Tyrion, a bölcs bolond Nikka whiskyvel filozofálna
Azt mondják, a whisky a gondolkodó ember itala, és ez különösen igaz a Trónok harca bölcs és nagyszájú törpéjére, Tyrion Lannisterre. Amit az élet az egyik oldalon elvesz, azt valamelyik másik területen adja vissza: hősünket az égiek meglehetősen mélynövésűvé tették, ám olyan pengeéles gondolkodással áldották meg, hogy annak párját sem találni a Hét Királyságban.
A néhány mondattal bárki büszkeségét megtépázó vagy megsemmisítő antihős hozzászokott, hogy beszólogasson a kegyetlen Cerseinek, vagy apjának, Tywin Lannisternek, mert ő egy bölcs bolond, akinek rengeteg szeszélyét elnézik. Aztán váratlanul fordult a kocka, és foglyul ejtették a barbárok, felhagyott az örömlányokkal, és öldöklő csatákban kellett helytállnia, amit csak némi szerencsével élt túl. A Királyvári intrikák fojtogató bűzében már Tyrion sem bírta elviselni a saját családja piszkos üzelmeit, ezért egyre hangosabban emelt szót ellenük, ami egy brutális gyilkosságban csúcsosodott ki: kénytelen volt megölni a saját apját, Tywint, majd szédítő iramban menekülnie kellett az udvarból. A hosszas száműzetés közben Tyrion számot vetett korábbi életével, megkomolyodott, ezért a Nikka 12 Years filozofikus, bölcseknek való whiskyjével szeretnénk megörvendeztetni a Hét Királyság legnagyobb agyalóját.
A Nikka számos különleges párlattal tört be a világ legjobb whiskyjei közé, ezek közül pedig a 12 éves Nikka a legizgalmasabbak egyike. A Nikka 12 Years egy whisky, egyenesen a Miyagikyo és Yoichi lepárlókból. A különleges alapanyagok érezhetőek az ital illatán, mindemellett kibontakozik benne a maláta, a vanília és a karamell aromája is. Az ital igazi kiteljesedése egy fekete teát idéző enyhe kesernyés csersavas ízben mutatkozik meg, krémes textúrájában a fűszeres, csípős összetevők is megjelennek. Hosszú lecsengésében a fahéj és a szegfűszeg olyan testvéri összhangban lép kapcsolatba egymással, mint a történet delelőjében Tyrion és fivére, Jaime. A Lannister tesók úgy összebarátkoztak, hogy rengeteg rajongó elkezdte kongatni a vészharangot: ez a nagy haverkodás hamarosan véget ér, mert kevés esély van arra, hogy mindketten túléljék a történet fináléját!
De ha Tyrion több filozofikus italt –például Nikkát– inna, akkor talán még mindketten megúszhatják a végső összecsapást!
Cersei, Westeros fő intrikusa a világ legfüstösebb whiskyjével lazulna
A szépség nem mindig a jóság megnyilvánulása, aminek a Hét Királyságban Cersei Lannister a legjobb példa. Ő Westeros vagány és dögös lánya, a nemes Lannister család tagja, aki pár szemvillanással és mosollyal bárkit az ujjai köré csavar-akár a saját fivérét, Jaime-t is, akitől három gyermeket szült (és úgy tett, mintha mindegyik férje, Robert Barthaon gyermeke lett volna). Cersei-nek vastagon benne volt a keze abban, hogy Robert királyt baleset érte egy vadászaton, és az ő szentségtelen szerelmét látta Bran, akit emiatt gyorsan kilöktek egy toronyablakból Deresben, így a srác örökre lebénult.
Cersei mindenkit a saját kénye-kedve szerint manipulál, mígnem a Verebek vallási szektája őt is megtébolyította: ez odáig vezetett, hogy meztelenre vetkőzve kellett végigsétálnia Királyvár egyik utcáján, hogy ezzel vezekeljen sötét bűneiért (és a tömeg alaposan megdobálta őt minden létező mocsokkal, ami csak a kezük ügyébe került). A sztori fináléja felé közeledve Cersei vált a történet főgonoszává, aki minden aljasságra képes a hatalom megtartásáért, és hő vágya az, hogy mielőbb végezzen Danaeryssel, a sárkányaival és Havas Jonnal.
