet híres arról, mennyire szereti a csúcsminőségű italokat, legyen szó a helyi sörök vagy whiskeyk több száz éves históriájáról. Ezek olyan kultikus italok, amelyek jó ideje együtt fejlődtek az ír nemzettel, bár az íreket a legtöbben sztereotipikusan még mindig a söriváshoz kötik. Nem vitás, hogy lelkesednek a stoutokért, azonban manapság már kevésbé ez az alapvetés, hiszen jobbnál jobb whiskeyk látnak napvilágot a gombamód szaporodó mikrolepárlókban és a szeszipar rutinosabb fenegyerekeinél.

A stout sokaknak egy téli vérpezsdítő forróság, azonban egy igazi ír italrajongó egész évben keresi a sötét életelixírt, a maga tartalmas ízeivel. A stout önmagában is zseniális egy kis kávéval vagy mogyoróvajjal ízesítve. A stout az ír söripar csúcsteljesítménye: egy mélybarna, pörkölt malátával kavargó fekete sör, amit többfajta stílusban is imádnak az írek.

Ha stout, akkor bizony kikerülhetetlen a tartalmas és sötéten hömpölygő Guinness. Vitathatatlanul ez a legnépszerűbb stout a világon, és már az említésekor egyből az emberek eszébe jut a koboldok és tündérek országa. Az írek nem veszik tréfára a Guinness-t: a bevállalósabb sörlovagok akár több korsót is leküldenek ebből a karakteres, sűrű és sötét italból. Mert kemény elszántságuk mellett már tudják, hogy milyen macskajajt hozhat a következő nap, mégis vadul kortyolgatják, annyira szeretik ezt a nemes és erős sört. Ráadásul a Guinness „nem mai gyerek” – immár a negyedik évszázadba lép a története, zamata átível a korokon, időtlen sörélményt adva a rajongóknak.

A Dublinban főzött, híresen dry stout rendszerint mindenkinek az első stout söre. A stout közei rokonságban áll a porterrel. A porterek Anglia sötét sörei voltak, markáns zamatokkal. Sötétbarna árnyalatukat a pörkölt maláta és az árpa okozta. Főleg a keményen dolgozó emberek, az utcai kifutófiúk és a hordárok fogyasztották, akik London energiától nyüzsgő lelkét alkották. A dolgos és szorgalmas munkásoknak kiadós sörre volt szükségük, és a legacélosabb porter-változatok lettek a stoutok.

A stoutok olyannyira elterjedtek a világban, hogy a tengeren át eljutottak Írországba és Amerikába. A stílus kellemes benyomást tett a helyi sörfőzőkre, és az írek is elkészítettek a saját ízlésre hangolt változatukat, ezek egyike a Guinness. Az írek egyébként inkább a szárazabb stout sörök hívei lettek, azonban születtek édes stoutok is, teli csokis árnyalatokkal. Aztán ott vannak még a stout műfajban a „nagyfiúk”, az imperial stoutok, amelyek 9 vagy 10%-os, markánsabb alkoholtartalommal bírnak. Eredetileg Londonban főzték őket, hogy elnyerjék velük az orosz cárok kegyeit. Az imperial változatok napjainkban is nemes és egyben acélos alkoholtartalommal hömpölyögnek, ezért a merészebb stout rajongóknak érdemes megkóstolni az O’ Hara Nitro Irish Stoutot vagy az O’ Hara Stoutot!

Az ír whiskey hullámvölgyei és sikerei: háborúk, szesztilalmak és a modern aranykor

A whiskeyfogyasztás nem új keletű szenvedély ezen a vidéken: már a 16. században széles körben elterjedt a tündérek földjén, a lepárlásuk azonban legalább egy évszázaddal korábban vette kezdetét. Létezik egy 1627-es feljegyzés, miszerint Risdard naGranell, Moyntir-elolas klánfőnöke karácsony idején meghalt, és egy aqua vitae-t vittek a tiszeletére. Emellett vannak olyan nézetek, amelyek szerint már a 6. század óta whiskey desztillálnak Írországban, vagyis ez a legrégebbi szeszes italok egyike Európában. Az eredet kérdése meglehetősen vitatott, az viszont kétségtelen, hogy a whiskey fogyasztása általánossá vált az írek körében a 16. században. 1556-ban ugyanis a helyi parlament már korlátozta az engedély nélküli lepárlást, mivel a whiskeyt egy könnyen részegséget okozó italnak tekintette.

