Magyar virtus: Puskás Öcsi és Gera Zoltán
Listánk állócsillaga minden idők leghíresebb játékosa, az Aranycsapat ikonja, akit sokan csak Száguldó Őrnagyként emlegettek. Hősünk a veleszületett zsigeri zsenialitással bombázta a labdát a kapuba, és már zsenge gyermekkorában feltűnést keltett a pesti grundokon nyüzsgő srácok körében. Itt a meccseken rendszeresen Bozsik Cucuval is összecsapott, aki a legjobb barátja lett. A legütőképesebb magyar válogatott csapatkapitánya 1952-ben egészen az olimpiai bajnoki címig vezette Helsinkiben a nemzeti 11-et, aztán később a Real Madridban is sikert sikerre halmozott a csapat másik nagy gólvágójával, Alfredo Di Stefanóval együtt. Számos futballszakértő szerint Puskás Ferenc a világ valaha élt legjobb játékosa, így csak egy remekbeszabott bajnoki ital lenne méltó hozzá. Például az Árpád Champion Dupla Ágyas Körte Pálinka. Az aranysárga színben pompázó pálinka zamatában egyszerre lendületes zamatokkal és az aszalt gyümölcs édes hullámaival sodor minket magával. Kóstolásakor máris érezhetjük, hogy ez egy igazán világverő pálinka, ahogyan a labdarúgás világában Puskás Ferenc is egy legyőzhetetlen champion volt!
Szerencsére a Puskás utáni években is felbukkantak nagy tehetségek a magyar fociban. A 21. század hazai állócsillagát a foci szerelmesei csak Gerzson néven emlegették. Gera Zoltán a Ferencvárosban robbant be a köztudatban, később pedig olyan parádésan játszott Angliában, hogy a britek „Mágikus Magyarnak” becézték a pécsi fenegyereket, és még a Premier League álomcsapatába is bekerült (olyan sztárok társaságában, mint Wayne Rooney, Arjen Robben vagy John Terry). Gera Zoltán gyakran kapta meg a magyart labdarúgó válogatott csapatkapitányi szalagját, és számos poszton bevethető volt, hiszen játszott középpályást, irányítót és csatárt is. Gerát sokan tekintik a Puskás utáni idők legismertebb játékosának (olyan nagyságok mellett, mint Détári Lajos, Kiprich József vagy Kubala László), ezért a nemes Disznókő Tokaji Aszúeszencia lenne a legpompásabb ital számára. A Tokaji borvidékről származó ital az aszalt gyümölcsök, a méz és a fűszerek felejthetetlen koncentrációjával kényeztet minket. A bámulatosan gazdag borból árad a félreismerhetetlen finesz és a kifogástalan egyensúly, amit nemcsak a focifanatikusoknak érdemes megkóstolni, hanem mindenkinek, aki imádja a különleges aszúeszenciákat.
Francia pezsgés: Zinédine Zidane és Thierry Henry
A modern labdarúgás legnevesebb francia focistája egy algériai származású spíler, Zinédine Zidane, aki nemcsak világ- és Európa-bajnokként szerzett elévülhetetlen érdemeket, hanem kétszer lett csapatával olasz, egyszer pedig spanyol bajnok. Kezdetben a francia bajnokságban bontogatta a szárnyait, később pedig berobbant a világfutball élvonalába, a Juventusnál és a Real Madridnál is igazi sztár lett belőle a pályán (a spanyol gárdánál később edzőként is bemutatkozott). A mindig makulátlan sportemberként játszó Zidane búcsúmeccsén, a 2006-os olasz-francia összecsapáson azonban elszakadt a cérna, és Zizou „megajándékozott” minket egy emlékezetes húzással, amikor mellbe fejelte a vele folyamatosan kekeckedő Marco Materazzit.
A másik francia fenegyerek Henry, aki már ötévesen a labdát kergette, és Arsene Wengler edző csinált belőle klasszis játékost, a Monaco után az Arsenalnál is. Az isteni Thierry lett a francia válogatott ügyeletes csodacsatára, aki később az FC Barcelonában is kipróbálta magát, és 2009-ben egyszerre nyerte meg velük a Bajnokok Ligáját, a La Ligát és a Spanyol Kupát.
