A hollandok külön ivós játékot szenteltek a genever fogyasztásának, a vikingek rezzenetlen tekintetű szemkontaktussal itták a Skált, Feketeszakáll, a rettegett kalóz pedig lőporral kevert rumot vedelt a fosztogatás diadala érdekében. Ismerjük meg a legizgalmasabb ivási rítusokat az ősi időktől egészen a 21. századig!

Khrüszipposz filozófus berúgatta a saját szamarát, és ezen halálra nevette magát

Élt egyszer egy nagyrabecsült görög filozófus (a források szerint időszámításunk előtt 207-ben), aki nemcsak sztoicizmusban alkotott maradandót, de még az italtörténelem egyik legmulatságosabb epizódját is összehozta (annak ellenére, hogy szobra alapján egy eléggé szigorú férfiú lehetett Khrüszipposz). A sztoikus filozófusok akkor sem szomorkodtak, ha az élet kőkeményen próbára tette őket. Kesergés helyett inkább sztoikus derűvel, vagy közömbös lelkiállapottal szemlélték az eseményeket. A külvilág eseményei helyett inkább a belső világ egyensúlyára helyezték a hangsúlyt, és ez Khrüszipposz halálában is megnyilvánult. A nagy sztoikus gondolkodó úgy érezte, egy igazi bölcs nem morog és panaszkodik a sors kegyetlensége miatt, hanem nyugodt, derűs lelkiállapotban alkalmazkodik a váratlan helyzetekhez. Khrüszipposzt a saját halála sem viselte meg. A legenda szerint hősünk harsányan nevetve halt meg, miután megitatta a kedvenc szamarát, és végignézte, hogy a kapatos állat megpróbál fügét enni. A fáma szerint ezt kiáltotta: – Adjatok a szamárnak bort, hogy leöblítse a fügét! És ezután a nevetési rohamba halt bele. Méltó végzet ez egy sztoikus filozófus számára, hogy a nevetéssel mutasson fügét a végzetnek.

Pohárköszöntő a halhatatlanoknak, a szép embereknek és a távol lévő nőknek

A görögök és a rómaiak semmit sem bíztak a véletlenre, ami a pohárköszöntőket illeti! Mindent igyekeztek belefoglalni ezekbe a rituálékba, és ebből mai füllel egészen bizarr szónoklatok születtek az ókori lakomák felfokozott hangulatában. Az istenségek tiszteletére emelt pohár jámbor rituáléja ősi eredetű. Megjelent mér Homérosz Iliászának IV. könyvében. Az istenek Zeusszal beszélgetnek az Olümposzon, és nektárt isznak az aranypoharakból, amiket Hébé istennő, az istenek pohárnoka folyamatosan utántölt, ezzel összhangban pedig állandóan pohárköszöntőt mondanak.  A halandók mindig bort használtak az istenek ünneplésére egy rituális eseményen a görög szimpóziumon ( kifejezés a sympinein- „együtt inni” szóból ered). Az ókori görögök egy jó pohárköszöntőben több istennek is tiszteletet tettek: Zeusznak, Hygieiának (a jó egészségnek) és a jó szellemeknek is. A görög szimpóziumokon, a nagy ivászatokkal tarkított filozofikus lakomákon kevés nő vehetett részt. Maximum magas státuszú hetairák, azaz örömlányok, akik írástudók voltak, és otthonosan mozogtak a költészetben és a zenében.  Megesett, hogy a hetairák egy sármos athéni arisztokratára, Leagrosz szépségére is koccintottak, a kottabosz nevű görög ivójáték keretében. Volt olyan eset, hogy az ókori Rómban pirítóst („toast”) ejtettek a borba, mielőtt megitták volna. Innen származik a tószt, a pohárköszöntő elnevezése. Nem újkeletű szokás, hogy a jó italok mellé valami nassolnivalót ropogtassunk. A 17, század végén már felbukkant a „panis totus”, a „pirítós”, mert akkoriban gyakori volt, hogy sajátos rituáléként az italok mellé fűszeres pirítóst egyenek.
 