Cersei állandóan haragtól fortyog és füstölög, mint egy kitörésre készülő aktív vulkán, ezért a bárpultról a Bruichladdich Octomore-t, a világ legfüstösebb whiskyjét ajánljuk neki. A Bruichladdich 167 ppms-es (parts per million, ami a füstösség mértékét kifejező érték) whiskyje eszméletlenül magas, ezért a szakértők szerint az ital olyan, mint a folyékony halmazállapotú füst. A klasszikus Islay-szigeteki sós ízvilág megtestesítője, és ebben a 8 évig tartó bourbon hordós érlelés is kulcsszerepet játszik. A rendkívül füstös whisky illatában a füst mellett ott kavarog az ősi tőzegesség, a bőr, ízében azonban felsejlik egy kis édesség, a lágy és füstös citrusosság páratlan aromakincse.
A szalmasárga Bruichladdich Octomore olyan, mint Cersei: külsőre édes, belül viszont vad füstösség örvénylik benne, amit a tőzeges ízek kedvelőinek fog a legjobban tetszeni.
A Véreb Hegyomlasztó whiskyre vár
Nem mindenki ápol felhőtlen kapcsolatot a tulajdon testvérével: Sandor Clegane (a Véreb) és Gregor Clegane (a Hegy) kiskoruk óta egymást gyilkolják. Az állandó tesó-tusa odáig vezetett, hogy Sandor arcát a megátalkodott Hegy az izzó tűzbe nyomta, így olyan förtelmes vonásokkal ajándékozta meg, hogy Sandor innentől sajnos nem örvendett kiugró népszerűségnek a középkori randikon. Egy gyilkos óriás lett belőle, akit Vérebnek neveztek, és sokkoló termeténél már csak rémisztő ábrázata és lélektelen szeme félelmetesebb, ha megjelenik egy lovagi tornán vagy valamelyik véres csatában.
Királyi testőrként szolgált, azonban egy idő után megcsömörlött a sok vérontástól, és elszökik Királyvárból, majd rengeteg kalandot követően elkapja Arya Starkot, akit túszként visz magával a Starkokhoz, hogy zsíros váltságdíjért cserébe adja vissza nekik az akaratos kisasszonyt. Közben persze jön a pszichológiában jól ismert Stockholm-szindróma: a rab szimpatizálni kezd a zord fogvatartójával. A helyzet nem fajul románccá, viszont a Véreb egy jobb emberré válik, és a deresi ostromban ő menti meg Aryát a beáramló zombiseregtől. A pokoli külső tehát nemes szívet takar, és sokan azt tippelik, hogy a Véreb utolsó meccsére akkor kerülhet sor, mikor összecsap majd ősi ellenségével, Gregor fivérével…
Erre a sorsdöntő összecsapásra Sandor Clegane-nek egy igazi „hegyes” whiskyvel kellene hangolódnia, hogy kiismerje az ellenségre jellemző acélosságot, és könnyebben arasson felette győzelmet. Ehhez az anCnoc Black Hill Reserve Whiskyjét kellene leemelnie a westerosi bárpultról. Ez egy first-fill bourbon hordóban érlelt magával ragadó ital, világos, tiszta és friss illatjegyekkel. Mézes édességét citrus, kókusz és zöldalma egészíti ki, mélyebben még vanília is érezhető benne. Az italt testes, gazdag ízek és aromák jellemzik őrölt fűszerekkel, érett körtével, kandírozott narancshéjjal és karamellel, de mindent áthat benne a tölgyes ízek jelenléte. Hosszú és intenzív lecsengésében megjelenik a klasszikus scotch aroma.
Az anCnoc Black Hill Reserve Whisky után a Véreb is legyőzné rémisztő fivérét, a Hegyet!