Az ír whiskey „gyermekkorában” még nem volt szerepe az érlelésnek, mint manapság. Akkoriban egyáltalán nem került előtérbe a desztillálás, érlelés nélkül itták ezt a nagyszerű nedűt. Ami még döbbenetesebb: a mai ír whiskeykkel ellentétben ekkoriban fűszernövényekkel ízesítették az élet vizét: hasonlóakkal, mint a gint! A 18. század végére már nagyjából 2000 still működött az országban.

Az ír whiskey szerencsés időszaka 1872: a Phylloxera Vastratrix tetű gyakorlatilag megtizedelte a szőlőt a francia Cognac régióban. A konyakkészlet iszonyatosan lecsökkent, ezzel fordított arányosságban a whiskey-export szédületes iramban nőtt. Azonban a történelmi traumák is hatottak az élet vizére Írországban. Az első nagy megpróbáltatás az 1916-os ír függetlenségi háború volt: ez az ország felosztásához és egy polgárháborúhoz vezetett (1919-1921-ig). A britek által bevezetett kereskedelmi embargók miatt nem lehetett ír whiskeyt szállítani a brit birodalomba, így Kanadába, Indiába, Dél-Afrikába sem, vagy Ausztráliába és Új-Zélandra sem.

És ott volt még a whiskey ipart valósággal letaglózó amerikai szesztilalom (1920-1933), amely csökkentette az eladást ezen a korábban jövedelmező piacon. A nemes ír whiskey megpróbáltatásai azonban még itt sem értek véget! A harmadik „nagy csapás” az ír mértékletességi mozgalom kezdetére tehető. Theobald Matthew atya, egy kapucinus szerzetes indította 1838. április 10-én, és emiatt kevesebben ittak whiskeyt. Többen absztinensek lettek, és 1845-től 1849-ig sötét árny vetült az írekre. A nagy éhínség rettenete, amely egymillió ember halálát és további egymillió kivándorlását eredményezte. Ezáltal a zöld sziget lakossága immár 25%-kal csökkent.

A whiskey iparág fejlődési motorja egy ír férfi agytekervényeiben rejlett. Ő volt Aeneas Coffey, aki hozzájárult a skót blended whiskey finomhangolásához!

A derék Aeneas feltalálta a continous still lepárlási eljárását, amellyel olcsóbban és könnyebben lehetett szeszesitalt előállítani. Aeneas a Coffey lepárlóban előállított pot still whiskey és grain whiskey keverésével végzett kísérleteket, ez hatott kedvezően a skót blended kiforrottságára. A történet tragikuma, hogy a skót blended whiskeyk evolúciója jelentősen csökkentette ír megfelelőik eladásait…Bár vannak olyan whiskey történészek, akik szerint az ír lepárlók nagyrésze nem használta Coffey fejlesztését, mert nem akarta ezáltal megváltoztatni párlatuk jellegzetes ízét. A tehetősebb dublini lepárlók, a Jameson és a Powers konkrétan elutasította a continous still használatát. Más ír lepárlók azonban rugalmasabbak voltak, és gördülékenyen alkalmazni kezdték a Coffey stilleket, így Írországban a continous still lepárlás megelőzte a skótokat. A háborúkat, a mértékletességi mozgalmat, a skót versenytársak kihívásait túlélő ír lepárlók ekkoriban már inkább a minőségre, és nem a mennyiségre összpontosítottak, ezáltal sikerült Coffey technológiájának bevetésével pallérozottabbá, kifinomultabbá tenni a párlataikat. A mai ír whiskey rengeteget köszönhet Coffeynek és e szakemberek töretlen elkötelezettségének. 