A buddhisták ivási rituáléja: tudattisztítás és koponyából ivás

A buddhisták rendszerint kerülik az alkoholfogyasztást, mert úgy vélik, a szesz elhomályosítja a tudatot, és megnehezíti a megvilágosodás elérését. Sok buddhista viszont részt vesz a „tudatos ivásban”, és az alkoholt az elme megtisztításának eszközeként használja. Vagyis az ütős italokat néhány buddhista arra használja, hogy ellazítsa mohó egóját, és ezáltal jobban összpontosíthatnak a szándékaikra. Persze néhány kortynál megállnak, mert a kelleténél több szerintük kaotikussá teszi az emberi tudatot. A tibeti buddhisták egyik ősi szertartása a kapalából való ivás, egy emberi koponya tetejéből faragott szent csésze használata. A koponyákat a tibeti buddhisták rendszerint nemesfémekkel és ékszerekkel faragják és díszítik, majd alkoholfajtákkal töltik meg, amelyek a haragos tibeti istenek megnyugtatására szolgálnak. A koponyából ivás azonban csak a legtapasztaltabb lámáknak engedélyezett, mert a kortyolgatás által a hagyomány szerint megkapják a koponya egykori tulajdonosának tudását és karmáját.

Az ősi taoisták az éhes szellemeknek áldozva ittak, a sintoisták szent italként kortyolták a szakét.

A régi taoisták hittek az éhes szellemek birodalmában. Az erőszakos vagy boldogtalan halált szenvedett emberek purgatóriumából érkező lelkekben, akik életük során rengeteg rossz cselekedet hajtottak végre. A kínai naptár hetedik hónapjában szerintük megnyíltak a meglehetősen bizarr birodalom kapui, és éhes szellemek jönnek a földre, hogy levezessék haragjukat a halandókon. A bosszúéhes szellemek elleni küzdelem gyanánt a taoisták nagy volumenű lakomát tartanak: az eszem-iszom során pedig szent ajándékokat adnak ajánlanak fel a szellemeknek, hogy elhárítsák a balszerencsét. A családok étellel, süteményekkel, rizsborral, sörrel és más italfajtákkal kínálják a baljós szellemeket, akiket hátborzongató csengő hív az asztalhoz. A taoisták a levegőbe dobálják az ajándékokat, hogy a szellemek különböző irányokba induljanak, és visszaküldhessék őket a saját birodalmukba.

Az ősi Japánban szintén sajátos kultusza volt a szaké ivásának. Az ősi korok óta a szaké a legszentebb nedű a szamurájok földjén, „az istenek itala”. A szaké istene a rizs és az aratás legnagyobb alakja, így a szaké ivása által a japánok úgy vélték, hogy a bőséges és áldott termés elérése érdekében isznak, ez egy áldozati felajánlás volt az istenek felé. A sintó szentélyekben a hívők rendszeresen vallási célból ízlelgették a szakét, fontos pillanat volt ez a középkori japán rítusokban. Ráadásul a szaké része volt a jichinsai talajtisztítási rituálénak: ekkor ugyanis szakét öntöttek az építkezésekre, hogy minden rendben haladjon, segítsék az építkezést az istenek. Voltak szélsőségesebb szakértusok is: a tonami fesztiválon az emberek szakét itattak a pontyokkal, hogy kiűzzék a folyóból a gonosz szellemeket.

Sámándobszentelő sör, vudusegítő rum és Dionüszosz aratási bora – A sámánizmus, a vudu és a pogányság italrítusai

