Varázslat a palackban

Varázslat a palackban
A világ, amiben élünk egyre kiszámíthatóbb. Az emberiség fejlődik, okosodik. (Tudjuk, a laposföld-hívők meg az oltásellenes liga nem ezt mutatja, de ők valójában csak apró programhibának tekinthetőek.) Alapvetően sajnos elmondhatjuk, hogy a mágia és a varázslat, - mármint az IGAZI mágia és az IGAZI varázslat – kissé a háttérbe szorult mára.
 
Épp ezért tölthet el örömmel, hogy azért vannak még olyan gyártók, akik próbálják táplálni a tüzet, életben tartani az elmúlt évezredek csodák és varázslatok uralta szellemiségét. A most választékunkba került új termékek között van kettő, amely megidézi azt a letűnt kort, amikor még a varázslat uralta a bolygónkat, amikor még minden erdőben koboldok és manók laktak, a patakoknak saját tündéreik voltak, és a viharok meg a villámlás sem csak szimpla légköri jelenség volt.
 
Az első ital a mára nagyon ritkává vált egyszarvúakat idézi elénk:
 
Unicorn
 
Ez a gin alapú likőr valódi unikornis könnyek felhasználásával készül. A könnyek begyűjtése a gyártó által titkosan kezelt helyszínen történik, és a technológiát sem árulják el. Azonban azt kiemelik, hogy ebben a különleges italban nagyon fontosak az érzelmek, a keserédes gin épp az unikornisok érzelmei hatására változik szinte elme-robbantó hatású varázsitallá, amellyel talán csak a Galaxis Útikalauzból ismert Pángalaktikus Gégepukkasztó hatása érhet fel. Persze egy ilyen csodás ital hagyományos összetevőket is tartalmaz, a citrusfélék, a narancsok, a boróka, a fürtökben adagolt koriander, és a rengeteg édesgyökér fontos a végeredmény szempontjából. Ezek együttes hatása ez a természetes, mégis természet feletti ital, amely remekül bizonyítja, hogy dacára a tudományos fejlődésnek, amely eredményeként képesek vagyunk sportautót küldeni a marsra, az életünkben igenis helyet kell kapjon a mágia és a spiritualitás is.
 
Illat: Finom és klasszikus gin illat, citrusos, keserű narancsos, intenzív boróka, menta érezhető.
 
Íz: A szájban az ízlelőbimbók a kandírozott narancsos jegyekkel indítanak, majd a megszokott, kicsit kesernyés gin jegyek szinte észrevétlenül váltanak át egy édesebb, juharszirupos utóízzé. Varázslat, az unikornisok könnye bizony csodákat teremt, megnyitja érzékeink, és eltelít csodás érzelmekkel.
 
A második - egy szintén ritkán látott – madárra hívja fel a figyelmünk:
 
Főnix
 
A főnix az újjászületés szimbóluma. Tudjuk, legtöbbünk életében időnként szükség van kisebb-nagyobb újjászületésekre. Ezek néha könnyebben jönnek, máskor sokáig halogatjuk őket. Phoenix Tears Spiced Rum ezt a folyamatot segítheti. A legendás lény erejét idéző elixir titokzatos módon összegyűjtött főnix könnyeket tartalmaz. Kortyolgatásával magunkba szívhatjuk e lény erejét, mindent túlélő, és feltámadva új csatákba induló fáradhatatlanságát. A pontos receptúra persze titkos, de az tudható, hogy a mágikus és csillogó könnyek mellett prémium karibi rumot használnak e csodás italhoz, amelyet barna nádcukorral és szárított gyümölcsökkel, valamint fahéjjal és gyömbérrel ízesítenek, így adva különlegesen édes és élénken fűszeres zamatot e varázsitalnak. Fogyasztása előtt érdemes felrázni a palackot, ezáltal a főnix csillogó könnyei örvénylésbe kezdenek, így nem csak ízével, de látványával is képes erőt adni, új utakra indítani.
 
Illat: Illatában kicsit a karácsonyi likőröket idézi. Meleg és erős rum aroma, amelyben ott a gyömbér és a fahéj.
 
Íz: Mintha Charles Dickens gondolatait töltötték volna palackba. Ez egy meleg, erős, fűszeres aromákat felvonultató ital. Édes, melaszos rum aroma, amelyet rögtön követ a gyömbér és a fahéj pikáns fűszeressége. Utóíze is összetett, bár itt inkább az édes rum jelleg a domináns.
Tartalomhoz tartozó címkék: rum gin italbemutató