A koktélok gyermekkora

A koktélok kapcsán mindenki Amerikára gondol, valójában azonban a brit puncsok inspirálták őket. A 18. századi britek kedvenc italai ugyanis olyan összetevőkből építkeztek, mint a legkülönfélébb szeszes italok, a fűszerek, a gyümölcslé és más adalékanyagok. A tényleges „koktél” kifejezést már az 1700-as években leírták a brit újságokban, azonban csak 1806-ban határozták meg igazán, mi az a koktél. Erre a The Balance and Columbian Repository of Hudsonban, New Yorkban került sor. A kiadvány szerint minden ital koktél, amely bármilyen cukorból, vízből és bitterből álló serkentő hatású likőr.

Ekkor lépett a képbe Jerry Thomas, aki a koktélkészítést és a csapos mesterséget a következő szintre emelte. Jerry személyiségét jól jellemzi, hogy Professzorként emelgették, mivel a Connecticutból származó férfiú volt korának legleleményesebb csaposa, a koktélok mestere.

Bár nem ő készítette a világ első koktélját, mégis határozottan tudta, mit csinál. Dolgozott Amerika-szerte számtalan államban és Európában is, majd megírta átfogó receptkönyvét kora legmenőbb koktéljairól. A Bartender’s Guide nagyjából az összes akkori koktél enciklopédiájának számított, rövidesen a csaposok bibliájává vált.

Jég, szesztilalom és a koktélok reneszánsza

Aztán jött egy újabb faktor, amely mindent megváltoztatott a koktéliparban: a jég. Ma már elképzelni sem tudjuk, hogy valaki elmegy egy bárba, rendel egy italt, és jég nélkül, szobahőmérsékleten kapja meg.  Frederic „Jégkirály” Tudor ötletgazda kitalálta, hogyan szállítsák a jeget és tarták fenn a halmazállapotát a melegebb kikötőkbe. A jégre épülő vállalkozása milliárdossá tette, a koktélkészítés lehetőségei pedig rendkívüli mértékben megnövekedtek.

A koktélipar fejlődött, azonban a szesztilalom leállított a lendületet. Számos tehetséges csapos külföldre költözött, hogy ott folytassa a mesterségét. A világháborúk bizarr módon hozzájárultak a koktélkultúra fellendüléséhez. A harcosok egyre több idegen kultúrával kerültek kapcsolatba és rengeteg likőrfajtával, így ismerkedtek meg a csaposok a polinéz rumokkal, amiket koktélokban is használtak.

Az 1920-as években rendszeresen Martiniztak az emberek az ebéd közben, és a Manhattan fogyasztása is epikus szintre emelkedett a bárokban. Az 1960-as, 70-es években ez a sikerszéria véget ért, és az 1990-es években tért vissza az ambiciózus csaposok hőskora. A koktélkészítés klasszikus művészetét akarták újjáéleszteni. A nagy koktélreneszánszban történelmi értéket csempésztek az italokba.

A Bartender’s Guide italaiból valószínűleg nem rendelnénk sokat napjainkban, mert mára kimentek a divatból, viszont egyre újabb és újabb koktélok kerülnek ki a virtuóz koktélmesterek kezei közül, emléket állítva Thomas „Professzor” munkásságának és a koktél több évszázados múltjának. Bár szerencsére elmondhatjuk, hogy a koktél jelene még ígéretesebbnek tűnik!

A Martini mitológiája. A Martini, az aranyláz és a bányász esete

A Martini a gin és a száraz vermut keveréke (és James Bond minden megjegyzése ellenére rázás helyett mindig keverni kell).

A koktélfanatikusok körében a mai napig parázs vita dúl arról, mi a legmegfelelőbb arány a Martiniban a száraz vermut és az édes gin között, azonban a Martini eredetéről szóló vita ugyanilyen élénk. Az egyszerű verzió szerint ez egy régebbi, Martinez nevű koktél szárazabb kivitelezése.

