A skót whiskyk piacán a Ballantines talán a legismertebb szereplő, a klasszikus palack szinte mindenhol megtalálható, és tényleg még az is ismeri a nevet, aki amúgy whiskyt még sosem ivott, sőt a szeszes italokat is messziről kerüli. A gyártó átlagos képzelőerővel gyakorlatilag elképzelhetetlen mennyiségben készíti a whiskyt, sok országban piacvezetők, és vannak régiók ahol a skót whisky bizony egyet jelent a Ballantines névvel.
Bár a cégnek eddig is voltak különlegesebb, drágább kiadásai, (a 12 de főképp a 17 és 21 éves kiadások) de ezek a nagyközönséghez kevésbé jutottak el, az igazi ínyencek viszont sokszor eleve egy kis bizalmatlansággal fogadták ezeket. Hiába, ahogy az embereknél, úgy az italoknál is sokat számít a származás, az, hogy milyen családból is érkezik az adott kiadás.
Nemrég híre érkezett, hogy a mindez idáig kifejezetten blendelt whiskykben erős gyártó új sorozattal, méghozzá egy single malt sorozattal jelentkezik a piacon. A sorozat három tagot számlál, három különböző lepárló, egyaránt 15 évig érlelt maltjai kerülnek a palackokba. A három Spey vidéki lepárló a következő:
- Glentauchers
- Miltonduff
- Glenburgie
A múlt héten egy kóstolón jártunk, ahol ezeket az italokat ismerhettük meg. A kóstolót ráadásul Ken Lindsay tartotta, aki a márka nagykövete, és mint kiderült, valóban rutinos showman, érti ezt a szakmát, szó se róla.
De beszéljünk akkor a lényegről, végre: Rögtön le is lövöm a poént, ez a három 15 éves single malt bizony finom. A kóstoló előtt többen is mondták, vagy inkább jelezték, hogy némi fenntartással érkeztek, épp a bevezetőben taglaltak miatt. Utána viszont, a kóstoló utáni beszélgetések csupa pozitív meglepetést tükröztek. A három párlat messze nem egyforma, nekem személyes kedvencem a legkimondhatatlanabb nevű (pedig Ken gyakoroltatta velünk) Glentauchers változat lett.
Azonban mindhárom jóval az átlagos whisky szint fölött áll minőségben. Jómagam nem vagyok a skót whiskyk rajongója, épp ezért ért meglepetésképpen, hogy ez a három változat mennyire jól is sikerült. A kóstolón kipróbáltuk magában és vízzel is az italokat, sőt, össze is hasonlítottuk a szerintem kevéssé jellegzetes 12 éves és a szintén finom 17 éves blendelt változattal. A három új változat egyszerűen más kategória, mint amit a gyártó eddigi termékeitől megszoktunk.
Hogy pontosan milyenek voltak a benyomásaink, azt skót whiskykben tapasztalt kollégám tollából hamarosan megszülető írásban meséljük el, annyit elárulok, hogy telt, komplex, igazán - és számomra meglepően - aromás és édes whiskyket kóstolhattunk, amelyek valóban különbözőek voltak. Olyannyira, hogy majd amikor a termékleírásukat készítem az áruházba erre ki is fogok térni, van köztük olyan whisky, amely igazából magában fogyasztva a legjobb, és a jég vagy a víz csak ront rajta, de volt olyan is, amelynél valóban kinyitja az aromákat egy kis víz. (Kennek meg is tanítottuk a fele-fele kifejezést.) A tanulság csak annyi, hogy nem szabad a származása alapján megítélni az italokat (és az embereket) sem. Adni kell nekik egy esélyt, mert okozhatnak kellemes meglepetést.