Másrészt az utóbbi évtizedekben szüntelenül nő az ír whiskey fanatikusainak tábora. És nem véletlenül! Az íreknek valami csodás módon a kisujjában van a whiskey készítés, a műfaj élcsoportjához születő italok születnek a kezei között. A whiskey mestereknek kimagaslóan jó az ízlésük, illetve a kellő türelmük is megvan ahhoz, hogy időt és energiát szánjanak a párlatok készítésére, a zamatok kitejesedéséhez. E szemlélet folyékony gyümölcse a Bushmills, a Jameson és a Tullamore Dew whiskey, amelyek Íroroszág valamennyi bárpultjában rendre felbukkannak. Az ír iváskultúra egyik gyöngyszeme a popkultnak számító Whiskey Punch, más néven a Hot Toddy, amit sokan kisebb és nagyobb megfázások és influenza kezelésére használnak (persze ez gyakran csak ürügy, mert egy igen finom italról van szó).

A poitin ír kultusza

Az íreknél egy időben eszméletlenül magas adóval terhelték a szeszes italok értékesítését, ezért a leleményes lepárlóknak trükkös fortélyokhoz kellett folyamodniuk, hogy desztillátumokat készítsenek (a törvényes kiskapuk megtalálásával). A kormány kíméletlen adóbeszedését kijátszva elrejtették a palackjaikat, és moonshine italokkal kápráztatták el a párlatok fanatikusait.

A nagy szesztilalmak idején törvényszerűen megugrik a házi készítésű párlatok iránti kereslet pláne, ha az adott desztillátumok jól sikerülnek! Erről szól a poitin históriája, amit fénykorában akár 60-90%-os alkoholtartalomra főztek. Megfelelő nyersanyag híján az írek rendszerint burgonya vagy más zöldség lepárlásával készítették a poitint, akkoriban ez számított a lehető legerősebb italfajtának. A régi időkben szárnyra kaptak olyan legendák, miszerint a poitin főzése miatt felrobbant pár zugfőzdének otthont adó istálló, ám ezek nem bizonyultak valós történetnek. Inkább csak annyi a valóságtartalmuk, hogy az ír poitin hihetetlen erejét illusztrálják.

Írországban imádják a poitint – más néven a potcheent –, a világon máshol viszont alig ismerik ezt a zseniális italt. Az elnevezés egyébként az előállításuk módjára utal, hiszen kis edényben, small potban, ősi gael néven néven „potában” készítik.

A poitin romantikájához tartozik, hogy egykor illegálisnak ítélték és zugfőzdékben főzték. Gyakorlatilag egy moonshine párlat, megtestesíti a házilag főzött italok örökségét. Másrészt a poitin egy bivalyerős ital, amit csak Írország legkeményebb párlatrajongói mertek megkóstolni. A régi babonás időkben azt rebesgették, hogy vakságot, sőt alkoholmérgezést is okozhat. Ezidőtájt a pin mitológiájához tartozott, hogy az idősebb emberek poitinnal dörzsölték a bőrüket, hogy segítsen az ízületi gyulladáson, ahogyan azt nagyszüleik tanították. 

Az emberek többsége természetesen nem a bőrét kente a poitinnal, hanem széles mosollyal kortyolgatta a burgonyából vagy gabonából késztett bivalyerős nedűt. Acélossága miatt a poitint általában kis poharakban fogyasztják, és mindig lassan kiélvezik az ízét…Mivel eléggé fejbe kólinthatja az embert, ha nem tartjuk a mértékletességet!

A modern poitin italokat sokan már nemcsak önmagában, hanem ír stílusú koktélok alkotóelemeként is szeretik.

Az ír italok kiválóan illenek a zöld szigetország nemzeti ételeikhez

Ez a whiskey földje, ahol a helyi fogások is megérnek egy misét az ínyencek szerint. A farmoktól az elegáns villákig, a gabonától az üvegig egy olyan aromatikus kölcsönhatás figyelhető meg a különleges italok és a finom falatok között, amit vétek lenne kihagyni! Az írek szeretik a hasukat: készítenek ír sajtokat, emellett imádják a tenger gyümölcseit, a grillezett garnélarákot és az osztrigát. Aztán ott vannak még a pácolt és grillezett húsaik, a csokoládé..Ha ezeket a zamatokat megbolondítjuk egy kis ír whiskeyvel, felkészülhetünk az érzékek robbanására! A whiskey és az ír fogások zamata összefonódik, hogy feltárja a legintenzívebb ír ízeket, az étek és az italok szimbiózisából születő varázslatot.