Más nézetek szerint s kaliforniai Martinezről kapta az elnevezését, ugyanis ez a neves koktél szülőhelye. Megint mások azt feltételezik, hogy az ital neve egyszerűen a Martini & Rossi olasz cégtől származik, amely a 19. század óta exportálja vermutjait az Egyesült Államokba. Vagy az a legenda igaz, miszerint a koktélt Martini di Arma di Taggia, a New Yorki Knickerbocker Hotel csaposa készítette, és róla nevezték el.

Gin-tonik: a gyarmati brit katonák védőitala a malária ellen

Születése részben a gyógyításhoz kapcsolható, A brit gyarmatbirodalom ugyanis a hódítás vágyától hajtva megállíthatatlanul tört előre Indiában, miközben az ellenségen kívül egy betegség, az ádáz malária tizedelte a soraikat. Nem töprenghettek sokáig, tenniük kellett valamit a kór ellen. Védelem gyanánt kinint tartalmazó tonikos vizet kaptak a harcosok, aminek borzasztó íze volt. A leleményes katonák gyomra nem vette be ezt az italt, valami mást kellett kitalálni. A brit katonák kedvenc italukkal, a ginnel keverték a tonikot és a kinint, ennek nyomán kelt életre minden idők egyik koktél klasszikusa, a gin-tonik.

A Manhattan egy étteremhez és Winston Churchill anyjához is kapcsolódik

A Manhattanben végtelen jin-jangszerű harmóniában keveredik az édes vermut és a keserűség, megspékelve egy kis whiskyvel. Eredete valószínűleg az 1860-as évek bárkultúrájához nyúlik vissza. Arról szól a fáma, hogy Jeanne Churchill 1874-ben bulit rendezett a Manhattan Clubban, hogy megünnepelje Samuel J Tilden győzelmét a New York-i kormányzóválasztáson. Egy vállalkozó kedvű csapos új koktélt készített az eseményre, amit a patinás klub tiszteletére Manhattennek nevezett el. Churchill asszonyságnak hamarosan gyermeke született, Winston Churchill néven, mi pedig gazdagabbak lettünk egy Martini koktéllal, plusz egy legendával…

Egy másik Martini-történet szerint viszont a koktél az aranyláz idején született, mikor egy bányász aranyrögöt talált. Nagy örömében elment egy helyi kocsmába Martinez városában, és pezsgőt rendelt az ünneplésre. Ínséges idők voltak azok, így a csapos nem tudott neki champagne-t adni, azonban mindenképp ünnepi itallal akart kedveskedni a vendégének a kéznél levő összetevőkből: ginből, vermutból, bitterből, maraschino likőrből és citromból. Zseniális italát Martinez Specialnak nevezte. Az aranybányász később San Franciscóba utazott, és nem tudta elfelejteni a különlegességet. Egy helyi bárban kérte ugyanezt a koktélt az összetevők alapján, és onnantól az ital híressé vált, neve viszont Martinira rövidült.

Margarita-mítoszok: a válogatós táncosnő és a figyelmetlen bártender meséi

Több mint szürreális, de s Margaritát egy végtelenül válogatós, minden italra allergiás vendég miatt alkotta meg Carlos Herrera, A mendemondák szerint egyszer egy rendkívül csinos, ám nehéz természetű hölgy sétált be a csaposhoz. 1938-ban Marjorie King közölte vele, hogy allergiás minden alkoholra, kivéve a tequilát, de azt nem volt hajlandó magában inni. Herrera viszont egy igazi koktélművészként dolgozott, szakmája fenegyereke volt, ezért elhatározta, hogy ott a helyszínen kitalál egy italt, amivel kedvére tehet a kekec Marjorie-nak. A fehér tequilát Cointreau-vak ötvözte, egy kis friss citromlével kiegészítve, a klasszikus tequila lime kevert változataként. Az ital Margaritának nevezte el az érzéki szépségű táncosnő, Marjorie tiszteletére. 