Tengerjáró Davosszal egy nemes hajós whisky feledtetné a komor múltat
A meglett korú bölcs tanácsadó rendkívül szegény családból származik, és pályafutását egy másik király uralma alatt fondorlatos tengeri csempészként kezdte (ezért emlegették a sorozat elején Hagymalovagként). Davos praktikái mentették meg Stannis Baratheon és családja életét. A gazdag királyjelölt lovaggá is ütötte hőstettéért, ám sötét múltja miatt egyúttal levágatta Davos jobb kezének felső ujjperceit, hogy ezzel biztosítsa a hűségét (elég szemét húzás, de hát ezért nevezték sötétnek azt a bizonyos középkort. A Trónok Harcával G.R.R. Martin valójában ezt a kíméletlen korszakot akarta bemutatni).
Az öreg Davos nagy stratéga, aki részt vett a Királyvár elleni Feketevízi-csatában, ahol keserves áldozatként a saját fiát is elveszítette. Stannist azonban még ez sem törte meg, ahogyan az sem, mikor hosszú időre rács mögé került, mert le akarta beszélni Stannist arról, hogy túl közel kerüljön Melisandréhez, a veszélyes vörös asszonyhoz. Később a trónkövetelő visszafogadja a kegyeibe, és Davosszal együtt megütközik a vadakkal, Stannis halála után pedig Tengerjáró Davos Jon tanácsadójaként folytatja weserosi karrierjét. Bölcs tanácsai döntő szerepet játszhatnak abban, hogy végül ki foglalja majd el a Vastrónt: a sárkánykirálynő, Észak őrzője, vagy valamelyik olyan karakter, akire jelenleg nem is számítunk (mondjuk Gendry, Robert Baratheon törvényes sarja, aki akár jogosan is igényt formálhatna a trónra).
Davosnak, a vén tengeri medvének egy igazi hajós whisky dukál, és ebben a kategóriában a BUSHMILLS THE STEAMSHIP COLLECTION PORT CASK RESERVE WHISKY a legjobb választás számára. Ezt az italt a gyártó az SS Bushmills gőzhajóra emlékezve hozta létre, mert az 1890-es években óriási szerepet játszott a Bushmills amerikai szállítmányainak célba juttatásában (Davos elégedetten csettintett volna egyet, ha lát egy ilyen remekbeszabott tengeri járgányt: milyen remekül tudott volna csempészni az SS Bushmillsszel!).
Az ír whisky illatában egyből felfedezhetjük belőle fakadó aszalt gyümölcsöl aromajegyeket. Emellett a borostyánszínű Bushmills the Steamship Colllection Port Cask Whiskyben kavarog a kandírozott körte, a lépes méz, portói bor, aszalt szilva és a zöldalma is, ami nagyszerű ital lenne Davosnak egy diadalmas tengeri ütközet utáni koccantásra, mondjuk Királyvár ellen. Ha egyáltalán megéri a történet végét…
Jaime Királyölő whiskyje egy Lagavulin lenne
Jaime a legnagyobb westerosi családok egyikének, a Lannistereknek sármos, lovagias képviselője. Apja a király Segítőjeként a leghatalmasabbak közül való, testvére a szép Cersei, akinek az egész királyság csapná a szelet (Jaime sem kivétel, aki formabontó módon összejön a saját húgával-persze ez csak nekünk perverzitás, hiszen a Martin által bemutatni akart középkorban ez akár mindennaposnak is számíthatott előkelő körökben). Jaime 15 évesen Westeros legfiatalabb lovaggá ütött harcosa volt, és bravúrosan szerepelt a lovagi tornákon, könnyedén legyőzte az ellenségeit…
Jaime szembeszállt a bekattant Aerys Targaryen királlyal, aki paranoiás őrületében egy piromantával fel akarta gyújtani egész Királyvárat. Azóta mindenki csak Királyölőként emlegette Jaime-t, és mindenhol rossz hírét keltették. Közben a Cersei-jel folytatott titkos viszonyából három gyermek született (a történetben egymás után haltak meg). Jaime-nek a fejébe szállt a dicsőség, és egyre nagyobb megalázatásokon kellett átesnie. Az egyik döntő csata után hadifogságba esett, majd egy küzdelemben megcsonkították, elveszítette az egyik kardját. Jaime a megpróbáltatások hatására „jófiú” lett, és igyekezett visszatéríteni Cerseit a helyes útra, ám rendre kudarcot vallott. Annyira elmérgesedett kettejük kapcsolata, hogy a legnagyobb fanok szerint Jaime rövidesen Királynő-ölővé avanzsál, és ő fogja kinyírni egykori szerelmét.
