Említettük már más írásainkban is, hogy a sörből desztillált gabonapárlatok a 14. századi Európában jelentek meg, és legkésőbb a 15. században már az ír szigeten is jelen voltak. Az égetett szeszek első írországi említése 1405-ből származik, ekkoriban még alapanyagától függetlenül aqua vitae-nak nevezték, és elsősorban gyógyszerként alkalmazták, de már az élvezeti okokból történő fogyasztása is terjedőben volt.

Kevés részletet ismerünk a 15. századig, de eleinte valószínűleg itt sem gabonából, hanem borból főztek szeszt. Az aqua vitae írül uisce beatha formában honosult, mely végül whisky és whiskey formákban került be az angol nyelvbe. Árpából készült whiskyről először a 16. században olvashatunk, amikor a Tudorok megerősítették az uralmukat Írország felett. Az elbeszélések szerint I. Erzsébet imádta az ír whiskeyt és rendszeresen hordóban szállíttatta Londonba.

 

1661-ben fogyasztási adót róttak ki a whiskeyre, ami kedvezett az illegális szeszfőzésnek. Az írek nagy mennyiségben készítettek a hagyományos kisüsti eljárással whiskeyt, a 18. század végén a feljegyzések szerint már mintegy 2000 kis szeszfőzde működött errefelé. Az írek nagy mennyiséget exportáltak, ebben megelőzték a skótokat is, mivel ragaszkodtak a hagyományos, jobb minőséget adó kisüstihez az 1831-ben az egyébként ír Aeneas Coffee által felfedezett, folyamatos desztillációt lehetővé tevő lepárlóoszloppal szemben.

 

A jobb ír – és amerikai – minőséget meg akarták különböztetni a 19. század második felében meglehetősen gyenge skót terméktől, s ekkortól (kb. 1870-től) kezdve írták az ír – és amerikai – whiskeyt whiskey-nek. (Ez azonban nem volt általános, sőt, igazából ma is vannak még kivételek.) Az ír whiskey legnagyobb felvevőpiaca az Amerikai Egyesült Államok volt egészen a szesztilalomig, ami után sorra jött a többi probléma. A brit embargó a függetlenné vált Írországgal szemben, a Nagy gazdasági világválság, és végül a II. Világháború, amelyek következtében a legtöbb ír szeszfőző bezárt.

 

Az Ír Köztársaság akkor megmaradt három szeszfőzdéje – Powers, Jameson és Cork Distilleries – 1966-ban egyesült, Irish Distillers Company néven. 1972-ben az utolsó Észak-Írországban megmaradt szeszfőzde, a Bushmills is csatlakozott a társasághoz. 1975-ben nyitottak egy nagy szeszfőzdét Cork mellett, Midletonban és a másik három köztársaságbeli főzdét bezárták, így az Ír-szigeten csak két szeszfőzde maradt, Midleton és Bushmills. 1989-ben azután egy dundalki krumplihéj-etanol üzemet whiskeyüzemmé alakítottak, az így létrejött Cooley Distillery 1992-ben dobta piacra az első 3 éves érlelésű palackokat.

 

Azóta persze sok minden történt, manapság kifejezetten divatosak az ír kevert whiskeyk, és sok, tradíciókkal rendelkező márkanév újjá született, és többen indították újra saját lepárlóikat is. Az ír whiskey gyártás tehát egyelőre sikertörténetnek tűnik, és mi sem tudunk jobbat ajánlani, minthogy kóstoljunk meg minél többfélét ebből az italfajtából is ...

 

Amennyiben szeretné megkóstolni valamelyik kiváló ír whiskey-t, akkor itt nézzen szét a kínálatban