Egy másik mítosz szerint a Margarita egy rosszul elkészített koktél miatt jött létre. Egy régi koktél, a Daisy brandyből, triple secből és citromléből állt. A városi legenda szerint a mexikói Tijuanában egy bártender Daisyt készített, ám figyelmetlenségből óvatlanul egy üveg tequilás üveget kapott fel, azt öntötte a koktélba…A „baleset” eredménye óriási sikert aratott a bárban, és az új italt Margaritának nevezték, ami spanyolul „százszorszépet” jelent.

Mások meg szilárdan hirdetik, hogy a Margaritát a texasi társasági élet alakja, Margaret Sames, más néven „Margarita” keverte 1948-ban egy mexikói házibulin.

Camillo Negroni gróf 1919-ben a Negronival újraértelmezte az Americanót

Élt egyszer Firenzében egy előkelő arisztokrata, Camillo Negroni gróf, aki valósággal rajongott az élményszámba menő koktélokért. Nevéhez csaknem minden koktéltörténész a Negroni eredetéhez köti. A minőség megszállottjaként koktélozgató Negroni gróf egy alkalommal Americanót rendelt (amelynek kvintesszenciája a Campari, az édes vermut és a szóda), azonban szeretett volna egy kis extra csavart a jól megszokott aromák közé. Így aztán megkérte a csapost, hogy a dinamikusabb ízek kedvéért cserélje a szódát ginre…

A végeredmény olyan briliáns lett, hogy innentől beszélhetünk a Negroni koktél első szívdobbanásáról.

A Tom Collins egy médiahack által írta be magát a halhatatlanságba

Meglepő. de a Tom Collins sokak szerint egy 19. századi álhírnek köszönheti népszerűségét. Történt ugyanis, hogy 1874-ben New York lakosai közül több százan azt hallották, hogy egy bizonyos Tom Collins meggyalázta a jó hírnevüket rosszindulatú pletykákat terjesztett róluk egy közeli bárban. Ez a tömeg nem ismerte személyesen Mr. Collinst, azonban felháborodtak, hogy rágalmazza őket, és minden áron kézre akarták keríteni a gazembert.

Beszaladtak a helyi kocsmákba, és mérgesen Tom Collinst keresték. Természetesen Tom Collins sosem létezett, csak a csaposok agyszüleménye volt. És bőszen készítette nyakra-főre a Tom Collins citrusos koktélját. Így amikor a bárban az emberek Tom Collins iránt érdeklődtek, egy zseniális long drinket kaptak. Megbocsátották a fortélyos trükköt, és innentől megállíthatatlan volt a Tom Collins diadalmenete a koktélok világában.

A Tom Collins egy igazi stílusbravúr, játék a gines és cukorleves ízekkel. Mintha egy etűd lenne, amely bemutatja, milyen mesés lehetőségeket lehet kibontani az ízekből.

A Daiquiri óriási sikert aratott az amerikai haditengerészetnél

Egy amerikai bánya alkalmazottja Kubában dolgozott, ő volt a Daiquiri bányák vezetője. A mindenre elszánt bányamérnök, Jennings Cox kreatívan belevágott az italok keverésébe. A Daiquiri valamikor 1905 körül kelt életre, a rum, a lime és a cukor izgalmas egybefonódásakor. Cox néhány amerikai barátjával együtt bulizott egy bárban, valahol a kubai Santiagóban. Hősünk olyan fantáziadúsan egyesítette az aromákat, hogy lenyűgözte a vendégeket.

Más források szerint Cox úgy találta fel a Daiquirit, hogy elfogyott a ginje, amikor amerikaiakat várt vendégségbe. Valamivel fel akarta javítani a helyi rum ízét, ezért limelevet és cukrot adott hozzá, létrehozva a Daiquiri koktélt. 1909-ben Lucius Johnson admirális, az amerikai haditengerészet orvostisztje megkóstolta Cox italát, és 1909-től kezdve már nemcsak Kubában kortyolgatták, mert a doktor bemutatta a washingtoni Army and Navy Clubnak, a haditengerészet által eljutott a világ legnagyobb kikötőibe. Az „újszülött” Daiquiri hihetetlen diadalt aratott a hajókon és a hadseregnél, mert a skorbut legyőzése érdekében gyakran készítettek a hajókon Daiquirit.