De félre a drámával! Jaime abban a szerencsés helyzetben van, hogy a legnagyobb lepárlók egyike, a Lagavulin egy saját whiskyfajtát szentelt a Lannistereknek. A House Lannister & Lagavulin 9 Years Whiskyt 9 éven át érlelik egy zseniális bourbonos hordóban, és ez ad az italnak egy aranysárga, könnyed és elbűvölő színt (igen, külső megjelenésében a hölgyek számára a whisky tényleg eyecandy, mint Jaime Lannister). Illata a Lagavulinra jellemzően kirobbanóan édes-füstös karakterrel rendelkezik, lendületes tengervíz-aromája pedig maga mögé utasítja a többi jegyet. A szájban még izgalmasabb ízeket fedezhetünk fel a Lannisterekre komponált Lagavulin whiskyben: édesen füstös karamellizált banán, égetett mályvacukor és vanília fogad minket, amely később átadja a helyét a könnyed, száraz mentolnak és a sós-karamellás lecsengésnek.
A limitált szériájú Game of Thrones Single Malt kiadás csak rendkívül rövid ideig és korlátozott mennyiségű palackban lesz elérhető, úgyhogy érdemes mielőbb beszerezni belőle párat!
Bronn, a zsoldos egy tökös whiskyt választana
A nagyívű történet elején Bronn barbár zsoldosként kezdte brutális karrierjét, aki Tyrion fogvatartójából a szövetségesévé, később pedig már-már a barátjává vált. A zord arcú, mindenkit éles megjegyzésekkel illető Bronnra még annak ellenére sem tudunk igazán haragudni, hogy érdekei szerint gyakran vált oldalt a szövevényes kalandok során. Zűrös ügyei ellenére a vadember még mindig a jó oldalon áll, és annak ellenére sem bírta megölni egyik Lannister-fivért sem, hogy már számtalanszor lehetősége lett volna rá, hiszen a lelke mélyén mégis lüktet még benne egyfajta „betyárbecsület”, és a maga sötét módján neki is vannak elvei.
A beszólogatós zsoldos egy igazi tökös karakter, akinek keresve sem tudnánk testhezállóbb gégepukkasztót találni, mint a 6 évig amerikai tölgyfahordóban érlelt Fighting Cock 6 Years Whisky-t. A whisky komplex aromavilágában egybeforrnak az édes-fűszeres és intenzív illatok. Vajkaramellás jegyeit enyhe borsosság járja át, mindezt rumos jegyek kísérik, vaníliás és tölgyes jegyzetekkel. A Fighting Cock 6 Years Whisky íze testes és fűszeres, intenzív zamatában a borsos, tölgyes aromák mellett fűszeres rumos íz is megmutatkozik. A háttérből előbújó karamellás jelleghez a füstösség ad egy olyan „tökös” pluszt, amivel még komplexebb ízvilág nyílik meg előttünk.
Melisandre, a tüzes varázslónő szenvedélye lenne a Fireball whisky
A bíborhajú varázslónő kezdetben Stannis Baratheont, a csúf véget ért királyjelöltet bűvölte el bájaival, aztán nemcsak az ágyában vette át a hatalmat, hanem uralkodói környezetében is, és egyfajta vallási fanatizmust szabadított az emberekre az egykori tűzisten kultuszának tiszteletével. Ő az a csábító lány, aki a tűzzel játszott, és ezt egész sokáig megúszta anélkül, hogy megégette volna magát!
