Az ír whisky múltja és jelene

Az ír whisky múltja és jelene

Hogyan hatott az ír whisky gyártására egy durva adótörvény, a szesztilalom és az ír függetlenségi háború? Most megtudjuk, mi volt Aeneas Coffey legendás lepárlási újítása, és milyen fortélyos trükkökkel maradt fenn az ír whisky a történelem kalandos megpróbáltatásai között! Cikkünk második felében pedig jön a 2019-es top whiskey-mustra a Jamesontól a Redbreastig, és megtudjuk, milyen italt kérjünk a poharunkba egy jobb bárban, ha az ír whiskey páratlan ízére szomjazunk!

Az ír whisky múltja és jelene

Az ír whisky históriája, a lényegre desztillálva

Az ír whiskey rendelkezik néhány szigorúan vett műfaji sajátossággal: csak Írország szigetén készülhet és érlelődhet, emellett a whiskygyártók többsége szerint háromszoros desztilláción kell átesnie, hogy sokak számára valóban „easy-to-drink”, azaz könnyen iható legyen. A skót whisky esetében a kocsmapult előtt várakozó skót szoknyás törzsvendégek mély depresszióba esnének, ha a scotch italuk nem füstös, ám az íreknél teljesen más a trend, ők nem gyakran használnak tőzeget a whiskey készítéséhez, persze akad kivétel.

Az ősi források szerint az első desztillációs fecskék már a 14. században próbálkoztak whiskylepárlással, azonban ezek az italok még nem estek át furmányos érlelési folyamatokon. A korabeli kútfők tudósításai szerint nem voltak annyira meggyőző minőségűek, ezért ízesítették őket extra fűszerekkel.

1661 egyfajta fordulópont és komor dátum az ír whisky történetében: ekkor ugyan már voltak lepárlók, de olyan magas adót szabtak ki valamennyi desztillált whiskey-re, amit földi halandó már nem tudott kifizetni. Illegális lepárlók ezrei nőttek a semmiből az ír erdők mélyén, és egészen a 18. századig nem is változott ez a szomorú tendencia. Az ír whisky szerencsecsillaga akkor ragyogott fel, amikor a francia konyaké hanyatlani kezdett! Frankhonban ugyanis 1872-ben akcióba lendült a filoxéra, a konyakgyártás zuhanórepülésre kapcsolt, és óriási igény lépett fel az új szeszes italok iránt: a franciák is felfigyeltek az ír whiskyre, ami ezzel egy Godzilla méretű piaci rést tudott betölteni.

Aztán fordult a kocka, mert jött Matthew atya, a kapucinus szerzetes, aki szigorú erkölcsi okokból 1838 és 1844 között bezáratta a lepárlók egyharmadát. Ennél azonban komolyabb érvágás is történt! Az ír whiskygyártás óriási krízist élt meg a szesztilalom idején is, hiszen a prohibícióval egy gigászi méretű piacot veszítettek, és ez hosszú időn keresztül hatalmas pénzkiesést okozott.

Persze voltak dicsőséges pillanatai is az ír whiskey-készítésnek. 1820 környékén Aeneas Coffey létrehozta a lepárlás minden korábbinál gyorsabb és gazdaságosabb módját, az egylépcsős (folyamatos) lepárlást. Az eljárásnak köszönhetően az ír szeszgyártás és blendelés a gejzír hirtelenségével tört a magasba, bár az írek közül sokan ekkor még nem alkalmazták a metódust: úgy gondolták, ez nem adja vissza azt a jól megszokott ízvilágot, amit már régóta imádtak. 

Történelmi események is befolyásolták az ír whisky sorsának alakulását, mivel 1916-ban történt az írek felkelése és függetlenségi háborúja, ami kereskedelmi embargókkal zárult. Néhány lepárlót felrobbantottak, a britek pedig olyan kemény import/export zárlatot rendeltek el, hogy ezáltal nemcsak az angol, hanem számos európai piac is kiesett a vonzáskörzetükből.