A sámánok feladata volt, hogy közvetítők legyenek az emberiség és a szellemvilág dimenziói között. Gyógyítsák az embereket, jósoljanak, és segítsék a régi közösségeket. Szeánszaik során a sámánok gyakran használtak alkoholt és hallucinogéneket, hogy villámgyorsan elérjék az extázis állapotát (ebben emberfeletti képességekre tesznek szert, hihetetlen fádalomtűrést és erőt kapnak). A vallás ivással kapcsolatos rituáléja a dob életre keltése. Ekkor a sámán egy vadonatúj dob bőrére és fájára önti a sört. Ilyenkor a szarvas bőre a sámánon keresztül felfedi az állat misztikus történetét. A Haitihez kapcsolható vudu szertartásokban gyakran használnak rumot.  A cukornádból és melaszból készített finomságot azért itták, hogy közelebb kerüljenek a szentek és az ősök lelkéhez, akárcsak a kubai Santeria vallásban. Másrészt azért kortyolgatnak a vuduzók rumot, hogy az általuk tisztelt iwa szellemek könnyebben bejussanak a testbe. Ugyanis szerintük a rum jobban megerősíti fogyasztóját, így könnyebben tud szembenézni a napi küzdelmekkel, könnyebben arathat győzelmet fölöttük. A legtöbb pogány szertartás borral, sörrel és mézsörrel történt. A bor és az aratás istenének, Dionüszosznak például rendszeresen bort áldoztak a régi korok pogány hívői. Bár a kereszténység előtti időkben voltak olyan pogány kultuszok is, ahol mereven elutasították a bort és a sört: a sötét idők régi szentélyében, a Stonehenge-ben például a korai középkorban sem lehetett alkoholt inni.

Kleopátra extra koktélja: az ecetbe ejtett gyöngy fülbevaló

Az ősi egyiptomi történet szerint Kleopátra (időszámításunk előtt 69-30) egyszer fogadást kötött a korszak első számú római vezetőjével, Marcus Antoniusszal azt illetően: vajon lehetséges elkölteni 10 millió sesterciust egyetlen étkezésre? A történet pikantériája, hogy Marcius Antonius Kleopátra szerelme volt, ami külön tétet ad a történetnek, egy szerelmi évődéssel is felért. Kleopátra mindenképp bizonyítani akarta a korabeli római alfahímnek, mekkora vagyonnal rendelkezik, ezért egy óvatlan pillanatban elővett egy pohár ecetet, kitépte a füléből fényűző gyöngy fülbevalóját, majd az ecetbe ejtette. Az feloldódott, és a híres uralkodónő azon nyomban megitta a szürreális koktélt. A történetet idősebb Plinius (23-79) örökítette meg A természet története című művében. Kérdéses volt, hogy egyáltalán megvalósítható ez a gyöngyös trükk, vagy csak költői túlzás Pliniustól. Prudence Jones, a New Jersey-i Egyetem Montclair Állami Egyetem munkatársa megismételte a kísérletet. Egy 5 karátos gyöngyöt ejtett egy pohár fehér ecetbe. Jones megállapította, hogy a gyöngy 24-36 órán belül valóban feloldódik, még ha nem is azonnal, mint Kleopátra történetében.

A viking Skál és a harcosok más ivási szokásai

A szakállas hódítókat nehéz elképzelni vagány italok nélkül, azonban érdekes módon maga Ódin isten is óva intette őket a részegség féktelen tivornyáitól. A Hávamál című versében Ódin megemlíti, hogy az ember fiainak nem jó a mértéktelen sörivás: minél többet kortyolnak a frenetikus folyadékból, annál kevésbé tudnak gondolkodni és jó döntéseket hozni. Ami egy viking fosztogatás során csúfos kudarccal kecsegtet… Azonban a tanító jellegű Ódin-vers ellenére a szilaj szellemiségű vikingek nehezen tudták türtőztetni magukat az alkoholfogyasztásban. Rendkívül leleményesek voltak abba, hogy a kezük ügyébe eső eszközöket ivási célokra fordítsák: gyakran a szarvasmarha vagy más állatok csiszolt szarvából készült ivóedényekből kortyolgatták a jobbnál jobb nedűket. A skandináv mitológia epikus hőse, Thor isten kalandozásai során gyakran ivott egy gigászi méretű szarv-ivópohárból, és ebben a mítosz szerint ott kavargott a tengerek összes vize. A Beowulf históriájának krónikása pedig a mézsör rituális ivását írja le, méghozzá művészi faragású ivószarvakból. És ott van még a vikingek Skál hagyománya. A barátságra, a jó szerencsére és az egészségre vonatkozó pohárköszöntő. Ezt a történelmi hagyományok szerint erős szemkontaktus kísérte az ivópartnerekkel. Midőn valaki kimondja az ikonikus „Skál” kifejezést, iszik az ivópartnere poharából a szemkontaktus közben, majd visszateszik a poharakat az asztalra. Felvetődik a kérdés, miért volt szükség a rituálé közben erre a kőkemény szemkontaktusra. Nem a toxikus maszkulinitás miatt, hanem azért, mert a vikingek veszélyes környezetben éltek, kételkedtek az ivópartnereikben, és ezzel a szemezéssel le tudták lassítani őket, közben felkészülhettek egy rögtönzött párbajra. Ekkoriban a férfiak állandóan harcoltak, és már ivás közben is arra hangolódtak, hogy esetleg mindjárt kardozniuk kell a társaságukban lévő férfiúval. A „skál” kagylónak, tálnak vagy koponyának fordítható – ez azt a hiedelmet tükrözi, hogy a vikingek szeszes italt és bort ittak elesett ellenségeik koponyájából, miután legyőzték őket.