Keresve sem találhatnánk ünnepélyesebb italt a Bajnokok Ligájában élmenőnek számító francia fenegyerekek számára, mint az aranysárgában pompázó Chateu de Breuil VSOP Calvadost. Az alma gyümölcsös eleganciájának legmagasabbrendű kifejeződése egy almás és fás, édesen fűszeres itallal lep meg minket, teli pörkölt mogyorós és nemes tölgyes zamatokkal.
Persze más világhírű francia párlatot is prezentálnánk Zidanéknak, hiszen valószínűleg mérhetetlen örömmel kortyolgatnák a Hennessy VSOP cognacot, amely 8 év érlelés után mutatja meg nekünk, milyen isteni ízek szunnyadnak a francia konyakrégióban. A krémesen gazdag, erőteljes zamatokban egyszerre érvényesül a fűszeresség és a tölgyesség, illetve a szolid mézesség, miközben a szőlő egészen édeskés aromahullámai is megmutatkoznak. Zárásként pedig megkínálnánk Henryékat a francia italkultúra másik csúcsteljesítményével, egy Gran Marnier C. Rouge likőrrel, amely maga a keserűnarancs mennybemenetele az aromák ösvényén. A Gran Marnier C. Rouge likőrben egyszerre markáns a narancsvirág, az aszalt gyümölcsös, lekváros és mogyorós jelenlét, amely olyan ünnepivé varázsol minden pillanatot, hogy még a BL-díjátadókhoz szokott Zizouékat is elbűvölné.
Portugál géniuszok: Luis Figo és Cristiano Ronaldo
A portugál foci királyait nemes egyszerűséggel csak Európa braziljaiként emlegetik, bár manapság a válogatott teljesítménye nem emelkedik a korábbi évtizedekben megszokott szédítő magasságokba (csak Cristiano Ronaldo maradt hírmondóként a régi nagy nevek közül). A portugál aranygeneráció legkiugróbb tehetsége Luis Figo volt, aki a Sporting csapatában kezdte, majd a Barcelonában folytatta karrierjét. Figo a gránátvörös-kék alakulat állócsillaga lett, a rajongók kedvencévé avanzsált, ezért óriási volt a felháborodás, amikor a gigászi riválishoz, a Real Madridhoz igazolt. 5 évig játszott a világ egyik leghíresebb csapatában, majd az Interben játszva kergette az őrületbe az olasz kapusokat.
Szintén a Real Madrid zsenijeként vonult be a futballtörténelembe a másik parádés portugál játékos, Cristiano Ronaldo. A napjaink legkockásabb hasát villantó Ronaldo a Premiere Liege élcsapatában, a Manchaster Unitedben hívta fel magára a figyelmet, bár akkor még nem vagánykodott olyan szépségdíjas megmozdulásokkal és cselekkel a pályán, mint mostanában. A biztonság kedvéért már az angoloknál mutatott játékával elnyerte az Aranylabdát, amelynek megkaparintása a későbbi években egy kétszemélyes versenyfutássá nőtte ki magát közte és a világ másik klasszisa, Lionel Messi között. Aztán Cristiano a Real Madridba igazolt, és a ő lett a portugál válogatott karmestere. CR7 szerezte egyetlen szezonban a Real legtöbb gólját, és az 51 találattal még minden idők legnagyobb spílerét, Puskás Öcsit is megelőzte, aki 49 bombával volt a korábbi csúcstartó.
Mi sem okozna nagyobb örömet a két futballikonnak, mint egy hamisítatlan portugál különlegesség! Például az életteli vörös színben pompázó, csodás aromákat felsorakoztató Royal Oporto Ruby vagy a Sandeman Porto Ruby, amelyben a portói bor egészen különleges illat és ízhullámait ismerhetjük meg. A Sandeman többszáz éves szakértelme és az 5 évet felölelő hordós érlelés meghozza a maga gyümölcsét, és kapunk egy fűszeres, málnás, áfonyás portugál szimfóniát, amit Ronaldo és Figo is örömmel kortyolgatna.