A nagy gazdasági traumák után az 1960-as évekre már csak három lepárló, a Jameson, a Powers és a Cork maradt működőképes. A túlélők összefogtak, és létrehozták az Irish Distillers Company-t, felvásároltak több titokban működő lepárlót (köztük a Bushmillst is). Később a nagy cégek is felfigyeltek az élet vizére, és a Pernod Ricard csoport felvásárolta  majdnem az egész ír whiskygyártást. 

 

Az ír whisky triumvirátus

A modern ír whiskey sokáig három nagy gravitációs központ, Bushmills, Midleton és Cooley köré rendeződött. A Bushmills és a Midleton már az ír whiskey-gyártás aranykorában, a 19. században működött, és jobbnál jobb italokkal nyűgözte le a whiskey kedvelőket. (Ráadásul a Midleton még egy karitatív küldetést is megvalósított, hiszen a dublini Jameson and Power független lepárlóként kénytelen volt lehúzni a rolót, ám a Midleton által biztosított márkanév garantálta a túlélésüket). A Midleton Cork mellett található mai üzeme az 1970-es évek óta létezik, és színes választékát kínálja az ír whiskeynek.

Az Észak-Írországban működő Bushmills Distillery javarészt single malt whiskey-ket gyárt, és ezeket blendeli a Midletontól vásárolt gabonawhiskeykkel.

A Cooley azonban csak 1987-ben jelent meg a piacon, a Locke’s és Tyrconnel neveket ők keltették új életre.

Mára a három nagy gyártó triumvirátusa mellett beindult a kisüzemi lepárlási láz, és sok új szereplő lépett a rivaldafénybe. A William Grant & Sons is rákapcsolt, mert a Tullamore Dew márka készítése miatt egy minden korábbinál nagyobb kapacitással bíró lepárlót hozott létre.

A hőskorszakról már rengeteg szó esett, ám most nézzük, mik a legjobb ír whiskey-k 2019-ben!

 

5 ír whiskey, ami must-have, és érdemes megkóstolni

Egy élő klasszikussal indítunk, hiszen Magyarországon a whiskey-ről sokaknak egyből a Jameson jut az eszébe, egy menő bárba betérve rengetegen eleve ezt keresik a polcokon.  Az egykori alapító, John Jameson 1780-ban alapított saját lepárlót Dublinban, de már rá sem ismerne a mai Jamesonra, mert a jelenlegi blend félig pot stillből, félig gabonawhiskyből áll. A Jameson Írország gazdagon termő vidékeiről származó minőségi árpából és kristálytiszta vízből készül. A háromszoros lepárlás meghozza folyékony gyümölcsét, hiszen letisztult és édes aromát ad a Jameson whiskey-nek.

A Jameson whiskey illata olyan, mintha egy gyönyörű, virágokkal teli ír mezőn sétálnánk. Aromái édesen lágyak és enyhén fűszeresek, az összhatás pedig enyhén pikáns, amely borsos és diszkréten fás ízekben csúcsosodik ki. Íze megmutatja, mennyire finomak az érett gyümölcsök, közben pedig rácsodálkozhatunk a lágy és fűszeres ízek páratlan egyensúlyára, a balansz mellett megnyílnak a lágy diós, vaníliásan fűszeres, édeskés sherry karakterek is.

Lecsengése közepesen hosszú és fűszeres, enyhén mézes aromákkal.

Írország legnagyobb lepárlója a Midleton (ott készül a teljesség igénye nélkül a Jameson, a Paddy és a Powers), de a külsejében akár petrolkémiai üzemnek látszó lepárlóban nemcsak varázslatos whiskey-ket, hanem vodkákat és gineket is desztillálnak.

A whisky-ínyencek szerint a Midleton egyik top terméke a Yellow Spot 12 éves whiskey. A Yellow Spot kalandos utat mondhat a magáénak az ízek ösvényén: 12 évig tartó érése alatt összesen három hordóban pihen (whisky, sherry és malaga).

