Értsük meg az alapokat: a skót, ír, amerikai, japán whiskyt
Az italboltokban kapható whiskyk száma hatalmas, felülmúlja minden várakozásunkat. Egyaránt értékes tételeket találhatunk a skót, a japán, az amerikai és ír italok között, nem lehet egyiket a másik elé helyezni a fontossági sorrendben. Csak Skóciában több mint 120 scotchot előállító lepárló működik 5 különböző régióban, a Belső-Hebridák szigeteitől (Jura, Islay) kezdve egészen a Skót-felföldig. Párlataik teljesen speciális, egyedi ízzel rendelkeznek.
A gyűjtemény érdekességeire vadászva afféle „nulladik lépésként” muszáj megérteni a whiskytermelés főbb szakaszait: a malátázás, őrlés, cefrekészítés, erjesztés, lepárlás és érlelés jelentőségét. Ahogyan azt is, mi alapján osztályozzuk, miből kiindulva értékeljük az egyes whiskyket: mit jelent a párlatok illata, színe és íze, illetve milyen tényezők határozzák meg ezek alakulását. Ehhez valamelyest érdemes ismerni az élesztőtípusok mellett a lepárláshoz használt rézüstök alakját és méretét, a hordós érlelés tudományát is.
Legyen szó gabona- vagy maláta whiskyről, a lepárlók bonyolult whiskykészítési folyamat során alakítják ki a párlat karakterét – mindez befolyásolj az ital végső jellegét.
Egy jó indítás:
A palackba zárt naplemente édes derengése: a Glenmorangie Lasanta Whisky
Minden gyűjteménynek nagy ékessége és értéke egy olyan kiadás, amely a különleges érlelés által írja be magát az örökkévalóságba, és az idők során egyre csak nő az értéke. Ebbe a kiváltságos ligába tartozik a bűvöletes gyümölcsösséggel és a naplementét idéző színnel érkező Glenmorangie Lasanta Whisky. A palack nyugalmat árasztó harmonikus kortyai mellett már az áramvonalas, kiegyensúlyozott formavilágával és a színével is figyelmet kelt. Árnyalata leginkább a naplemente az aranysárga narancssárgába hanyatlására emlékeztet, ezért javasolja a gyártó a fogyasztásához a naplemente idejét (szerintük ilyenkor a legjobb „Glenmo” Lasantát ízlelgetni). A nagy utazó hírében álló Dr. Bill Lumsden, a gyártó whiskykészítési igazgatója szerint a világ valamennyi szegletében elvarázsolja az ember lelkét a naplemente.
A Glenmorangie-nál szakmai berkekben csak „Dr. Billként” emlegetett guru szerint a Glenmorangie Lasanta Whisky egy izgalmas kísérlet arra, hogy palackba zárja a naplemente varázsát, a vörös, narancs és lila árnyalatok végtelen horizontjával. A Lasanta egy ínycsiklandozóan finom gyümölcsös áramlás. A párlat 12 esztendőn át bontakoztatta ki árnyalatait Bourbon és Sherry hordóban. Így öltött testet magával ragadó ízodüsszeiája, telis-tele fűszeres fortissimókkal és napsütötte édességgel.
Egyszerre simogatja az ízlelőbimbókat a mazsola, a méhsejt és a csokoládéval bevont mogyoró, amelyet fahéjas árnyalatok tesznek még nagyobb gourman élménnyé. Mert ez a párlat az igazi whisky-ínyenceknek készült! A Glenmorangie Lasanta Whisky gyűjteménye egyik legfinomabb italává nőheti ki magát, amiben nagy örömüket lelik majd barátai és családtagjai. A palackba zárt naplementének és ennek a fénylő finomságnak nem lehet ellenállni!
