italbemutató

Top szamurájkarakterek, illő japán whiskyvel - 1. rész: A szamurájok életétől a Versus zombiszamurájokig

2024. 10. 02. 00:00:00

A szamurájok a Felkelő Nap Országának szuperharcosai voltak, akik valóságos legendákká magasztosultak a japánok szemében az évszázadok során, közben a nyugati kultúrára is nagy hatást tettek.  A zen filozófiáját követő harcosok a 12. században emelkedtek hatalmuk csúcsára, amikor szolgálni kezdték a sógunátust, a szigetország első nagy katonai vezetését. Egészen addig a csúcson voltak, amíg az 1868-as Meidzsi-restauráció nem törölte a feudális rendszert. A szamurájok híresen voltak nemes harcmódjukról, éles elméjükről, fegyelmezettségükről és bátorságukról. Kőkemény, szigorú törvények szerint élték mindennapjaikat, és hasonlóan komoly szabályok vonatkoznak a japán whiskykészítőmesterek tevékenységére.

A japán whisky olyan akkurátus pontossággal követte a skót whiskymesterek pallérozott tudását, ahogyan a szamurájok a bushido szabályrendszerét!

Ismerjük meg a szamurájok életét és azt is, milyen japán whisky illene a legnagyobb szamurájok kezébe a katana mellett. Lássunk pár párlatot, amelyek felébresztik az ember lelkében szunnyadó szamurájt!

Miért szeretjük annyira a spiced rumokat?

2024. 09. 26. 00:00:00

A fűszeresség új szinte emeli a rumok zamatát!

A spiced rum kihagyhatatlan ital egy modern bárban, a koktélvilág egyik jól ismert komponense. És valljuk be, egy kellemes zamatú spiced rum önmagában is megér egy misét, mert mesteri tételek játszanak ebben a kategóriában!

Hogyan kezdődött a sikertörténete, miként nőtte ki magát popkult itallá?

És miket érdemes megízlenünk a fűszeres-egzotikus rumok közül? Ezekre a kérdésekre keressük a választ következő írásunkban.

Koccintsunk az ír whiskey 700. szülinapjára!

2024. 09. 23. 00:00:00

Egy szülinap mindig nagy öröm, különösen, ha a hétszázadik tortafújásról van szó! Erről szól az ír whiskey szülinapja, amit nem lehet konkrét évre redukálni, hiszen a Smaragdsziget whiskeyművészetének kezdetei a homályba vesznek. A szakértők szerint azonban valahol a 700 évnél jár az ír whiskey tradíciója, ami az egész világon egyedülálló és elismerést érdemlő teljesítmény.

Az ír párlatok azóta a világ mind a négy sarkában megszerették, és mindenhol elérhetők. Ír földön minden évben vadonatúj whiskeylepárlók bukkannak fel, és egyre többen döntenek úgy, hogy megízlelik a palackokban rejtőző édes, gyümölcsös és kivételesen tiszta párlatokat!

A vodka gyermekkora és érett mai változatai

2024. 09. 19. 00:00:00

Volt idő, amikor a vodkát különlegesen hatékony gyógyszernek tekintették, emellett a lőporgyártásban is használták. És a mai napig komoly vita folyik a lengyelek és az oroszok között arról, a két nagy nemzet közül ki főzött először aqua vitae-t Kelet-Európában, kinek a kezei közül került ki az első vodka!

A vodka zsenge gyermekkorában még sokat kellett finomítani az alapreceptúrákon, mára azonban csúcsminőségű vodkák kerülnek palackozásra. Azóta olyan világszerte ismert párlatok kerülnek a palackba, mint a Russian Standard, a Grey Goose vagy a Ciroc Vodka. Fedezzük fel a vodka fejlődési útját és mai, érett változatait!

Olasz szenvedély a pohárban: a vermut históriája

2024. 09. 18. 00:00:00

Az olaszok számtalan értéket adtak a világnak! A pizza, a Ferrari, és az „isteni” Franceso Totti mellett ilyen a vermut, amelyben ott pezseg a csizma alakú ország lakóinak felszabadult vidámsága, egy kis bor és hatalmas mennyiségű üröm, ezek jelentik a vermut aromatikus szívcsakráját.

