A címbeli idézőjel nem véletlen. Tudjuk, a whiskyk sokfelé, és sokféle alapanyagból készülhetnek, olyannyira, hogy egymástól komoly mértékben eltérő jellegű ital lehet a végeredmény. Azonban egy dologban minden whisky hasonlít, mégpedig abban, hogy mindenképp érlelni kell ahhoz, hogy whiskynek vagy whiskey-nek nevezhessük.

Ez egy rövid kis poszt lesz, egy vásárlónkkal folytatott beszélgetés eredményeként született. Itthon ugye azt tapasztaljuk, hogy egyre több kis pálinkagyártó manufaktúra alakul. Ezek zömében igényes, gyakorlatilag kézműves párlatokat kínálnak, nem épp alacsony árakon. Hogy a számításuk bejön-e, az persze változó, de kétségtelen, hogy néha nagyon finom italokra bukkanhatunk náluk. 

A múlt héten ott hagytuk abba, hogy az alkoholtartalmú italok időnként különböző, általában politikai, vagy azzal összefüggő okokból bizony tiltólistára kerültek. De nemcsak általános tiltásokat ismerünk, előfordul, hogy csak egy-egy italféleséget kell időszakosan nélkülözni.

Az alkoholtartalmú italok története nem csupa jókedv és nevetés. A történelem ismer néhány időszakot, amikor egyes italfajták, sőt, akár szinte minden szeszesital illegalitásba kényszerült.

Az szeszes italok fahordós érlelése régi találmány. Ebben a rövid írásban most kifejezetten az égetett/főzött/párolt szeszes italokról ejtek szót, a borok kérdése nyilván teljesen más megközelítés alá esik, hiszen ott a fahordó magához a bor létrejöttéhez szükséges.

Így Szent Patrik napja előtt beszéljünk pár szót az ír whiskeyről. A századforduló (mármint az eggyel korábbi…) idején még elterjedt elmélet volt, hogy a szeszfőzést az írek (egyes változatokban maga Szent Patrik) találták fel az első évezredben. Persze ez inkább legenda, de kétségtelen, hogy igen régen készül ezen a vidéken ez a nagyra becsült italféleség.

Szent Patrik napja mára egész ismert ünnep lett nálunk is. Köszönhető ez elsősorban az ír zenének, amit nagyon sok, igazán színvonalas zenekar játszik már itt is, és az ír italgyártóknak, akik az egész világon meglátták a lehetőséget a tavasz elején megtartott vidám és zöld ünnepben.

 

Legtöbbünknél a whiskykről szólván Anglia, pontosabban Nagy-Britannia, még bővebben az angolszász kötődésű nemzetek jutnak eszünkbe. Igaz, ha megnézzük egy nagyobb kereskedő választékát, látni fogjuk, hogy szinte a világ minden pontján készítenek ilyen italt, de azért az igazi whiskyket mégiscsak a Hegylakóhoz, 007-hez, netán Jockey Ewing-hoz kötjük. Végül is valahogy el kell igazodni a világban, kellenek a fix pontok. A mexikóiak aguardientét isznak, a németek sört, a japánok szakét, a magyarok pálinkát, a skótok meg whiskyt. Hát nem?