Egy gyógyszerész álmodta meg a Sazeracot

A Sazerac Amerika egyik legkedveltebb koktélja. Megállíthatatlanul örvénylik benne a rozs whisky, a bitter, a cukor, az abszint.

Születése egészen az 1830-as évekre nyúlik vissza, amikor Antoine Peychaud kreol gyógyszerész kieszelte a receptjét, és elkezdte felszolgálni a vadonatúj koktélt. A Villámgyorsan felkapott itallá vált, rövidesen Peychaud gyógyszertárában mindenki Sazeracot akart inni. A Kentuckyban működő Buffalo Trace remek Sazerac rozswhiskyt készített, A Sazerac Straight Rye-t. 2014-ben pedig louisianai képviselőház kihirdette: az ital New Orleans hivatalos koktélja.

A hidegháború rideg melankóliája, Kahluával és vodkával: a Black Russian

Érdekes módon ezt a koktélt csak a vodka kapcsolja Oroszországhoz. Az italt Gustave Tops csapos készítette 1949-ben, amikor a brüsszeli Hotel Metropole-ban dolgozott. Tops először készítette el a Kahlua és a vodka keverékét Perle Mesta luxemburgi nagykövetnek. Akár mi is elkészíthetjük ezt a pompás italt, csak egy kis Kahlua kávélikőr és vodka kell hozzá, mint az Absolut Blue Vodka vagy a Russian Standard Vodka. 

A koktél neve utal a korszak thrillerekbe illő fenyegető légkörére, a hidegháború korára, a mindent átszövő titokzatosságra, ezért lett Black Russian. Aztán valaki tejet vagy tejszínt adott a Black Russian-höz valamikor az 1960-as években, és így lett belőle White Russian.

A koktélvilág „csúcsragadozója”: a Long Island Tea

Van egy tökös koktél, amelyben egyesülnek a tequila. a vodka, a triple sec, a gin és a rum legnemesebb tulajdonságai. Ezek már önmagukban is elég kemény italok, azonban egyesített erejükkel, kólával tompítva tényleg egy nem mindennapi italt alkotnak.

Minden idők egyik legkeményebb koktélja még nyomokban sem tartalmaz teát, viszont mindenképp Long Islandhez kapcsolható.

Az egyik eredettörténet szerint a koktélt Old Man Bishop készítette a szesztilalom idején, az 1920-as években. A Prohibíció alatt keményen leállították a szeszes italok árusítását, fogyasztását és gyártását. Ezért sok amerikai rákényszerült, hogy kipróbálja magát a koktélkészítésben, Bishop is így tett: keverte a tequilát, a vodkát, a gint, a rumot, a whiskyt és a juharszirupot, A koktél szokatlanul magas alkoholtartalma Bishop korszakának a manifesztálódása: mivel akkoriban szinte alig lehetett alkoholhoz jutni, az italoknak veretesebbnek, hihetetlenül erősnek kellett lenniük. A régi mendemondák szerint Bishop a receptet fiára. Ransomra hagyta, aki az 1940-es években finomította a napjainkban elterjedt változatra.

Egy másik eredettörténet olvasatában viszont a Long Island Tea a legfiatalabb koktélok egyike, és az 1970-es években találták ki. Eszerint a Long Island-i csapos, Robert Butt alkotta meg egy koktélkészítő versenyen, ahol 3 másodperc alatt kellett koktélt keverni. Valójában szinte mindegy, melyik sztori igaz a két rivális elmélet közül: egy-két acélos Long Island Tea után valószínűleg nehezebben fogunk emlékezni az ital eredettörténetére…

A Zombie másnaposság elleni csodaszernek indult

Szerencsére élőhalottak csak a horrorfilmekben léteznek, ez viszont nem gátolta az ötletdús csaposokat abban, hogy megalkossák a legerősebb koktélok egyikét, a Zombie-t! A koktél a lehető legtöbbet facsarja ki komponenseiből, a rumokból és a gyümölcslevekből. Készítője a tiki italok királya, Don Beachcomber.