Mert a vermut maga az olasz életöröm – és még több üröm!

Napjainkban valóságos reneszánszát éli ez a szenvedélyes, fűszeres és gyógynövényes nedű, így ideje megismerkednünk a történetével és a műfaj legfinomabb italaival, amelyek elérhetőek az iDrinks üzleteiben.

8 ital, amiben van egy brutális csavar

2024. 09. 12. 00:00:00

Mindig vágyunk – már-már sóvárgunk – a meghökkentő újdonságokra, legyen szó az emberi élet bármely területéről.

Az emberi természet valamiért így van kondicionálva, és a tézis az italok világában is élénken érvényesül! Léteznek azonban olyan különleges párlatok, amelyek nemcsak finomak, hanem érdekes meglepetést is tartogathatnak egy izgalmas bulin, és alaposan felpörgetik a hangulatot!

Ilyen a kukacot is tartalmazó mezcalpárlat, a kannabiszos teát tartalmazó likőr, a hipnotikus neonkék színben érkező nedű. Nem beszélve a mákból és pálinkából megálmodott finomságról, az uborkás ginről vagy az az afrikai elefántfa gyümölcséből készített krémes likőrről. 

Most jöjjön 8 ital, amelyek mindegyikében van egy nem mindennapi csavar!

6 bizarr helyszín, ahol mesteri italok születnek

2024. 09. 11. 00:00:00

Milyen lehet egy ősi meteoriton átszűrt vodka egyenesen az űrből, ufófejes palackban?

Hogyan kapcsolódik a Crystal Head Vodka karakteres palackja az ősi misztikus kristálykoponyákhoz, és milyen rumot inspirált a tenger mélyéről felbukkanó kraken, a tengerészek rémálma?

Az északi búvármadár egy különleges gin ihletője lett a jéghideg horgászparadicsomokban, míg az ázsiai hegymászó kalandorok is megtalálták a maguk sajátos italát, a Tarsier Khao San Chili Gint! De hogyan jelenik meg Szibéria kristálytiszta artézi vize a Beluga vodkában? Most következő cikkünk válaszol az összes izgalmas kérdésre.

Lássuk a legvadabb helyszíneket, ahol csodás italok születtek!

És az a jó hírünk, hogy a következő párlatokért nem kell az űrbe vagy a szibériai jégmezőkre menni, mert elérhetőek az iDrinks üzleteiben!

7 Shanky’s Whip cocktail, amit nem szabad kihagyni

2024. 09. 05. 00:00:00

A Shanky’s Whip Black Irish Whiskey Likőr likőrös édességű és felcsillantja az ír whiskey legjavát! Ráadásul annyira mesés ízekkel kavarog a palackban, hogy magasabb szintre emeli a koktélok és finom sütemények finomságát.

Hogyan kapcsolódik a whiskeylikőr históriája egy vagány zsokéhoz, és milyen ételekben, süteményekben, koktélokban vethetjük be a Shanky’s édes zamatát?

Ezekre a kérdésekre keresünk választ cikkünkben.

Mangómánia

2024. 09. 04. 14:15:17

A gyümölcsök keleti királya minden minőségi italban mesterien teljesít, nyáron pedig különösen hűsítő zamatokat villant.

Fedezzük fel a mangós ízek változatosságát egy mangós narancsos-rumban, szőlősen mangós vodkában, mangós milkshake sörben és a madagaszkári mangóginben!

A portói hordós érlelés nagyágyúi

2024. 08. 30. 15:32:35

A portói hordó sokrétű gyümölcsösséget és összetett ízhatást ad! Egyre több whisky- és rumkészítő él a lehetőséggel, hogy ezekben a nemes tölgyfahordókban adjon teret az ízek művészi kiteljesedésének.

 

Ismerjük meg a portós hordós érlelés csínját-bínját azokkal az italokkal együtt, amiket érdemes megkóstolni ebben az ínyenceknek való műfajban!