Minden konyak brandy, de nem minden brandy konyak?

Valahogy így. A mondás megállja a helyét. A brandy világszerte ismert ital, amelynek az előállítása, ha a különböző, szigorú szabályoknak maradéktalanul megfelel, akkor a palackozáskor megtörténhet a keresztelő, és megszülethet a „cognac”. Ez a kis csavar sokakban elég komoly zavart okoz, már ami a pontos elnevezéseket illeti. Így aztán a köznyelvben nem egyszer olyan italok is magasztosabb jelzővel gazdagodnak, amik egyébként, a tulajdonságaik alapján nem vívnák ki az elismerést.

Az eredetvédelem azt jelenti, hogy az adott ital előállítására, annak származási helyére, a felhasznált alapanyagokra, sőt, az elkészítés módjára is konkrét törvények vonatkoznak. Ezek a paragrafusok nemcsak úgy tessék-lássék módon értelmezendőek, hanem bátran tekinthetőek kőbevésettnek.

Így aztán a cognacra vonatkozó feltételek is egyértelműek és nem áthághatóak. Vagyis természetesen figyelmen kívül lehet ezeket hagyni, de akkor a végeredményül kapott nedű nem viselheti az eredetvédett nedű elnevezését.

Milyen törvények vonatkoznak a konyak készítésére?

Csak párat kiemelve a szabályozó paragrafusok közül:

Cognac tartományból (Franciaország nyugati régiója) és 6 további zónából származhat. 9 fajta szőlőt használhatnak fel a gyártásához. Ez még nem is tűnik olyan szigorú megkötésnek, de máris változik a kép, ha hozzáadjuk azt a kiegészítést is, hogy a felhasznált gyümölcsök 90 százalékát három típusnak kell kitennie. Kis érdekesség, hogy ezek a szőlőfajták erőteljesen savas jellegűek, tehát borgyártáshoz nem szívesen alkalmazzák.