Az 1930-as években egy macsakajajos vendég sétált be a bárjába, aki folyamatosan a másnaposságára panaszkodott. Don azonban szerette a kihívásokat, és összehozott neki egy magas alkoholtartalmú italt, amitől mágikus módon a férfi panaszai elmúltak. A vendég aznap ismét visszatért a bárba, és azt mondta, hogy egész nap zombinak érezte magát. Ez adta az isteni szikrát Donnak, aki Zombi néven felvette a koktélt az itallapjára.

A brutális királynő koktélja: Bloody Mary

A Bloody Maryt minden valószínűség szerint egy étterem tulajdonosa találta fel a 20. század elején, egyfajta sötét tisztelgésként Mária királynő előtt…

Csak Bloody Maryként emlegették kegyetlen tettei és erőszakossága miatt. Célja a katolicizmus visszaállítása volt, hogy ismét ez váljék Anglia hivatalos vallásává. Ennek érdekében Mária minden aljasságra hajlamos volt: megkínoztatta az eretnekeket, aztán több százat máglyán égetett el közülük, ahogyan arról a korabeli fametszetek durva történései tanúskodnak.

Szerencsére a róla elevezett koktél nem ilyen brutális, és fenséges aromakarakterben egyesíti a paradicsomot, a vodkát és a Tabasco szószt.

Screwdriver – a csavarhúzóval kevert koktél, egyenesen Törökországból

A csavarhúzó egy menő kedvcsináló a koktélok világához. Eredete Törökországba nyúlik vissza, az 1940-es évek környékére. A Perzsa-öbölben lévő olajmezőn dolgozó amerikai mérnökcsoport ugyanis nagy titokban vodkát öntött a narancslébe, és csavarhúzó segítségével keverte össze az új finomságot. Kanál nem volt kézénél, és természetesen nem munka közben kellett volna koktélozniuk, ám mint tudjuk, a szükség törvényt bont, a koktélkultúra pedig gazdagabb lett egy csavarhúzós finomsággal.

Ezért van ilyen eszelősen furcsa neve a Screwdrivernek, és olyan frappánsan finom lett, hogy azóta már nemcsak a török olajmezőkön kortyolgatják széles mosollyal a koktélrajongók.

Sex On the Beach-Florida folyékony emlékműve a strandok és a szex előtt

A jellegzetesen amerikai koktél 1987-ben született.

A városi legenda szerint egy barackos schnapps forgalmazó kihívást intézett a floridai bárok felé: készítsék el a legcsodásabb barack schnapps alapú italt. A nyertes a likőrt vodkával, narancslével és grenadinnal keverte, a koktélt pedig Sex Ont he Beachnek nevezte el. Két olyan érték előtt tisztelgett, amitől Florida mindig is híres volt: ez a strand és a szex.

Moonwalk- egy koktél, amit a holdraszállásnak szenteltek

Joe Gilmore, a legendás csapos 1969-ben alkotta az italt, hogy megünnepelje az űrkutatás nagy napját.

Kis lépés volt ez Gilmore-nak, de nagy lépés a koktélkultúrának, hiszen innovatív módon egyesült a Grand Marnier a grapefruitlé, a rózsavíz, a pezsgő…A mennyei végeredményt, a Moonwalk koktélt pedig elküldték az Apollo-11 űrhajósainak, miután azok visszatértek a Földre.

Mi is kipróbálhatjuk Grand Marnier C. Rouge Likőrrel és Veuve Clicquot Extra Brut Extra Old Champagne-nal.