A portugálok bor iránti rajongása legendás, és a szakértők szerint valóságos fanatizmussal tekintenek a muskotályra, mert az édes, desszert jellegű borok is elnyernék a tetszésüket. Ideális lenne számukra a Thummerer Egri Muskotálya, az Egri Borvidék bámulatosan finom, 11%-os édes bora, amely 2014-ben az Egri Borvidék Borverseny ezüstérmét is megkaparintotta. De legalább ilyen remek ajándék lenne a portugál párosnak a Kunsági borvidék itala, a Frittmann Muskotály Cuvée-je, amely az Irsai Olivér és a Cserszegi fűszeres háziasításából született meg. A muskotályos félédes fehérbor lágy és gyümölcsös aromákkal hódít. Viszont a Törley Excellence Sárgamuskotály Pezsgőt kellene nekik felszolgálni, ha egy hamisítatlan muskotályos különlegességre vágynak. A sárgamuskotály szőlő borából készített pezsgő a muskotályos ízek és illatok édes megdicsőülése, kifinomult zamatával lenyűgözné a két portugál labdazsonglőrt.
A portugálok megszállottan kortyolgatják a kávékat, így ideális lenne Cristianónak és Luis Figónak egy olyan ital, amely esszenciális részévé teszi a kávés kortyokat. A kávázás ugyanis olyannyira a portugál életstílus szerves része, hogy a legtöbben napi 2 és 5 közötti kávéval nyernek új energiákat a mindennapok lendületéhez (különösen az espresso-stílusú kávé a szívük csücske). Cristianóéknak kijárna egy igazi kávés különlegesség, például a sötét mahagóni árnyalatban ragyogó Kahlua kávélikőr! Az édesen testes mexikói kávémámorban a vaníliás ízek a pörkölt kávé finomságával keverednek, és mindez egy édes, melaszos aromakarakterrel egészül ki.
Cikkünk folytatásában kiderül, milyen pompás italokkal csillapítanánk Neymar, David Becham, Paolo Maldini és Thomas Müller szomjúságát! Persze nemcsak a világklasszis futballisták kedvéért érdemes körülnézni a prémium italok világában. Jöjjön el az iDrinks üzletébe, és találja meg új kedvencét a fenséges whiskyk, szakék, borok, ginek, rumok és pálinkák világában! Kérje bátran tapasztalt kollégáink segítségét!
A világ futballtörténelmében olyan labdarúgók tették felejthetetlenné ezt a nagyszerű játékot, mint a brazil Ronaldo, az angol David Beckham, az olasz Paolo Maldini vagy a német Thomas Müller. Valljuk be, már a jelenlétükkel is emelték a parázs összecsapások fényét, és emlékezzünk arra, milyen tűzijáték volt a pályán, amikor ezek a géniuszok komolyan odatették magukat! Most kiderül, milyen prémium italokkal kínálnánk meg a múlt és a jövő legendás futballistáit.
Brazil labdakirályok: Ronaldo és Neymar
A seleçäo, vagyis a brazil válogatott az évek során rengeteg pallérozott klasszis játékost adott a világ labdarúgásának, de még ezek közül is üstökösszerűen emelkedik ki néhány latin temperamentumú harcos. Ilyen például Ronaldo, akit a fanatikus focikedvelők csak O Fenomeno, azaz Fenomén néven emlegettek. Ő volt az egyetlen Ronaldo, mielőtt az isteni Cristiano megjelent volna a labdarúgás színpadán, és sokaknak már a brazilok jellegzetes sárga-kék mezéről is a kissé mackós, mégis kirobbanó formában sprintelő harcosa jutott az eszébe. Ronaldo rendszeresen visszatérő akut térdfájása miatt hagyta abba a profi futballt, de az kétségtelen, hogy ő volt a valaha élt egyik legjobb és legsikeresebb labdarúgó. Puskáshoz hasonlóan Ronaldo is az utcákon kezdett parázs labdakergetésbe a barátaival, aztán olyan gárdákban bizonyított, mint a Barcelona, a Real Madrid, az AC Milan vagy az Inter.
A dicső múlt után jöjjön az ígéretes jövő: Neymar Jr, aki a 21. század első évtizedeinek csillogó üstököse lett a brazil játékosok közül. A Santosból került a Barcelonába, ám a brazil válogatott támadójaként is rendszeresen rezegtette a hálót. Aztán világrekordot jelentő összegért, 222 millió euróért igazolt át a Paris Saint-Germainhez, ahol azóta is játszik.
