Glendronach
A nyitott gondolkodású, mindig lelkes James Allardice 1826-ban megalapította a GlenDronach lepárlót, és hamarosan előállt első single malt-jával, a Guid GlenDronach-kal. Az évek előrehaladása során Allardice lepárlója komoly jövőperspektívával rendelkező befektetőkkel gyarapodott. Walter Scott író is pénzt fektetett a GlenDronach-ba, ahogyan 1920-ban Charles Grant is.
A GlenDronach lepárló érdekessége, hogy az itt dolgozók jelentős része a helyszínen élt, beleértve a főzde vezetőjét, a személyzetet és a családtagjaikat is. Az idő vasfoga sem rágta meg annyira a GlenDronach épületét, de az itt dolgozók környező házak közül is rengeteg megmaradt. A leghíresebb mind közül az 1777-es építésű Glen-ház, a szeszfőzde számos régi vezetőjének otthona. A György-korabeli épület bizarr történeteket mesélhetne, ugyanis az a hír járja, hogy előszobájában a mai napig egy spanyol hölgy kísért, aki a régi legenda szerint egy ősi sherry hordóban érkezett Skóciába. Szerencsére nem horror itt aludni a világ minden tájáról ide érkező és itt megszálló embereknek, mert az urban legend alapján a szellem egészen elnéző a whiskyt kedvelő vendégekkel szemben (főként ha már egy kicsit felöntöttek a garatra).
1968-ban a GlenDronach már single malt márkaként jelent meg, a brand hírneve egyre erősödött. A vállalat 2008-ban élte át legnagyobb reneszánszát, amikor a BenRiach Distillery Company lett a tulajdonosa. A GlenDronach csapatának elkötelezettsége megmutatja, hogy a whiskykészítés ősi fortélyai még most, a 21. században is eredményesek, és mesés sherry hordós zamatokat csempésznek a remek párlatokba!