Puskaporos emlékek: a lőpor, a rum és a vudu románca

Létezik egy bivalyerős rumváltozat, a navy strength rum, amely szervesen kapcsolódik a hajósok 18-19. századi életéhez. Ekkoriban a hajósok több hónapig, akár évig tartó tengeri utakra indultak, és mostoha körülmények között kellett dolgozniuk a fedélzeten. Egyszerre szenvedtek a viharok viszontagságaitól, a kalózok támadásaitól, a honvágytól. A sok nehézség elviseléséhez kellett egy irgalmatlanul intenzív ital, amely kiemelkedik a rumok közül…Ezekben az időkben a rumot lőporra öntötték, hogy meggyőződjenek az erejéről: ha sikerült meggyújtani a rummal locsolt lőport, akkor kikiáltották navy strength rumnak, és a maga 57%-os alkoholtartalmával sikeresen feledtette a hajósokkal a küzdelmes hétköznapokat. A kalózok szintén puskaporral tették acélos erejűvé a rumokat a fedélzeti tesztelések során. Különösen a jó öreg Edward Teach: Feketeszakáll még messzebbre ment a lőpor és a rum keverésében, és belevágott egy érdekes kísérletbe. A legendák szerint nem navy strength rumokkal ismerkedett, hanem egyenesen puskaport öntött a rumjába, mielőtt megtámadott volna egy idegen hajót, ebből az eszelős keverékből merítsen vakmerőséggel felérő bátorságot a fosztogatáshoz. Feketeszakáll ettől függetlenül már eleve egy elég félelmetes figura volt, mintha csak egy thrillerből lépett volna elő, és nemcsak vészjósló szakálla miatt. Egyes feljegyzések szerint kanócok lógtak ki a kalapja alól, hogy ezzel is terrorizálja ellenségeit. Persze Teach sem keverte volna lőport olyan mennyei finomságú rumokhoz, mint a Bumbu The Original Rum, a Kraken Black Spiced Rum, a Diplomatico Mantuado Rum, vagy a Plantation XO Extra Old Rum. Mások azt mondták, hogy a holland haditengerészek bátorságának titka valójában az italok puskaporral erősítésében keresendő. Csak erősítette a hírnevüket, miszerint őrült és kiszámíthatatlan harcosok. Lehetséges, hogy az említett tengerészek puskaport tettek a grogjukba, a rumjukba, és ha az nem lobbant lángra, akkor „underproofnak”, gyengének ítélték, és felvizezték. Ha a keverék kéken lobbant, akkor haditengerészeti erősségűnek, navy strengthnek tekintették (akkoriban 54.5%-os alkoholtartalom fölött). A lőpor rummal keverésének kultusza Haitire vezethető vissza. A vudu vallásban a puskaporral, frissen ásott sír földjével és emberi vérrel kevert rumot gyakran használták a rituálékban. És nemcsak Feketeszakáll ivott puskaporral felpörgetett rumot! 1760-ban Jamaicán a Tacky’s Rebellion, egy nagy horderejű rabszolgalázadás idején a harcosok úgy készültek a csatára, hogy megitták ezt a vérrel, sírfölddel és rummal finomhangolt koktélt, ami a legbizarrabb rumrituálék egyike…