Brazília nemzeti itala a caipirinha, amit Ronaldo és Neymar egyaránt előszeretettel ízlelgetne. A caipirinhához persze kell egy kiváló alapot adó cachaca, mint például a cukornádszeszből megálmodott mestermű, a Cachaca 51! Az áttetsző színű, önmagában is parádés ital ráhangol a felhőtlen szabadságélményére és arra a brazil életérzésre, amely a fociban nyújtott sikereknek is az origójává válhat. Legalább ilyen ragyogó ajánlat lenne a brazil topjátékosok számára a Cachaca Pitú, Pernambuco régiójának turistacsalogató csodája, amely kellemesen gyümölcsös, édes örvénylésével ragad ki minket a mindennapok körforgásából.
Brit gólvágók: Wayne Rooney és David Beckham
David Beckham fénykorában nemcsak a lányok kedvence volt, hanem a pályán is derekasan odatette magát: ő lett az első angol labdarúgó, aki négy különböző országban is bajnoknak mondhatta magát, emellett a britek közül ő lett az első, aki 100 Bajnokok Ligája meccsen játszott. Beckham a Manchester United egyik legnagyobb sztárjaként vonult be a köztudatba, ehhez képest csak hab a tortán, hogy később a Real Madridban is beírta magát a galaktikusok történelmébe. A Paris Saint-Germainben fejezte be focis karrierjét, ám utána sem jutott ideje unatkozni: médiasztár lett belőle, és piacra dobta a saját parfümjét is.
Beckhamnél eggyel fiatalabb nemzedéket képvisel a robosztusabb alkatú, harciasabb felépítésű Wayne Rooney, aki szintén a Vörös Ördögök játékosaként lett ismert a ködös Albionban. A labdarúgás világába fiatal titánként debütáló Rooney 53 találatával a brit válogatott gólrekordere, és ezzel még Bobby Charltont is megelőzte. Wayne hihetetlenül korán, 9 évesen kezdett futballozni az Evertonban, és 18 évesen már ő számított az angol válogatott legifjabb játékosának. Ha Beckham a beállított játékhelyzetek maximális kihasználója és az elegáns megoldásokat kereső játékos volt, akkor Rooney egy harci tank, aki teljes erőbedobással hatolt át az ellenfél védelmén, mint kés a vajon. Arsene Wengler, az Arsenal edzője azt nyilatkozta róla, hogy még nem látott Rooneyhoz hasonlítható tehetséget, mióta a Premiere Liege-be szerződött.
Anglia a gin fellegvára, így erős a gyanúnk, hogy a két briliáns brit géniusz ebben a párlatban lelné a legnagyobb örömét. A Beefeater Gin egy rendszeresen díjesőben fürdő briliáns ital, a világ egyik legfelkapottabb ginmárkája. Testes és robosztus ízének titka a gyógynövények és fűszerek frappáns összhangja, csodásan cirkulál az aromájában a köménymag, a koriander, a narancs és a citromhéj. A másik bomba ajánlatunk Beckhaméknek a Tanqueray London Dry Gin lenne, amely a boróka, a koriander és az angelikagyökér keveredéséből hozza ki a maximumot, a háromszoros lepárlás pedig még könnyedebbé és kifinomultabbá teszi ezt a bámulatosan finom brit párlatot.
Korábban Beckham és Rooney is manchesteri játékosként került fel a világ futballtérképére, ezért nagyon nem lőhetünk mellé, ha a Manchester Spirit Vodkával kínálnánk meg őket. A Manchester Gin készítői ugyanis úgy érezték, ideje kipróbálniuk magukat egy új italfajta finomhangolásában, és friss utakra lépve létrehozták a Manchester Spirit Vodkát. Ez egy esszenciálisan tiszta, krémes aromakarakterű vodka, méltóságteljesen hömpölygő borsos ropogóssággal és olajos hullámokkal. A másik nyerő ajánlatunk a két brit bonvivánnak a Cotswolds Single Malt Whisky lenne, amely egy valóságos kuriózum, hiszen nem Skóciában, Írországban, Amerikában vagy Japánban desztillálták, hanem a jó öreg Angliában! Az árpából készített Cotswolds Single Malt Whiskyből a Bourbon és vörösboros hordós érlelés hozza ki az ízek maximumát. A whisky gazdag malátás zamatokkal, karamellizált sevillai narancslekvárral gondoskodik arról, hogy örök időkre bevéssük az aromamemóriánkba!