A 43%-os single maltban visszhangzik a skót Highland régió zamatkincsének választékos édessége, a Bourbon hordó és az Oloroso sherry hordó kettős érlelő hatása futtatta tökélyre a párlat zamatát. Már az illatában mély hatást tesz az emberre a meleg fűszerek gazdagsága, a csoki bársonyos jelenléte és a kényeztető karamella eleganciája. Eggyé válik benne a méz kifinomultsága és a gyümölcsösség, megspékelve az első illatolást a vanília semmi máshoz nem hasonlítható gourman élményével.
Kóstolásakor a gyümölcsösség hullámzik végig az ízlelőbimbókon. A sherry jegyzetek révén leginkább a barackot juttatja eszünkbe a zamata, komplex fűszeressége által azonban feltárul a tejkaramellás és diós ízek gazdag szelencéje. Lecsengésében a színéhez méltó módon a narancs mediterrán crescendóját követhetjük nyomon, telis-tele csokoládés és ropogós mogyorós patakzással, az édes whiskyárnyalat kedvelők legnagyobb örömére.
Egy ilyen whisky nem hiányozhat egy modern whiskygyűjteményből, a Glenmorangie Lasanta Whisky értékes részévé válik minden kollekciónak.
Mit vásároljunk és hol?
Például az iDrinks üzleteiben élőben vagy online, ahol whiskyk széles választékával várjuk az élet vizének szerelmeseit és gyűjtőit! Szakképzett kollégáink segítenek megtalálni a gyűjteményéhez legjobban illő párlatokat, amikkel egyre értékesebbé teheti whisky-kollekcióját, formálódjon bármilyen szemléletmód szerint.
A gyűjtemény beindításához nem kell külföldre utazni, drága whiskyárverésekre menni, ezt nálunk is elkezdheti. Abban is segítünk, hogyan ismerheti meg alaposabban a whiskyk ízét, illatát. A kiskereskedelmi boltok után a gyűjtemény kialakulásakor érdemes felkeresni néhány külföldi lepárlót. Óriási élmény lesz a distilleryk meglátogatása, például a skót whiskyszigeten, az Islay-régióban belevágni egy whiskytúrába! Az iparági szakemberek által értékesen bővíthetjük whiskyismereteinket, és exkluzív palackokra találhatunk a lepárlók boltjaiban, amiket már régóta szeretnénk a gyűjteményünkben tudni.
Büdzsé, és ismeretszerzés a közösségi oldalakon
Mielőtt elővesszük a bankkártyát és komolyabb összeget fizetünk egy whiskyért, érdemes alaposan tájékozódni, minél több csatornán. Ha tehetjük, látogassunk el helyi lepárlóüzemekbe és minél több whiskyüzletbe, hogy egyre több gyártót és tételt ismerjünk meg, beszélgessünk a whiskyszakemberekkel. Másrészt kövessük a lepárlóüzemek tevékenységét a közösségi média oldalaikon, így friss kiadásokra, exkluzív megjelenésekre is könnyebben akadunk majd. Ez a stratégia felvértezi az embert értékes belsős ismeretekkel, így simán rálelhetünk a különleges ajánlatokra, a nem mindennapi limitált kiadásokra.
A gyűjtemény összeállításához mindenekelőtt érdemes beállítani egy büdzsét, egy költségvetést a vásárlásokhoz. Előre érdemes eldönteni, mekkora az az összeg, amit még kifizetünk egy palackért. Ahogyan azt is tudni kell, mi lesz az a whisky, amit valóban élvezni fogunk, ami illik az ízlésünkhöz. A gyűjtemény csak így okoz majd igazi örömöt (akár potenciális megtérülést is a jövőben).
Whiskyfesztiválok, kóstolók, exkluzív események
Az izgalmas tételek felfedezésének esélyét még jobban megnöveljük, ha csatlakozunk pár ismert whiskyklubhoz és olyan társasághoz, online fórumokhoz és közösségekhez, ahol eszmét cserélhetünk más gyűjtőkkel, és akár tanulhatunk is tőlük a fejlődés érdekében. Az ilyen közösségekben könnyebben szerzünk majd tudomást az exkluzív eseményekről, oktatási anyagokról és arról is, hogyan nyerjünk hozzáférést az igazán ritka palackokhoz. Ugyancsak nagy előrelépést tehetünk a gyűjtői gondolkodás terén, ha minél több whiskyfesztiválon, whiskykóstoláson veszünk részt.