Új-Fundland: beavatási szertartás rummal, versmondással és tőkehalpuszival

Új-Fundland egy nagy sziget Kanada atlanti partjainál. Különös beavatási szertartás vár azokra a bátrakra, akik ezen a földön szeretnének letelepedni. A szárazföldi „újoncoknak” kötelező részt venni a beavatási rituálén: át kell esniük egy bizarr hagyományon, mert csak így válhatnak a bennszülött közösség részévé. Megkérdezik az idegent, hogy szeretne új-fundlandi lenni? Aztán jön a furcsaságok sorozata, és ezek teljesen kiszakítják az embert a 21. századi civilizáció kereteiből. A furcsa összejövetelt rendszerint kocsmákban tartják, és nem véletlenül. A leendő új-fundlandiaknak inniuk kell egy embereset a régió autentikus italából, a Newfundland Screech nevű rumból. És a kortyokon túl a szabályok szerint el kell szavalniuk egy verset, majd a szürreális Twin Peaksbe illő fordulattal megcsókolnak egy tőkehalat… Tényleg olyan, mintha David Lynch rendezte volna ezt a hátborzongató életképet. A halpuszit kevesen vállalnák be, még akkor sem, ha előtte olyan beavató rumokat kortyolhatnának, mint a Don Papa Baroko Rum, a Pampero Aniversario Anejo Rum, vagy a Matusalem Clásico 10 Years Rum. Megkérdezik a beavatottat, hogy a sikítók közé tartozik-e, és a megfelelő válasz is kellőképpen misztikus: „Igen, én vagyok, barátom, és vitorláid mindig kapjanak szelet!” A sikeres résztvevők egy oklevelet kapnak érdemeik elismerésük, amit a hallal együtt a nap végén hazavihetnek.

André, az óriás szuperképessége: egyszer 56 sört ivott meg egy edzésen

Nagy test, nagy élvezet-tartja a régi sláger, és erről igen sokat mesélhetett volna André René Roussimoff, Hulk Hogan hírhedt birkózótársa. André the Giant (1947-1993), az óriás egy 7 láb magas profi birkózó és színész volt, aki az óriás szerepét is eljátszotta a Princess Bridge című filmben. Érdekes módon nemcsak a bunyós tálentumával, hanem hihetetlen ivóképességével is felhívta magára a figyelmet. Hulk Hogannel sokszor összeveszett, és kollégája elárulta róla, hogy André döbbenetes rekordot tudhat a magáénak: egy alkalommal röpke 45 perc alatt 102 sört ivott meg. Cary Elwes, filmbeli színésztársa egyszer mesélt a birkózó extrém ivási rutinjáról: különféle likőröket kevert egy 1.2 literes kancsóba, és egyszerre többet is lenyomott belőle. Egy másik birkózó, Mike Graham a saját szemével látta, amint André 56 sört dobott be egy edzésen (egyszerűen elképzelhetetlen), ami felért volna egy világrekorddal. Sajnos nincs hivatalos feljegyzés a szomjas óriás ivási bravúrjairól, de ha létezne, egészen biztosan bekerült volna a Guiness-rekordok könyvébe.