A történet folyamán egyre mélyebb belátást nyerhettünk a varázslónő hatalmának sötétségébe, és abba is, milyen iszonytató áldozatokra képes, hogy fenntartsa rettegett erejét, ami a fagyott jégzombik, a Mások ellen is kapóra jött, amikor a westerosi tajga szörnyszülött hordái ostromot indítottak Deres ellen. A végső harc során Melisandre hatalmas lánggyűrűt vont a Stark-fellegvár köré, azonban ennek fenntartása akkora energiákat követelt tőle, hogy ennek mágikus táplálása végül őt is elemésztette…Béke poraidra, Melisandre!
Életében egészen biztos, hogy a sorozat legszenvedélyesebb varázshasználója a Fireball Whiskyvel koccintott volna a westerosi kocsmákban, mert ez az ital hevességben és izzásban is felveszi a versenyt a Hét Királyság legdögösebb vörösével. A kanadai gyártó szerint ez egy olyan tüzes ital, mintha egy tűzokádó sárkánnyal szemben állnánk, aki most fogyasztott el egy hordónyi whiskyt tele fahéjjal, és illatában is jól érezhető a fahéj mindent átható jellegzetes aromája. A borostyánsárga Fireball Whisky erőteljes és testes ízű, amit a kellemes fahéjas íz tesz felejthetetlenné. Nemcsak Melisandrének, hanem minden whiskyszeretőnek meg kellene kóstolnia, aki szenvedélyesen szereti a fahéj fenséges zamatát!
Theon Greyjoy Taliskert kortyolgatna a varsafák között
Theon fordulatos utat járt be a Trónok harcában. Gőgös, hatalomvágyó fogolyként ismertük meg, akit a rafinált Ned Stark csupán azért nevelt a házában mostohafiaként, nehogy a Vas-szigetek flottája a Starkok ellen forduljon. A Greyjoy srác azonban dörzsöltebb karakter lett, mint a legtöbb északi ismerőse gondolta volna, és az első adandó alkalommal köpönyeget váltott, hogy keresztbe tegyen azoknak, akik felnevelték. Elfoglalta Derest, végezni akart az ifjú Stark-örökösökkel, azonban őt is utolérte a sorsa, és megkapta a büntetését aljas árulásáért.
A gonosz Ramsey megkínozta, kasztrálta, majd egyre durvább testi és lelki kínzásokkal alázta meg Theont, aki teljesen meghasonlott lélekkel tért vissza a külvilágba. Nehezen békélt meg a durva megpróbáltatásokkal, mégis hősként halt meg, amikor a Mások elleni csatában a varsafák között Bran életét kellett védenie.
Theon gyakran csapongott a sötét és a világos erők között, ám élete delén mégis visszatért a jó oldalra. A westerosi bárpulton a House Greyjoy & Talisker Select járna neki, amit ő is elégedetten kortyolgatna, ám hősi halála miatt már csak az emlékére tudunk inni. A Diageo és az HBO úgy döntöttek, hogy kialakítanak egy speciális Greyjoy ház által ihletett italt. Mit kell tudni a Greyjoy-okról? Ők a Vas-szülöttek, akik a tengerek rémeként dúlták fel a habokat, és minden tehetős karavellát kifosztottak, amelyik keresztezte az útjukat. A House Greyjoy & Talisker Select Whisky hatására megelevenednek a tenger erőteljes és szenvedélyes ízei: a csípős chilipaprika, a sós aromákat idéző karamell, egy kevés borsos füsttel keveredve sajátos ízeket eredményez, mintha vagy a hűvös skót Északi-tengerparton vagy a westerosi Nagy-Wyken ücsörögnénk, ahol a Napnyugati tenger által felkorbácsolt vad hullámok csapkodják a partot. Az aranysárga színű whiskyt bourbon hordóban érlelik, és hosszantartó bőrös jegyzetekkel kelt bennünk maradandó benyomást.
Egészségedre, Theon Greyjoy! Házad emlékét az egyik legnemesebb Talisker whisky ízei őrzik!
Az iDrinks választéka bőséges, és tele van jobbnál jobb whiskykkel! Fedezzen fel még több izgalmas italt kínálatunkban!