Ezáltal az ízlelőbimbónk is hozzászokik a minél sokfélébb ízek megismeréséhez és „detektálásához”. Nemcsak az ízeket tudjuk majd könnyebben azonosítani a nyelven és az orrban; kapcsolatba léphetünk a hasonló gondolkodású whiskyrajongókkal, ráadásul vadonatúj palackokat fedezhetünk fel, bővíthetjük velük a gyűjteményt.
Lássunk túl a mainstreamen
Rettentő könnyű beleesni a napjainkban divatos whiskyk gyűjtésének csapdájába. A legjobb kollekciók felépítése eltér az átlagosaktól: gondosan válogatottak, ezért az a leghelyesebb, ha tartjuk magunkat az eredeti elképzeléseinkhez. Ha mindannyian ugyanazt gyűjtenénk, akkor elég unalmassá válnának ezek a kollekciók. Érdemes alaposabban elmélyedni a kutatásban, hogy minél különlegesebb és kiválóbb palackokra bukkanjunk. Az új, „csili-vili” limitált kiadások gyakran nagyszerű vételnek tűnnek, azonban érdemes elgondolkodni: vajon tényleg kiállják-e majd az idő próbáját?
Akár régi ritkaságokra, akár jövőbeli klasszikus párlatokra esik a választásunk, mindig a whisky minősége a legfontosabb elem. Ha a párlat ízlik, akkor a jövőben is joggal feltételezhetjük, hogy lesz rá kereslet!
Az ír kultúra whiskeyvarázslata: a Writers Tears Copper Pot Whiskey
Az ír whiskykre jellemző a könnyed, gyümölcsös, „magához édesgető stílus”. Emellett viszont sajátos mélységekkel is rendelkeznek. E tekintetben élenjáró napjaink egyik legizgalmasabb desztillátuma, a Writers Tears Copper Pot Whiskey, amely a mainstreamen túlmenően egyedi ízekkel rendelkezik. Ami szintén nem mellékes: készítői az ír kutúra nagy alakjainak dedikálták (a teljesség igénye nélkül érdemes kiemelnünk az ír írói pantheonból a drámaíró Samuel Beckettet, az Ulyssest papírra vető James Joyce-t és a Gullivert megálmodó Jonathan Swiftet is).
A párlat neve Writers Tears Copper Pot Whiskey, bár szerencsére ebbe a nemes italba nem kerültek bele az írók könnyei. Ők az alkotói válságuk, az írói blokk feloldására kortyolgattak whiskeyket a zöld szigetországban. Akkor hullattak könnyebeket, amikor kiürültek a Writers Tears Copper Pot Whiskey-hez hasonló csodás palackok.
Mitől lesz annyira értékes tétel egy whiskygyűjteményben a Writers Tears Copper Pot Whiskey? Azért, mert könnyed, édes, mézes – és ez csak a kezdet! A párlat nemes egyszerűséggel isteni bevezetés az ír whisky birodalmába, a Smaragdsziget legjobbjainak egyike. Már rézarany színe is egy nagyszerű ómen a minőségre vonatkozóan!
A készítése ugyancsak megére egy misét: finomságának ecsetelésekor azt is érdemes elmesélni vendégeinknek kóstolás előtt, hogy a Writers Tears Copper Pot Whiskey egyesíti magában a single pot és a single malt whiskeyket, ezek keverésével tudja feltárni az ízek maximumát. Az édes hangulatot keltő whiskey nem kevesebb, mint 4 esztendőn át érlelődött a nemes tölgyfahordók gyomrában, hogy kiteljesedjenek az aromái. Ezáltal árad minden zamatából a méz, a lédús ír zöldalma, a ropogós pirítós illata – megbolondítva az alapképletet némi vajas krémességgel.
