A kutatók a nyolcadik század környékére helyezik az első olyan lepárlási folyamat megjelenését, mely már a hűtést is magába foglalta, s mely arab tudósok nevéhez köthető. Az első tényleges desztillációt a XI. század végének olasz tudósaihoz fűzik., Kis hazánkban az első történelmi írásos emlék a XVII. századból származik, melyben utalást tettek égetett szesz fogyasztására.

A dokumentum különlegessége, hogy egészen Károly Róbert feleségéig utalnak vissza, a XII. századba, amikor is az uralkodó nejének köszvényét égetett szesztartalmú gyógyszerrel orvosolták, hatékonyan. A XV. században hazánk több területén is foglalkoztak égetett szeszes italokkal, konkrétan égetett bornak említik, ami a bor párlatát jelentette.

A kifejezés, azonban azért megtévesztő, mert egy időben az égetett bor kifejezést kategóriának használták, s bele tartozott minden égetett gabona, gyümölcs tartalmú szesz is. Így a pálinka ősét is ezzel a bélyeggel látták el. A XVI. század elején nevezték először nevén a gyereket, a pálinka tehát bekerült a köztudatba. A gyümölcspálinkára néhány évtizedet azért még várni kellett, a XVII. század vége felé említik meg először  így, külön kategóriát képezve.

A XIX. században végül helyére kerültek a pontos definíciók, hiszen a borpárlatokra elkezdték használni a konyak kifejezést, míg a pálinka végre valóban a gyümölcs alapú párlatokat jelölte. A szeszadó bevezetésétől kezdve állnak rendelkezésre konkrét, kézzel fogható adatok a magyarországi pálinkafőzés milyenségéről.