A 19. század végén aztán megint jött egy felfelé ívelő szakasz a hullámvölgyből, és újra népszerűvé vált a campbeltowni whisky. Campbeltown egykor a whiskygyártás Paradicsoma volt, és az öböl keleti partján álló villák még most is felcsillantják a régi polgárok fényűző életét (akik nemcsak az élet vizéből, hanem a szénkereskedésből is tekintélyes vagyont halmozhattak fel, hiszen ezen a területen széntelérbányászat is működött). A város épületein megjelennek a helyi whiskyválság évtizedei: rengeteg törött, régi cégért láthatunk Campbeltown városában, és olyan szupermarketet is felfedezhetünk, amelyen 19. századi pagodatető látható.

Campbeltown egy mély vízű, hatalmas öböllel rendelkezik, amely elősegítette a kereskedelmi kapcsolatok élénkülését a Lowland whiskyrégióval. A régi időkben Campbeltownban helyi árpát termesztettek, emellett Írország és Skócia délnyugati részéről hoztak gabonát a whiskykészítéshez.

Egykor a város utcáin már egy követ sem lehetett úgy eldobni, hogy ne találjunk el vele egy whiskylepárlót, azonban a helyzet az 1920-as évek végére jelentősen átalakult, mert ekkor már csak egyetlen lepárló, a Riechlachlan maradt talpon Campbeltownban egészen 1934-ig, amikor a Glen Scotia és a Springbank olyan erőre kapott, hogy vége szakadt a Riechlachlan dicső napjainak. Izgalmas kérdés, miért bukott el a 17 whiskyüzem Campbeltownban, a válasz azonban sokrétű: szerepet játszhatott benne az, hogy az itt élők figyelme egyre inkább a Machrihanisch széntelére irányult, ám az is lehet, hogy a fokozott termelés egy idő után kezdett a minőség rovására menni (és olyan, egészen vad teóriákról is hallani lehet, miszerint a csőd előtt még heringes hordókban érlelték a whiskyket).

A legendák szerint Szent Kieran már Campbeltown kialakulása előtt ezen a területen élt, és a vallásos zarándokok a mai napig gyakran keresik fel a nevét viselő híres barlangot, amely csak apálykor látogatható. A Campbeltown-i kultúra központja a helyi múzeum, ahol a Kintyre környékén talált őskori fejszék, régi ékszerek is megtekinthetőek. Itt található Skócia legrégibb mozija: a Wee Picture House elnevezésű szecessziós épületet még 1913-ban építették.

Campbeltownban az éghajlatot a tenger közelsége határozza meg: hűvösek a nyarak és rendkívül enyhék a telek, és mindez az itt készülő whisky tulajdonságaira is hatást gyakorol. A Campbeltown régióból származó whisky karaktere a kezdetektől füstös és olajos, amit eleinte gyakran használnak a blendelt whiskyk fontos alkotóelemeként, de az 1920-as években a nagy cégek egyre ritkábban használták erre a célra a campbeltowni whiskyt. És még egy seregnyi tényező tette tragikussá a helyi üzemek életét: egy Nagy-Britanniában bevezetett adó növelte a kiadásaikat, az alkoholtilalom és a gazdasági válság miatt pedig egyre kevesebb whiskyt tudtak értékesíteni. 

A nehézségek évtizedei után szerencsére Campbeltown ismét aranykorát éli. Újra önálló whiskyrégió, és három lepárlóüzem is működik a városban, de apró független lepárlók is beszállnak a whiskypiac küzdelmeibe. A Campbeltown temploma mögötti kis utcában található a Springbank lepárlója, melyet 1828 óta ugyanaz a család irányít generációról generációra. A Springbank túlélésének a titka az önellátásban keresendő: a brand az idők során arra rendezkedett be, hogy az összes szükségletét saját maga oldja meg, és a malátázás, lepárlás, érlelés és palackozás terén nem szorul senki másra, ráadásul egyetlen helyen oldják meg a termelést. A Springbankon belül két másik társ-lepárló i található, az intenzíven füstös Longrow és a lényegesen könnyedebb whiskyket készítő Hazelburn. Utóbbi háromszoros lepárlásos metódussal dolgozik, és nem használ tőzeget a maláta aszalásához. A Hazelburn egy elhagyatott, ősi Campbeltown-i lepárlóról kapta a nevét, és friss, malátás zamatokkal nyűgözi le a whiskykedvelőket.

A whiskypolisz hanyatlásának másik nagy túlélője a Glen Scotia Whisky, melyben leginkább a lágy gyümölcsös aromák dominálnak karamellel és vaníliával, de a Campbeltown régióra jellemző sós tengervízről sem kell lemondanunk ebben az italban.