Ganbei tradíció: amire nem mondhatsz nemet Kínában

Mindegy, hogy szakmai vagy magánügyben utazunk Kínába, aligha tudjuk elkerülni a ganbei ivási rituáléját (szabad fordításban: ürítsd ki a poharad!). A ganbei tradíciója szerint a házigazda egy pohár felemelésével koccint a vendégeire. Aztán várja, hogy leengedjék a poharat. Ennek elutasítása a tiszteletlenség jele, és ez üzleti környezetben megjelenítheti a különbséget egy üzlet megkötése vagy elvesztése között. A ganbei komoly veszélyeket rejt magában Wayne Stehbens, az ausztrál Katnook Estate vezető borásza szerint. Ugyanis egy ütősebb kínai rendezvényen gyakori, hogy valaki rendszeresen feláll, tósztra emeli poharát, s elvárja, hogy a ganbei jegyében mindenki azonnal igya meg a pohárban lévő alkoholt, különben tiszteletlenséget követ el. Manapság a kínai tisztségviselők gyakran az asszisztenseiket küldik a hivatalos rendezvényekre. Ők szerepelnek a nevükben anélkül, hogy a hivatalnokoknak bőséges mennyiségű alkoholt kelljen kortyolgatni, vendéglátóik nagy örömére.

Mexikó: egyél kukacot a tequilához!

A tequila elszánt rajongói közül már sokan hallottak arról, hogy a mexikóiak szerint mindenképp érdemes elmajszolni az üveg alján rejtőző kukacot, ha az ember megízlel egy temperamentumos tequilát. A történet szépséghibája, hogy valójában a „tequila féreg” nem a tequilában, hanem annak füstösebb rokonában, a mezcalban található (ennek viszont nem minden változata rejt férget, de a Monte Alban mezcal igen). Valójában a mexikóiak nem is férget tesznek a mezcalba, hanem egy helyi molylepke lárváját, ami nem hangzik túl bizalomgerjesztően. Persze nem kötelező minden áron kukacot enni a mezcalhoz, enélkül a furcsa szokás nélkül is élvezhetjük az autentikus füstös mexikói italt. Érdemes beszerezni egy-két palack Herencia De Sanchez Espadin Mezcalt, Ilegal Joven Mezcalt vagy Rey Campero Espadin Mezcalt az iDrinks üzleteiből, és máris belevághatunk az egzotikus kalandba!

Koopstotje: igyunk genevert holland tulipános pohárból, de kéz nélkül!

Mi tagadás, a hollandoknak is megvan a maga extra ivási rituáléja, ha a gin előfutáráról, a geneverről van szó! A tulipánok országának vagány itala még jobban emlékeztet a whiskyre, mint a neves borókakölteményre, és egy klasszikus holland ivórituálé kapcsolódik hozzá. Bármilyen összejövetelen felpezsdíti a hangulatot a a Kopstootje amihez headbutt kell, egy tulipán alakú shotos pohár, színültig töltve geneverrel. Minden résztvevőnek hátrateszi a kezét, és kéz nélkül issza meg az első kortyot, anélkül, hogy egy cseppet is kiöntenének. Otthon is kipróbálhatjuk olyan geneverekkel, mint a Bols Genever Amsterdam vagy a Bols Zeer Oude Genever.

Koupa – a görögök ivójátéka

A szórakoztató társadalmi játékban a görögök az asztalnál ülő egyik személy nevét kiáltják az asztalnál. Ennek a személynek meg kell innia a pohara tartalmát, majd megcsókolja a pohár alját, hogy szerencsét hozzon, mielőtt valaki mást kihívna.

Akár ezt a furcsa szokást is kipróbálhatjuk, ha megkóstolunk egy jó kis rakit, például a Yeni Rakit vagy a Tekirdag Raki Goldot. Egy jó kis ouzóval, a Helenas Ouzóval vagy az Ouzo 12-vel is tesztelhetjük.

Közösségi ivási rituálé Japánban

Ez persze nem azt jelenti, hogy a barátok és ismerősök ugyanabból a pohárból isznak a Felkelő Nap országában. Az ország kultúrájának része a közösségi ivás – ez abban nyilvánul meg, hogy valójában senki sem önt a saját poharába.

Egy komolyabb összejövetelen az a cél, hogy mindenki töltsön mindenki másnak a szobában, legyen szó bármilyen párlatról, sörről vagy borról. Ez arra is jó módszer, hogy az ember ne essen át a ló túlsó oldalára, és ne vigye túlzásba az ivást.