Tullamore Dew

A Tullamore Distillery 1829-ben nyitotta meg kapuit Tullamore városában, Offay megyében. A lepárlót Michael Molloy alapította. Halála után az unokaöccse vette át a vállalatot, a vezérigazgató viszont az azóta legendás Daniel E. Williams lett.

A Tullamore Dew Whiskyben a DEW rövidítés Daniel E. Williams nevét takarja, aki gyakorlatilag a nulláról küzdötte fel magát egy whiskylepárló vezetőjévé, és már egészen fiatal fiúként is a whiskyüzemben dolgozott. Daniel vezette be a Tullamore lepárlójába az elektromos áramot, és kialakította egy jellegzetes ír whisky karakterét, amit csak az ő névmonogramjával kerülhet a boltok polcaira.

Desmond E. Williams, a lepárló következő vezetője örökölte nagyapja elszántságát. Forradalmasította az ír whisky iparágát, és létrehozta Írország első blendelt whiskyjének felejthetetlen karakterét.  A Tullamore Dew a világ egyik legnagyobb számban értékesített whiskyje, de rendkívül gyakran váltott tulajdonost. 1954-ben a lepárló ideiglenesen bezárt, mert a whisky értékesítését a szesztilalom, az angol-ír függetlenségi háború megpróbáltatásai és a magas adók is akadályozták.

Az 1960-as évekre a whiskykészlet elfogyott, a brandet pedig egy másik ír lepárló, a John Powers & Sons vásárolta meg az 1960-as években. 1970-ben a három hatalmas lepárló fúziójából létrejövő Midleton lett a Tullamore Dew Whisky tulajdonosa. 2010-ben a Tullamore Dew márkát a William Grant & Sons vásárolta meg, aki új lepárlót épített Tullamore külvárosában. Az új üzem 2014-ben nyílt meg, és 60 év szünet után végre visszatért a városba a whiskygyártás.

Rendezés:
Cikkszám:R-000-1729

Tullamore Dew Whiskey [1L|40%]

Raktáron
10.750 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R-000-0046

Tullamore Dew Whiskey [0,7L|40%]

Raktáron
8.399 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R-000-1264

Tullamore Dew 12 Years Whiskey [0,7L|40%]

Raktáron
15.999 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R-000-6750

Tullamore Dew Whiskey [0,5L|40%]

Raktáron
7.750 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R-000-6198

Tullamore Dew Honey [0,7L|35%]

Raktáron
9.250 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R2997

Tullamore Dew Whiskey Mini [0,05L|40%]

Raktáron
1.999 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R-000-4285

Tullamore Dew Rum Cask Finish Whiskey [0,7L|43%]

Raktáron
11.350 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R-000-8414

Tullamore Dew Cafe - Honey [0,7L|35%]

Raktáron
9.250 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R-000-8357

Tullamore Dew 13 Years Rouge Whiskey [0,7L|40%]

Raktáron
28.999 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R-000-6860

Tullamore Dew Whiskey (DD+Pohár) [0,7L|40%]

Jelenleg nincs készleten!
7.990 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R3328

Tullamore Dew 14 Years Single Malt Whiskey [0,7L|41,3%]

Jelenleg nincs készleten!
22.990 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R5512

Tullamore Dew 18 Years Whiskey [0,7L|41,3%]

Utolsó 1 db raktáron
54.990 Ft
Kedvencekhez adom
Cikkszám:R8192

Tullamore Dew Honey Mini [0,05L|35%]

Jelenleg nincs készleten!
1.899 Ft
Kedvencekhez adom