Milyen lehet az a mámorító élmény, amikor az ember orrát egyszerre csiklandozza a vaníliás őszibarackszirup, a madeirabor és a kandiscukor? Ezt mi is átélhetjük a Yellow Spot 12 years Whiskey-vel, ami édesen olajos illatával csábít minket további szimatolásra! A Yellow Spot íze fűszeres citrusgyümölcsökkel, kajszibarackkal és karamellel bombázza a szájüreget, majd a pörkölt kávébab és a pirított tölgyfa zamatát élvezhetjük.

Muszáj szót ejtenünk a Teelingről is! A Teeling Distillery 2015-ben Szent Patrick napján nyílt, ami azért nagy szó, mert Dublinban 1974 óta nem gyártottak whiskey-t. Két lelkes fivér, Jack és Steven Teeling alapította a lepárlót. Főként pot still whiskeyket gyártanak, ám merészebb terveket is dédelgetnek, ezért idejük 25%-át kísérletezgetésre fordítják, mivel szeretnék, ha a jövőben ír rozswhisky és erősen tőzeges single malt is készülne a Teeling Distilleryben. A Teeling egyik legfinomabb itala a 46%-os Teeling Small Batch whiskey, amit rumos hordókban érleltek. A Small Batch ennek köszönheti édes rumos jegyeit, és élénk fűszeres-vaníliás illatát. A Teeling Small Batch íze kellemesen lágy és édes, könnyed fűszeres jegyekkel kényeztet minket, végül aszalt citrusos és karamellás lecsengéssel búcsúzik tőlünk.

És vétek lenne kihagyni a Bushmills 10 éves whiskyjét! A 10 éves Bushmills whiskey háromszor desztillált, egyáltalán nem érzünk benne füstös tőzegességet, és sokan csak a malátawhiskyk iskolapéládjaként emlegetik, mert készítéséhez csak és kizárólag malátát használnak. A lepárlási folyamat után a whiskey-t minimum 10 évig bourbon tölgyfahordóban érlelik.

A kiváló ír whiskey leheletnyi fás illattal hódít, miközben magával ragad minket a tejkaramellás csokoládé pörkölt édessége. A Bushmills 10 years íze valóságos aromarobbanás: a fenséges detonációban mámorító mandula, csodás csokipuding és gyümölcsösség uralkodik. A Bushmills 10 years lecsengése közepesen hosszú, és édesen olajos.

A top whiskey-ket felsorakoztató listánkról nem maradhat ki a Green Spot Irish Whiskey. Ez az ital egy időutazóra emlékeztet, mert minden fontos időpontban ott volt, amikor történt valamilyen mérföldkőnek számító esemény az ír whiskey történetében az elmúlt 400 évben. A Green Spot Irish Whiskeyről készített első hiteles dokumentáció 1617-ből származik, ezért megállapíthatjuk, hogy egy igazi whiskey-matuzsálemről beszélünk. A Green Spot Irish Whiskey pályafutásának első éveiben az emberek java része még nem sajátította el az olvasás tudományát, és ekkoriban még nem is használtak kormegjelölést a whiskey-ken, ezért a cég zöld folttal jelölte az érlelési időt, hogy az embereknek legalább sejtései legyenek arról, nagyjából milyen minőséget várhatnak az italtól.

A Green Spot Irish Whiskey illatában citrusos édesség kacérkodik a pudingos aromákkal, a borsmentával és a sütis jegyekkel. Fűszeres és puha ízében villámgyorsan megjelenik az édességével lenyűgöző árpa, hosszú lecsengése pedig vaníliás aromákkal küld felénk elbocsátó, szép üzenetet. 

