A forralt bor milyen borból készüljön?

A mai napig komoly tévhit az emberek körében az, hogy a forralt bor készítéséhez bőven elég felhasználni a gyengébb minőségű nedűket is, hiszen a belekerülő fűszerek és a főzés folyamata úgyis elveszi az esetleg negatív jegyeket. Nos a helyzet az, hogy ez korántsem igaz, ugyanis igazán finom forralt bor silány italból nem készülhet!

Nem véletlen, hogy már az ókori Rómában is kedvelt italnak számított a fűszeres bor, sőt, a téli hidegek során egyenesen gyógyírként tekintettek erre az ínycsiklandó nedűre. A népszerűsége pedig máig fennmaradt, ráadásul ma már a különböző nemzeteknek saját, jól bevált receptjei is vannak, így mindenhol egy kicsit más ízélmény vár az emberre. 

Nem csak a fűszerezésen múlik!

Bár számtalan különböző forralt bor recept létezik a fűszerezést illetően, ám mindennek az alapját a bor maga adja, így először e téren kell döntéseket hozni. Bár ki lehet próbálni, nem lesz finomabb az agyon ízesített silány bor a kellemesen fűszerezett, minőségi nedűknél. Azonban nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy van a tévhit mögött némi történelmi igazság, ugyanis a forralt bort eredetileg a megsavanyodott bor eladására találták ki, amelyet felforraltak, majd fűszerekkel feljavítottak.

Találja meg az arany középutat!

Ha nincs ötlete, hogy milyen irányba induljon a megfelelő fajtájú bor kiválasztásával kapcsolatban, akkor először is döntse el, hogy fehér, vörös vagy rozé borból készítené el legszívesebben az italt! Ezt követően ha nincs fix kedvence és van rá lehetőséged, kóstoljon, hiszen így a saját ízlésének leginkább megfelelő bor választható ki alapanyagként. Ha lehet, legyen a nedű száraz, ám ha az édes ízvilágot kedveli inkább, akkor mindenképpen a minőségi tételek irányába haladjon és ha egy mód van rá, ne cukrozza szét a száraz bort! Lényeges azonban hangsúlyozni, hogy a legfinomabb, igazán minőségi tételeket is vétek agyon fűszerezni és felforralni, így ajánlott megtalálni e téren az arany középutat a silány borok és a legfelsőbb kategória képviselői között.

Mi a jó forraltbor recept titka?

A legtöbb esetben szegfűszeg, fahéj, citrom és méz vagy cukor alkotják a fűszerek alapjait a forralt bor esetében. Azt szokták mondani, hogy egy liter borhoz nyolc dkg cukor, egy rúd fahéj, öt szegfűszeg és fél citrom kell a tökéletes arány eléréséhez, ám ez természetesen a bor jellegétől, valamint az egyéni ízléstől függően változhat.

Sőt, kerülhetnek bele emellett friss vagy aszalt gyümölcsök, de akár pikánsabb fűszerek is. Fontos, hogy az elnevezés ellenére nem érdemes forralni, ugyanis így elpárolog belőle az aroma és a szeszfok is, bőven elég megfelelő hőmérsékletűre melegíteni és ezt követően levenni a tűzhelyről. Így biztos, hogy minden téren tökéletes lesz a megálmodott és elkészített, forró finomság. 

Az viszont nem kérdés, hogy a hideg, téli estéken nincs is jobb dolog a hideg kezeinket egy „karácsony illatú”, forralt boros bögrére tapasztva melegíteni és nagyokat kortyolni a finomságból.

Tartalomhoz tartozó címkék: bor