Az ír hatást emelve kóstolásakor még jobban elmerülhetünk a mézes jegyzetek impulzív erejében, rengeteg pirítós tölgyességgel, hála a kitartó aromaadó érlelésnek. A kortyokon végighullámzik a pirított tölgy, a kényeztető karamella és a vanília szentháromsága. A lágy citrusos lecsengés élénkítő árnyalattal tárja még szélesebbre az aromák kapuját, hogy egy felejthetetlen whiskeyélményben legyen részünk, ami hosszú időre az ízlelőbimbókra írja ezeket az elegáns kortyokat.
Ragaszkodjunk egy tematikához
A gyűjtemény beindításakor érdemes lecsapni azokra a whiskyre, amiket nagyon szeretünk. Kövessük a saját ízlésünket! Ami persze finomodhat és változhat az idők során, amint egyre több párlatot ismerünk meg, így egy változatosabb kollekciót is alkothatunk az évek alatt. Ha egy megvásárolt üveg nem válik később eladhatóvá és értékessé, akkor kár lesz leragadni egy olyan párlatnál, amit nem is akarunk meginni.
A gyűjtemény alakításának módja lehet tematikus is. Egy whiskytéma követése remek módja annak, hogy szelektívebb gyűjteményt hozzunk létre. Ilyenkor érdemes megfontolni a gyűjthető kiadások, a különleges kiadások vagy ritka palackozások megvásárlását. A téma származhat egy adott lepárlóüzemből (amelyik a nagy kedvencünk), de lehet egy másik csúcskategóriás gyártó is. A tematikus gyűjtemény alapszempontjává válhat egy adott terület is, ha például kifejezetten japán, ír vagy skót whiskykert gyűjtünk.
A japán tematika egyik telitalálata: Suntory Hibiki Japanese Harmony Whisky
A Felkelő Nap Országának ízei egyre vagányabbnak számítanak az élet vizének berkeiben. A gyűjtők lelkesen csapnak le ezekre a különleges tételekre. Különösen erre a keleti finomságra, amely nem kevesebb mint öt különböző hordóban érlelődve nyerte el végleges ízét. Ebben rejlik nem mindennapi kuriózuma, ezért válhat egy ragyogó whiskykollekció értékes palackjává. Büszkén megmutathatjuk barátainknak és családtagjainknak, vagy a whisky ínyencségekért rajongó vendégeknek.
A Suntory Hibiki Japanese Harmony Whisky érett karaktere maga a megtestesült egyensúly, egy izgalmas és zamatos keresztmetszet a keleti és a nyugati whiskykultúra között. A párlat 43%-os alkoholtartalommal került az üzletekbe. A Suntory Hibiki Japanese Harmony Whisky alkotóinak álma a Yamazaki völgy szépséges vidékén egy olyan whisky megalkotása volt, amit az éterien tiszta vizek bázisa határoz meg, és istenien illik a japán ízekhez. A Suntory Hibiki Japanese Harmony Whisky zamatát adó hordók között szerepel az amerikai fehér, a Sherry hordó és a Mizunara tölgy, így született ez a japán kultúrát ízig-vérig képviselő kuriózum!
A borostyánsárga blended whiskyben a méz édessége bájolja az embert, majd a kandírozott narancs esszenciája mutatja meg, milyen grandiózus párlattal van dolgunk. A kóstolás folytatásában felvillan a fehér csokoládé lágy és krémes árnyalata. Az utóízben elegánsan örvénylik a Mizunara, a japán tölgyfahordó jellegzetes aromája, ami felejthetetlenné teszi az ízek áramlását a nyelven.
A Suntory Hibiki Japanese Harmony Whisky egy igazi japán gyűjteménybe való párlat, ami elérhető az iDrinks üzleteiben.