A kísérletezés és a nyitottság kulcsfontosságú tényező az ételpárosítások során. Mindenesetre törekedni kell az egyszerűségre, vagyis arra, hogy ne párosítsunk túl sok ír ételt egyszerre. Ismét érvényesül a régi mondás, miszerint a kevesebb néha több…A tőzegesebb ír whiskey jól használható a teljes kiőrlésű kenyerekhez, például a rozskenyerekhez. A hosszú ideig érlelt whiskeyhez szintén a teljes kiőrlésű kenyér illik (sokkal jobban passzol hozzá, mint a fehér kenyér).

Az ír stout szintén zseniális abban, hogy hozzáadott értékkel, tartalmas zamatokkal gyarapítsa az ételeket. Például a marhapörköltet, de a merészebbek Extra Stoutot adhatnak a Worchestershire szószhoz, és a dijoni mustáros marhahús páchoz, hogy még mélyebb ízeket kölcsönözzön a zamatoknak. 

Tegyük tartalmasabbá a bárszekrényünket az Irishman whiskeyjeivel!

Egy kellemes hangulatú baráti vagy családi rendezvénynek teljesen új irányt szabhat egy édesen csörgedező ír különlegesség, és vidám mosolyt csal a vendégeink arcára.

Az Irishman párlatokkal nem vallunk kudarcot, ezért érdemes beszerezni a The Irishman Founders Reserve Rum Cask Finish Whiskey-t! Ebben a pompás párlatban két előkelő italkategória ad randevút egymásnak: keveredik benne a rum és az ír whiskey, mivel a limitált kiadású italban egy karibi sziget, Santa Lucia ízei törnek fel. A mennyei ital megmutatja a single malt és a single pot whiskey legnemesebb zamatkincsét, ezért bárszekrényünk élessége válhat belőle, amit büszkén megmutathatunk barátainknak és családtagjainknak. A szuperprémium whiskeyt 6 hónapig érlelték Chairman’s Reserve Rum hordóban. E kuriózummal felérő hordóból viszont csak 12 hordó készült, és egy hordó mindössze 380 palackot eredményez. Ezért akkora ritkaság ez a The Irishman Founders Reserve Rum Cask Finish Whiskey, amit érdemes mielőbb beszerezni az iDrinks üzleteiből!

A The Irishman Founders Reserve Rum Cask Finish Whiskey a trópusi gyümölcsök aromalavinájával indít a szájban, élénk fűszeressége pedig még jobban színesíti az élményünket. Olyan érzésünk támad ízlelgetése közben, mintha egyszerre élveznénk egy karibi rumot és egy karakteres ír whiskeyt, mindkét kategória legjobb tulajdonságával együtt. Karibi komplexitása valami frenetikus és egyszerre áramlik a szánkban a buja banán, a füge és a tölgyes fűszeresség. Tényleg olyan, mintha az aromák ösvényén egy kalandos látogatást tennénk Santa Lucia egzotikus szigetére.

Teljesen más vonalat képvisel a The Hot Irishman Superior Irish Coffee, amely egy izgalmas bepillantást nyújt az ír kávékultúrába (kalandosan keverve az élet vizének markáns elevenségével).100%-ban helyi alapanyagokból készült, prémium minőséget képvisel, és leleményesen ötvözi az ír tejszínt a még finomabb ír whiskeyvel, életre keltve egy parádés párost. Nemcsak önmagában, hanem kávéban, süteményben és más módon is felejthetetlen élményt ad a zamata. Az élelmesebb likőrkedvelők a mandula, a méz aromáira is felfigyelhetnek benne. 