Az oldalkocsis motor koktélt inspirált az első világháborúban: a Sidecar

A jazz hőskorának emblematikus koktélja a párizsi Harry’s bárban került először pohárba. Az első világháború végén az amerikai hadsereg egyik kapitánya gyakran oldalkocsis motorkerékpárral érkezett a bárba. Egy hideg éjszakán jött, és kért valamit, ami felmelegíti. A csapos forró brandyt kevert Cointreau-val és citromlével, majd a kapitány által imádott oldalkocsis motorkerékpárról nevezte el koktélkölteményét.

Bellini-egy koktél őszibarackpürével és reneszánsz utalással

A magával ragadó koktél kvintesszenciája a fehér őszibarackpüré és a Prosecco keveréke. A Bellini atyja Giuseppe Cipriani, a velencei Harry’s Bar alapítója.

Valamikor 1934 és 1948 között kezdett bűvészkedni a gyümölcsös ízekkel, és addig sáfárkodott az összetevőkkel, míg megalkotta ezt a rózsaszín árnyalatban tündöklő koktélt. Az árnyalat egy szent tóga színére emlékeztette Cipriani mestert, méghozzá Giovanni Bellini, az olasz reneszánsz festő egyik alkotásának alakjára. Cipriani tehát a festő tiszteletére, afféle hommage-ként nevezte el koktélját Bellininek, amit azóta is lelkesen kortyolgatnak a boros koktélok hívei.

A Kir egy koktélőrült polgármesterről kapta a nevét

A Kir egy jól ismert francia aperitif créme de cassisból és fehérborból. Nevét a második világháború után kapta. Felix Kir, Dijon polgármestere volt 1945 és 1968 között. A koktélok megszállott rajongójaként mindig izgalmas italokkal kínálta meg magas rangú vendégeit, amikor csak lehetősége adódott erre.

Felix Kir olyan felejthetetlen munkát végzett a keverés és a szervírozás terén, hogy személyisége valósággal összeforrt a koktélokkal, és róla nevezték el a franciák ezt az isteni nektárt.

A koktél, amit egy ittas vendégről neveztek el egy bárban: Harvey Wallbanger

Az 1950-es években Donato Anton csaposként dolgozott Dél-Kaliforniában, és Harvey volt a leggyakoribb vendége. Harvey mindig Gallianót, egy édes gyógynövénylikőrt adott a Screwdriver koktéljához. Miután rendesen berúgott, rendszeresen betévedt Antone bárjába, és a falnak dőlve fejezte be a határokat feszegető tivornyáit. Ezt látva a csapos a sokat látott emberek félmosolyával úgy döntött, a vodka, a Galliano és a narancslé keverékét Harveyról Falverőnek, azaz Harvey Wallbangernek nevezi el.

Cosmopolitan-a rejtélyek koktélja

A koktélt a Szex és New York sorozat robbantotta be a köztudatba, az viszont a balladák ködébe vész, kinek a fejéből pattant ki a Cosmo ötlete. Számos csapos hangoztatta, hogy az ő kezei közül került ki Carrie Bradshaw kedvence. Vannak olyan legendák, miszerint az ital Minneapolisból származik, mások szerint viszont South Beachből, San Franciscóból, Manhattanből, vagy Princetownból. Lehetséges, hogy a csaposok egymástól függetlenül találták ki az áfonyalével megbolondított italt.

Makacsul tartja magát a nézet, miszerint a Cosmo eredetileg a Gimlet néven kezdte pályafutását. Mindenesetre jól ismert rózsaszín, édes-savanykás aromáiról, és elvileg már a második világháború előtt létezett (persze kellett egy sorozat ahhoz, hogy bekerüljön a popkultúrába). A Cosmo öreganyja, a Gimlet azért készült, mert a ginhez és a vodkához mindenképp kerestek egy izgalmas koktélvariánst. Az emberek a második világháború után adták a Gimlethez a francia Cointreau likőrt, akkoriban az ital Kamikaze-ként vált ismertté. Végül a 1980-as években lett áfonyaleves a koktél, és innentől Cosmopolitannek becézték a nagy koktél-krónikákban.