Hát nem. Az említett áruházak választékában komoly mennyiségben találhatunk például japán whiskyket. Méghozzá általában nem is igazán olcsón, és ha kicsit utánaolvasunk a témának, láthatjuk, hogy nem is írnak rosszakat ezekről az italokról.

Meglepő, de épp úgy, ahogy az autógyártás. A japánokat persze úgy ismeri a világ, mint a hagyományokhoz ragaszkodó népet, pedig talán nem is ez a legfontosabb tulajdonságuk, hanem a tanulásra való képesség, párosítva a tökéletesség keresésének nem lankadó igényével. Ez pedig nem rossz hajtóerő.

 

Szóval, a hagyományok szerint japánba 1854-ben jutott el az első komolyabb whisky szállítmány, az akkor frissen megkötött amerikai kereskedelmi egyezmény aláírására vitte magával az egyezményt katonai erővel kikényszerítő amerikai Matthew C. Perry kapitány. Ez az egyezmény véget vetett japán elszigeteltségének, és összességében nagy presztízsveszteség volt a császári udvarnak, ugyanakkor, mint később kiderült, bizonyos előnyökkel is járt, hiszen ekkortól tudtak a tanulni vágyó japánok elindulni Európa és Amerika felé.

 

A korábban csak tradicionális japán italokat ismerő szigetországban már 1888-ban elindultak az első európai jellegű italokat gyártó üzemek. Készítettek whiskyt, brandyt és sört is. A később a japán whiskygyártás egyik alapítójaként számon tartott Torii Sindzsiro is egy ilyen üzemben dolgozott. A másik fontos alapító is hasonló módon került a képbe, ő Takecuru Maszataka, aki Settsu Shuzonál kezdte pályafutását.

 

 

A fiatal (még 24 éves sem volt ekkor) Takecuru Maszataka 1918 decemberében Glasgowba utazott hogy beiratkozzon a Glasgow University kémiai kurzusára. 1919. áprilisában tovább utazott a Speyside whiskyrégió szívébe. Itt élt J. A. Nettleton, akinek whiskyről írt könyvét már korábban bibliaként forgatta. A könyvet le is fordította japánra, de emellett tanulni is szeretett volna Nettletontól, aki azonban számára akkor még túlságosan magas árat kért ezért. Módosította hát eredeti tervét, és inkább végigjárta a szeszfőzdéket, ahol a fura kinézetű, de barátságos idegennel a munkások készségesen megosztották tudásukat. Ő pedig gondosan feljegyzett mindent, például a pontos hőmérsékletet, amin a maltóz és dextróz keletkezik. 1920-ban igen részletes tudással tért vissza Japánba.

 

Itt azonban akkori munkaadója nem akarta alkalmazni az általa eltanult valódi whiskykészítő eljárást, ezért 1922-ben otthagyta őket. Szerencsére az általa összegyűjtött tudás nem maradt sokáig kihasználatlan, ugyanis 1923 októberében, egy hónappal a Tokiót és Jokohamát leromboló földrengés után Torii Sindzsiro egy Kioto és Oszaka között vásárolt területen felépítette a Yamazaki lepárlót, japán első valódi whiskylepárlóját (később itt készültek a Suntory termékek).

 

Vezető menedzsere pedig nem más lett, mint friss tudás és komoly tenni akarás birtokában lévő Takecuru Maszataka. Sikeres 10 évnyi közös munka után 1934-ben Takecuru önállósította magát (megint csak nem egy tipikus japán lépés) és egy Hokkaido szigetén vásárolt területen épített lepárlót, a Yoichit. Ez lett a későbbi Nikka lelke, a Suntory legnagyobb riválisa. Takecuru első itt készült saját whiskyjét 1940-ben dobta piacra.

 

A többi, ahogy mondani szokták, már történelem...

 

A ma kapható japán whiskyk többnyire a klasszikus, még Takecuru Maszataka által ellesett módon készülnek. A japánokra jellemző precizitással, szakmai alázattal és odaadással. Nem csoda, hogy mára több japán whisky skótabb az eredetinél, és komoly szaktekintélyek sem képesek minőségi különbséget felfedezni a japán és a skót whiskyk között. Napjainkban már általánosan elfogadott tény, hogy a legjobb minőségűnek tartott malátawhiskyk Skóciában, Írországban ÉS Japánban készülnek, általában lepárlóüstben, azaz kisüsti eljárással.

 

Persze nem japánokról lenne szó, ha nem próbálnák tovább fejleszteni az igen jól megtanult alapokat. Bár az itt készült whiskyk többnyire klasszikus maltok, és érlelésüknél is a hagyományos, tölgyhordós érlelés a leggyakoribb, de előfordul, hogy például helyi alapanyagból készült hordókat is használnak erre a célra. Jó példa erre a Suntory egy kedvelt terméke. A Hibiki Japanese Harmony whisky öt különböző hordóban érlelődött, többek között amerikai fehérben, sherryben és mizunara tölgyben. Ez az ital igazán remekül testesíti meg az alapító célját, hiszen „ízig-vérig” igazi japán ital, ami a helyi kultúra mentalitását képviseli.

 

 

Ismerjük meg, tanuljuk meg, aztán csináljuk jobban. Egy ehhez hasonló mondat alighanem sok japán cég indulásakor szolgálhatott mottóként. Ezek közé tartozik a whiskygyártás is. Mindenképp érdemes a figyelemre, akár tradicionális, akár modernebb ízeket keresünk, a japán gyártók termékeit már nem hagyhatjuk figyelmen kívül.