Az ír whiskeyipar óriása, az Irishman valósággal sportot űz abból, hogy rafináltan ötvözze a különböző whiskey stílusokat. A The Irishman The Harvest Whiskey elegánsan egyesíti a single malt és a single pot still egyedülálló egységét. Teszi mindezt olyan leleményesen, mintha mindig is összetartoztak volna, mint a jin és a jing, vagy akár a fény és a hang. Korábban Founder’ Reserve-nek nevezték ezt a párlatot, ám az Irishman úgy vélte. ez így ütősebb lesz, és életre keltett egy díjnyertes whiskeyt.  Az arányokat tekintve a párlat 70%-a single malt, 30%-a single pot still. A legjobb ír desztillátumokhoz hűen háromszoros lepárlással készült, és amerikai Bourbon tölgyfahordóban érlelt, csak és kizárólag ír árpacefréből. Olyan ízlésesen keveredik benne az érett gyümölcs és a vanília, egy kevés fahéjjal együtt, némi barackos édességgel, hogy ez egyenesen kihagyhatatlan tétel az ír whiskey szerelmeseinek. És mindazoknak, akik szeretnének egy felejthetetlen belépőt az ír whiskey világába!

Az ír whiskeyk kapcsán gyakran kerül a középpontba a gyümölcsösség finomsága. Ez a zamat valóságos ünnepet ül a The Irishman Single Malt Whiskeyben, köszönhetően az ex-Sherry hordós érlelésnek. Aromatikájában minden más árnyalatot felülír az érett, hamvas őszibarack jelenléte, megspékelve ezt egy kis aszalt sárgabarackkal, a trópusi gyümölcsös varázslatos aromáival. A zamatot még összetettebbé teszi a narancsvirág és a vanília. A diszkrét fűszerek és a tölgyes jegyzetek egy korábban sosem látott balanszot teremtenek. Az már tényleg az ír whiskeykészítés emlékezetes momentuma, amikor a vanília eggyé válik a pörkölt mandulával és a mézzel. Mélyebb rétegeiben a keksz és a müzli egyvelegét is felfedezhetjük, a kakaó kibontakozásával együtt. Ha tehát egy borostyánsárgában tündöklő ír finomságra szomjazunk, akkor kiváló választás a The Irishman Single Malt Whiskey.

Persze az Irishman szereti emelni a tétet: előrukkoltak egy olyan itallal, amely minden vonatkozásában felülírja a korábbi kategóriákat. Mert vannak a kellemesen örvénylő whiskeyk, és vannak a hordóerősségű whiskeyk, amelyek 50%-os alkoholtartalom fölé merészkednek…Ebben a kihívást jelentő, extrém kategóriában játszik a The Irishman Vintage Cask Strength Whiskey, a maga 54.9%-os alkoholtartalmával. A párlat nemcsak a magas alkoholtartalomra utal, hanem az ír whiskey aranykorára is, innen a „vintage” szemlélet. Ez egy olyan whiskey, amely készítője, Bernard Walsh szerint tele van igazi karakteres erővel, mélységgel és testtel, miközben meglepő lágyság hömpölyög benne, amely fodrozódik a nyelvünkön. A blended whiskeyt ex-Bourbon tölgyfahordó finomhangolta, és elárasztja a nyelvünket az aszalt kajszibarack, a krémes tölgyes fűszeresség s selymesség. Közben érezhetjük a tölgy nemes illatát, a vaníliát, a zöldalmát, és a kajszibarackot.

Writers Tears Copper Pot Whiskey: az ír whiskey új üstököse

Ez egy csábító szimfónia az édes-mézes aromákhoz. Már-már ellenállhatatlan a zöldalmás-mézes hömpölygése az orrunkban. Magával ragadja az embert a Writers Tears Copper Pot Whiskey vajas krémessége és pirítósra emlékeztető aromája, a karamella és a méz összefonódása a szájban. És ha mindez még nem lenne elég egy káprázatosan komplex italhoz, itt van még a tölgyfahordós érlelés csodája, a lecsengést pedig minden ízében áthatja a lágy citrusosság energikussága.

Szintén telitalálat az ír italok között ez az édes és könnyű csábítás, amit létrehozásakor kitalálói, a Walsh-házaspár alapvetően az ír kultúrának, az ír írók könnyeinek szenteltek. Akik nem nevezhetők kifejezetten szentimentális művészeknek, viszont őket sem kerülte el időnként az a fránya alkotói válság, és ilyenkor bizony megesett, hogy könnyekre fakadtak. A Writers Tearsbe szerencsére nem kerültek bele a nagy tollforgatók könnyei, viszont zamatát érezve sejthetjük, milyen klasszikus ízek járultak hozzá, hogy mesterművelet írjanak a maguk korszakában.