Egy igazi unikornis Ardbegből: az Ardbeg Anthology 14 Years Whisky – The Unicorns Tale
Egyre többször halljuk: ritka, akár az unikornis! Ez remekül illik egy nehezen beszerezhető whiskyre. Az imént említett scotch kollekciónak igazi aromatikus ékességévé válhat a skót Ardbeg büszkesége, az Ardbeg Anthology 14 Years Whisky - The Unicorns Tale.
Már csak azért is ízléses választás ez a nektár, mert a whisky fanatikusai tudják, hogy Islay a legmenőbb füstös scotchok szülőföldje. Egy fenolos tőzegességgel áramló autentikus skót párlatot az ember egyszerűen nem hagyhat ki a gyűjteményéből! Ez a scotchok egyik alfája és omegája. A műfaj egyik fenegyereke az Ardbeg Anthology 14 Years Whisky – The Unicorns Tale.
Mit tartogat gyűjteményünk számára az unikornis skót meséje? Elsősorban kiforrott ízeket, hiszen a 14 éves érlelés egy tartalmas itallá avatta ezt a párlatot, telis-tele a Sauternes és Bourbon érlelőhordó adta ízekkel. Másrészt egy magasabb alkoholtartalommal cirkuláló párlatról beszélünk, az Ardbeg Anthology 14 Years Whisky – The Unicorns Tale meg sem áll 46%-ig, az erősebb italok kedvelőinek nagy örömére.
Gyűjteménybe válogatásának jó indoka lehet az Anthology széria és az érett zamat, másrészt a nedű még az Islay sziget titokzatos ősi lényeit, az égben repülő unikornisokat is megidézi. A whiskyárnyalatokon túlmenően kirajzolódik benne a madeira hordók gyümölcsös igézete, a banán édes bájával és füstös-gyümölcsös jegyekkel, sok ánizzsal és a sült kenyér karakterével, meleg fűszerességével. Ez egy igazi ínyenc whisky Skóciából – ott a helye minden menő whiskygyűjteményben, ami érinti a scotchokat vagy a füstösebb tételeket.
Keressünk ritkaságokat?
A whisky kuriózumainak felkutatása szempont lehet egy gyűjtemény kialakításakor. A ritka palackozások fürkészésekor keressünk limitált kiadású palackokat, amiken feltüntetik a legyártott palackok számát (ideális esetben ezt még kézzel rá is írják a címkére). A címkék értelmezésének megtanulása ugyancsak felbecsülhetetlen értékű – a felkínált információk egy csomó érdekes részletet tartalmazhatnak, mint a hordó felületkezelése (pl. charred oak) és száma, a lepárló, a palack mérete és az alkoholtartalom mellett. Ha valahol ráakadunk egy igazi ritkaságra, érdemes egyből két palackot vásárolni belőle – így az elsőt megihatjuk, a másikat meg elrakjuk a gyűjteményünkbe. Mert vannak, akik az ivás, az ízek kedvéért szereznek be egy extrém ritka párlatot, mások pedig tovább akarják értékesíteni az adott tételt, és szeretnének pénzt is keresni vele – ez a két fontos funkciója lehet egy whiskygyűjteménynek.
A ritka kiadások esetében koncentráljunk kiemelten a whisky korára és érlelésére. Már csak azért is, mert a régebbi kiadások mindig nagyobb komplexitást és mélységet kínálnak. Ugyancsak legyen a radarunkon az adott whiskylepárló hírneve és megbecsültsége. A neves whiskylepárlók gyakran gyűjthető, nemes italokat készítenek, amikre érdemes odafigyelni.
A rutinos nagy gyűjtők praktikái szerint az ilyen kollekcióknál különösen fontos az árak folyamatos figyelése és a türelem erénye. Mert ez egy hosszú távú játszma!
Érdemes online is szüntelenül monitorozni a ritkaságszámba menő palackok piaci árát, hogy lássuk, mi számít jó üzletnek és mit érdemes kerülni. A nagy gyűjtők korábban egytől egyig regisztráltak egy-egy aukciós weboldalon, és kezdetben apró liciteket tettek pár palackra: innentől kezdve figyelték a folyamatot a legelejétől fogva, hogy megértsék, miként zajlik a folyamat.