Végül, de nem utolsó sorban jöjjön az ír whiskey állócsillaga, a sokak által egyenesen imádott Redbreast 12! Sokak szerint ez a világ legkifinomultabb whiskey-je! 1932-ben lépett először a whiskey világszínpadra, és azóta már rengeteg megmérettetésen aratott diadalt, számos ragyogó díjat hozott a lepárlónak. 1990 óta viseli büszkén a manapság használt single pot still nevet. A Redbreast 12 whiskeyt beszédes nevéből fakadóan legalább 12 évig érlelik Bourbon és Oloroso Sherry hordókban.

Illata a hordók hatására bourbon-ös és rozsos, közben úgy érezhetjük, mintha egy almáspite aromája siklana az orrunkba, meghintve vaníliával és fahéjjal.

A Redbreast 12 Years whiskey íze valóságos ízkavalkád, főként gyümölcsös finomságokkal: aszalt gyümölccsel, almával, diós ízekkel, azonban érezzük benne a vaníliát és a karamellát is. Zamatában gyengéd gyömbéresség és a fahéj finomsága keveredik, miközben ott kergetőzik a szánkban a bizsergető borsmenta, az édesgyökér, a kámfor és a lenmag aromája is.

Elegáns (már-már arisztokratikus) lecsengésében a sherry játékos jegyei találnak utat a szájpadlásunkhoz.

 

Kedvet kapott ahhoz, hogy még jobban elmélyedjen az ír whiskey csodás birodalmában? Ne várjon Szent Patrick napjáig, hanem nézzen körül most az iDrinks széles ír whiskey választékában.

Tartalomhoz tartozó címkék: italtörténelem whiskey whiskey árak

Kapcsolódó termékek

Jameson Whiskey [0,7L|40%]

Raktáron
7.950 Ft
Kedvencekhez adom

Jameson Whiskey [1L|40%]

Raktáron
10.999 Ft
Kedvencekhez adom

Bushmills 10 Years Whiskey [0,7L|40%]

Raktáron
13.599 Ft
Kedvencekhez adom

Redbreast 12 Years Whiskey [0,7L|40%]

Raktáron
21.799 Ft
Kedvencekhez adom

Teeling Small Batch Whiskey [0,7L|46%]

Raktáron
11.650 Ft
Kedvencekhez adom

Jameson Caskmates Stout Edition Whiskey [0,7L|40%]

Raktáron
9.999 Ft
Kedvencekhez adom

Green Spot Irish Whiskey [0,7L|40%]

Raktáron
21.999 Ft
Kedvencekhez adom

Yellow Spot 12 Years Whiskey [0,7L|46%]

Raktáron
37.550 Ft
Kedvencekhez adom

Jameson Caskmates IPA Edition Whiskey [0,7L|40%]

Raktáron
9.999 Ft
Kedvencekhez adom

Writers Tears Copper Pot Whiskey (DD) [0,7L|40%]

Raktáron
17.999 Ft
Kedvencekhez adom

Writers Tears Cask Strength Whiskey [0,7L|54,5%]

Jelenleg nincs készleten!
44.999 Ft
Kedvencekhez adom

Writers Tears Copper Pot Whiskey (DD+Flaska) [0,7L|40%]

Jelenleg nincs készleten!
20.999 Ft
Kedvencekhez adom

Writers Tears Copper Pot Whiskey Mini [0,05L|40%]

Jelenleg nincs készleten!
1.690 Ft
Kedvencekhez adom

Writers Tears Double Oak Whiskey [0,7L|46%]

Raktáron
19.999 Ft
Kedvencekhez adom

The Irishman Single Malt Whiskey [0,7L|40%]

Jelenleg nincs készleten!
20.999 Ft
Kedvencekhez adom

The Irishman 12 Years Whiskey [0,7L|43%]

Raktáron
30.999 Ft
Kedvencekhez adom

The Irishman The Harvest Whiskey Mini [0,05L|40%]

Jelenleg nincs készleten!
1.599 Ft
Kedvencekhez adom

The Irishman Single Malt Whiskey Mini [0,05L|40%]

Jelenleg nincs készleten!
1.490 Ft
Kedvencekhez adom