Egyébként a szigetországban olyan karakteres és zseniális írók alkottak, mint a drámáival elhíresült Samuel Beckett, az Ulyxesszel a regény műfaji kereteit feszegető James Joyce. Illetve Bram Stoker, aki Dracula alakjával új lendületet adott a rémtörténeteknek, vagy Oscar Wilde, a Dorian Gray arcképének szerzője. Ha már az ő korukban is a bárpulton bukkan fel a Writers Tears, akkor egészen biztosan ez lett volna a kedvencük! Mi viszont megkóstolhatjuk ezt a pompás italt, ami bármilyen alkalomra fogyasztható, minden kortya ünnepi pillanattal ér fel.

Bernard Walsh nagyon tisztelte és szerette az ír írók szellemiségét, ezért a párlat 2008-as debütálásakor egy szemernyi kétsége sem volt azt illetően, hogy róluk fogja elnevezni új desztillátumát. A whiskeyje által azokra az ír agymenőre emlékszik, akik sajnos már csak az égi klaviatúrákon írják mesteri soraikat, ellenben sosem múló hírnevet szereztek a zöld sziget kultúrájának. 

Ráadásul a Writers Tears egy izgalmas visszatérés az ír whiskeykészítés aranykorához, pontosabban a single pot stillhez. A klasszikus ír whiskeytradíció visszhangja, a 18. századi zamatörökség megidézése. Akkoriban a single pot still stílus volt a legkedveltebb, vagyis a korszak whiskeyjeiben egyesült a malátázott és malátázatlan árpa, mindkettőnek 30-30%-os arányban kellett megjelennie a párlat aromaszerkezetében. A különleges műfaj az árpamaláta használatát sújtó adótörvény kikerülése miatt alakult ki, ám olyan finom whiskeyt keltett életre a koboldok országában, hogy a Writers Tears is ezt a legendás ösvényt követi.

Shanky's Whip Black Irish Whiskey Likőr: tejkaramellás mágia, likőrbe álmodva

A krémes, tejkaramellás varázslatok ír csodája igézőn kapcsolja össze a vajasságot a fenomenális fűszereséggel! Tehát az írek ahhoz is nagyszerűen értenek, hogy új lendületet adjanak a likőrkategóriának. Ennek ékes példája a Shanky's Whip Black Irish Whiskey Likőr.

A zamatok között a vaníliás karamella ragadja magához a stafétát ebben a különleges párlatban, és minden ízében magához ölel minket az ír whiskey finomsága. A fűszeresség hanyag eleganciával suhan át a nyelven, mint a vagány Shanky struccfogatja a versenypályán!

Nemcsak az ízek, hanem maga a palack is kóstolásra csábít és beavat a klasszikus időkbe. Designja a régi ír vintage gyufásdobozok világát idézi, és felbukkan rajta egy figura, aki különleges időutazásra hív minket. Pontosabban a fogatversenyek korába, amikor a mindenre elszánt vagány, Shanky beleunt a hagyományos lóversenyek adrenalinpörgető forgatagába, és ennek upgradeléseként egy izmos lábú struccot kötött a fogat elé, hogy megnyerje a versenyt. Mi tagadás, Shanky egy zseniális zsoké volt, aki kedve és inspirációja szerint olyan hanyag eleganciával rúgta fel a trendet, ahogyan ezt a róla elnevezett lágy likőr, a Shanky’s Whip teszi!

Szóval a Shanky's Whip Black Irish Whiskey Likőr minden vonatkozásában lehengerli az embert, legyen szó a külcsínről vagy a belbecsről. A párlat egy édesen csörgedező ír varázslat, valahol a likőrös édesség és a veretes whiskeyk határvidékén, ezáltal bárszekrényünk egyik ütős tétele válhat belőle, a vendégeink gyönyörűségére.

Szeretne még jobban megismerkedni az ír párlatok színes birodalmával? Még több különleges itallal szeretné színesíteni a gyűjteményét? Jöjjön el az iDrinks üzleteibe, és kollégáink megtalálják az ízlésének legmegfelelőbb párlatokat a Smaragdsziget kuriózumai közül!