Egy igazi ritkaság a Macallantől: Macallan Rare Cask Whisky
Egy veretes Speyside-whiskyvel ritkán nyúl mellé a gyűjtő! Különösen akkor, ha egy palack kivételes ritkaságot ígér, mint a Macallan Rare Cask Whisky. A párlat egyedi gyűjteménybe illőségének szempontja lehet az a tény, hogy elegánsan ötvözi a spanyol és amerikai sherry hordós édes ízek dimenzióját, kidomborítva a karakteres fás jegyzeteket.
Ritkaságát jól jellemzi, hogy nem kevesebb, mint 16 különböző típusú válogatott hordó tartalmából alakult ki végső karaktere. Csak az érlelt párlatokat tartalmazó hordók kevesebb mint 1%-a ítéltetett arra alkalmasnak a Macallan hordói közül, hogy e blend részévé váljék. A párlat ötvözi az amerikai és a sherry hordós érlelés édes kibontakozását, rengeteg fás árnyalatot felvonultat. Izgalmasan keveredik benne a sherrykre jellemző sajátos édesség és a karakán fűszeresség, egy kis sárgadinnyét is bevetve. Egyszerre kap teret a nyelven a karácsonyi fűszerek bájos komplexitása és a lépés méz, miközben kóstolót kapunk benne az olajos malátából is, egy enyhe füstöt és Speyside-i jegyekből is.
A fiatalabb whiskykről se feledkezzünk meg
A whiskygyűjtés során ne feledkezzünk meg egy alapigazságról: A régi whisky ebben az esetben nem feltétlenül „jó whisky” (bár a whisky kora, érettsége minden esetben tükröződik az árában). A viszonylag fiatal lepárlókat sem szabad alábecsülni, hiszen lehetnek olyan párlataik, amelyek alaposan felrázzák a whiskyszcénát. Megeshet, hogy a nagy klasszikusok helyett ezek a párlatok válnak majd a kedvenceinkké, ezekből szeretnénk létrehozni egy nem mindennapi gyűjteményt.
Ügyeljünk a whisky tárolására!
A whiskyt mindig érdemes sötét, hűvös helyen tárolni, távol a közvetlen napfénytől és a hőmérséklet-ingadozásoktól. Érdemes beszerezni a gyűjteményhez egy elegáns, a palackoknak megfelelő védelmet biztosító szekrényt vagy polcot, ami könnyű hozzáférést biztosít a nemes nedűkhöz a kollekcióban.
Nagy szerencsénkre egy whiskygyűjteményt sokkal könnyebb megőrizni, mint egy borgyűjteményt. A whisky tartósabb, nehezebben romlik meg. Van azonban pár szabály, amiket érdemes tekintetbe venni, hogy a whisky megőrizze minőségét, integritását és növelje az értékét az évek során.
A palackokat mindig állva tároljuk. Arra is figyelni kell, hogy kerüljük a címke, a csomag sérülését, a közvetlen napsugárzásnak sem szabad kitenni a palackokat.
Legyünk minél kreatívabbak a whiskyüvegek tárolásában, a dekantációs ötletek kiaknázásában! Használjunk például LED-világítást vagy üvegvitrint, hogy kiemeljük gyűjteményünk vizuális vonzerejét. A stílusos kiállítás fokozni fogja a gyűjteményünk esztétikai báját, barátaink, családtagjaink és a whisky nagy ínyencei a csodájára járnak majd a kollekciónknak!
A whiskygyűjtés több mint hobbi – valóságos művészet. Jöjjön el az iDrinks üzleteibe, és tudjon meg minél többet a polcainkon sorakozó különböző whiskyfajtákról, hogy minél értékesebb és izgalmasabb gyűjteményt alakítson ki belőlük.