A ginről szubjektíven

A ginről szubjektíven
Akkor hát megint eljött egy szubjektív írás ideje. A ginek abszolút divatos italnak számítanak pár éve, amit az is jól mutat, hogy még mindig folyamatosan alakulnak új gin márkák, valahogy ez tűnik most az egyik legalkalmasabb italfajtának, ha új hullámos, fantasztikus háttér történetekkel marketingelt italt szeretnénk bedobni a köztudatba. Végül is érthető ez, hiszen a ginhez nincs szükség túl sok mindenre, szesz kell hozzá, amibe a boróka mellett lehetőleg minél többféle növényt, gyümölcsöt, miegymást dobálunk, aztán az italt újra lepároljuk, netán csak ásztatjuk.
 
 
Persze boldogult ifjúkoromban a gin számomra is egy fura, misztikus italfajtát jelentett csak, amiről leginkább mindenféle Roger Moore filmből halhattunk csak. Gyerekkoromban a gin nem volt része a környezetem sztenderd italválasztékának. Aztán persze - mint általában idővel minden - ez helyrebillent, mára egész közeli ismeretségbe kerültem ezzel az italfajtával. Is. És hogy tulajdonképpen miből van a gin? A ginről írtam már párszor, a poszt végére odateszem a linkeket, most legyen elég ennyi:
 
A mai gin megjelenése a németalföldi, Leyden-i egyetem professzorához, Dr Sylvius nevéhez köthető, aki gabonapárlatot használt a boróka kivonatolásához. Eredettől függően sokféle típus létezik, de alapvetően kétféle gint különböztetnek meg.
  • A desztillált gint hagyományos módon készítik: a szeszbe borókabogyót és egyéb fűszereket áztatnak, majd újra lepárolják. Ezután pedig esetenként tiszta alkoholt, kevés cukrot, és ízanyagokat adnak hozzá.
  • A kevert gin készítésekor valamilyen semleges szeszt kivonatokkal vagy aromákkal ízesítenek. A gin alkoholtartalma az Európai Unióban legalább 37,5% v/v.
A koktélokhoz többnyire a hagyománytisztelőbb London Dry Gin-t használják, amely egy kevésbé aromás desztillált gin; általában teljesen édesítetlen és nem tartalmaz hozzákevert ízanyagokat, ezekben a ginekben a boróka markáns íze a meghatározó. Manapság szinte végtelen változatban készülnek ginek, egy részük a hagyományos módon és alapanyagokból, - itt általában a minél tisztább, jobb minőségű alapanyagokra helyezik a hangsúlyt - más részük épp a minél összetettebb, különlegesebb fűszerek felhasználásában jeleskedik. Azonban az, hogy a gin és a boróka elválaszthatatlanok, minden gin esetében alapvetés.
 
És akkor nézzük a szubjektív ajánlómat. Jómagam inkább a hagyományosabb ízvilágot kedvelem, a gint jobbára tonikkal, lime szeletekkel, mentalevéllel iszom, szóval én inkább a London Dry gin iskola követőiből választok.
 
Legutóbbi kedvencem a The London No1 gin volt, erről forgattunk is egy videót, amit itt tudtok megnézni. (www.youtube.com/watch?v=5zwGMNEoZsM) Többet nem is nagyon mondanék erről a ginről, a videóban Barbara elmondja ami fontos. Ebben a ginben az alkohol jól oldja a borsos, fenyőmagvas, citrusos jegyeket. Lecsengésében érezhető az édeskés menta és a zsája. Ez egy jó gin, próbáljátok csak ki.
 
Szintén kedvelem a Tanqueray klasszikus változatát, ez volt az egyik első gin amit kóstoltam, és valahogy meg is maradt a kedvencek között. Zamatában az édesgyökér szolid édessége pompás fűszeresség kíséretében mutatkozik meg. Élénk zamatát a citrusok lendületessége és a boróka tovább gazdagítja. Közepesen hosszú lecsengésében elegáns száraz ízhatást érezhetünk.
 
De hogy kevésbé nagynevű gint is ajánljak, kedvelem a Finsbury 47%-os változatát is, szerintem ez egy igazi best buy, ár-érték arányban nagyon ott van. Tiszta, könnyed ízében a boróka jellegzetes, markáns karaktere érvényesül, melyet élvezetes citromos, lime-os karakter kísér. Komplexitását pazar fűszeressége még érdekesebbé varázsolja. Rendkívüli tisztasága egyedülálló száraz ízhatással társul.
 
Van aztán olyan, hogy egy ital, jelen esetben gin a palack miatt kelti fel a figyelmünk, aztán a belbecs is ízlik, így kedvenccé válik. Esetemben ilyen volt az Aviation American Gin, ami számomra maga az art-deco palackba formálva, nézzétek csak meg a csodás palackot és a címkét. Tökéletes stílus, fantasztikus kivitelezés. Egy műalkotás, igazából. Amúgy pedig kellemes, a vártnál lágyabb kombináció. Olajos érzet. A borókás íz a kezdetben erős, később a rozsos, citrusos, friss ízek dominálnak. A növények (különösen a levendula) nagyon jellegzetesek. Az egész nem annyira száraz, különösen később édesebbnek tűnik, mint a megszokott ginek. Nagyon hosszú lecsengés, akár órák múltán is érezzük az aromákat.
 
Szóval, a szövegíró most ezeket ajánlja. Persze számos fantasztikus gint találtok még a választékunkban. A videóinkból is ismert András kollégánk kedvence például mostanában az ausztrál Four Pillars cég ginjei. - Beszél is róluk ebben a videóban: www.youtube.com/watch?v=yoggImQnyiU
 
A lényeg, hogy igyatok sok gint, mert az jó. Nekünk és nektek is.
 
Itt vannak a korábbi gines írásaink linkjei:
 
 
Tartalomhoz tartozó címkék: gin

Kapcsolódó termékek

Aviation Gin [0,7L|42%]

Raktáron
11.999 Ft
Kedvencekhez adom

Finsbury Platinum Gin [0,7L|47%]

Raktáron
6.999 Ft
Kedvencekhez adom

Four Pillars Rare Gin [0,7L|41,8%]

Raktáron
14.490 Ft
Kedvencekhez adom

Four Pillars Bloody Shiraz Gin [0,7L|37,8%]

Raktáron
15.490 Ft
Kedvencekhez adom

Four Pillars Navy Strength Gin [0,7L|58,8%]

Jelenleg nincs készleten!
19.999 Ft
Kedvencekhez adom

Four Pillars Spiced Negroni Gin [0,7L|43,8%]

Utolsó 1 db raktáron
18.990 Ft
Kedvencekhez adom

Tanqueray London Dry Gin [0,7L|43,1%]

Raktáron
7.950 Ft
Kedvencekhez adom

Tanqueray London Dry Gin [1L|43,1%]

Raktáron
9.950 Ft
Kedvencekhez adom