Az azzurrik nagyágyúi: Paolo Maldini és Del Piero
A Squadra Azzurra, vagyis az azúrkék válogatott soraiban olyan nagyságok kergették a labdát, mint Roberto Baggio, Francesco Totti vagy Filippo Inzaghi. Az azzurik közül két mesteri játékost szeretnénk kiemelni, akik új lendületet adtak az olasz foci fejlődésének. Az ország egyik legkreatívabb játékosa, a Juventus fáklyaként világító harcosa Alessandro Del Piero, aki nemcsak a zebrák csapatában vívott ki elismerést, hanem a Bajnokok Ligája gólkirályi címét is megkaparintotta. Del Piero ékes példája a csapathoz való hűségnek. A 2006-ban kirobbant olasz bundabotrány miatt a Juventus a másodosztályba került, és az előző két scudettójukat is elvették tőlük. Alessandro persze itt is kitartott a Juventus mellett, és villámgyorsan visszajutottak az élvonalba, miközben Del Piero 21 találatával gólkirály lett.
A másik bravúros olasz a szigorú tekintetű Paolo Maldini, aki a statisztikák szerint több ezer (!) meccset játszott le piros-fekete mezben, az AC Milan játékosaként. Emellett a válogatottban sem aprózta el a sikerélményeket, hiszen védőjátékos posztja ellenére 7 góllal büszkélkedhet, és ő az olasz válogatottsági csúcstartó a maga 126 pályára lépésével (ráadásul az olasz bajnokságban is kihagyhatatlannak bizonyult, hiszen összesen 600-nál is több Serie A meccset játszott).
Mi mással kínálhatnánk meg a Squadra Azzurra legmenőbb gólvágóit, mint egy Olaszországban kihagyhatatlan grappával? Nem árulunk zsákbamacskát, ha az exkluzív zsákos palackban forgalmazott Grappa Fior Di Vitével lepnénk meg a calciatorét. A préselt szőlőből kialakított izgalmas ízkarakter remekül visszaadja Olaszország egyik kedvenc italának gyümölcsös ízét, és bámulatos bevezetést ad az itáliai italok világába. Ráadásul ettől a mindig mord Maldini arca is kisimulna.
Nehezen tudunk elképzelni a szenvedélyes olaszoknál teljesen absztinens embert, az viszont lehetséges, hogy a két itáliai sztárjátékos egy grappától gyengébb alkoholtartalmú, könnyedebb italt szeretne megízlelni. Ebben az esetben egy kifejezetten az olasz ízvilágra hangszerelt Bottega Cellini Limonchellóval kínálnánk meg őket, és ezután már alig hallanánk a saját gondolatainkat a perfetto és a meraviglioso felkiáltásoktól, amelyeket a remek limonchello ízlelgetése után hallanánk. A Bottega Cellini Limonchello intenzív citrusos ízekkel és 30%os alkoholtartalommal indít támadást az ízlelőbimbóink ellen, nemes aromáját pedig a szicíliai citrom héjába áztatott grappa grandiózus zamata adja.
Az olaszoknál a fernet az egyik legfelkapottabb digestivo, amely eredetileg Argentína nemzeti itala volt. Az olasz bevándorlók a fernetet a 20. század fordulóján hozták be a csizma alakú mediterrán országba. A fernet voltaképpen egy „amaro”, vagyis keserű ital, amely alapvetően segíti az étkezés utáni emésztést. A fernetet hagyományosan kólával és jéggel keverik, és a kultikus mixtúra Fernet Con Coca néven vonult be a köztudatba az olaszoknál (az arány rendszerint 70% kóla és 30% fernet, ám olykor grapefruittal és kávéval is szokták keverni). A Fernet Branca ideális ital lenne a két olasz focilegendának, mert a felhasznált 27 féle gyógynövény és a fűszeres aromakincs tökéletes lenne egy Fernet Con Colához. Ha viszont egy új és trendi italra vágynának, akkor Roberto Cavalli Luxury Vodkáját ajánlanánk Del Pieróéknak, amely kristálytiszta finomságával és száraz jegyzeteivel hódította meg a vodka világát.
Az olasz italkultúra másik alfája az Aperol, amit még az 1800-as években az osztrákok készítettek, midőn megszállták Velencét. Az évek során az olaszok egyre jobban rákaptak az Aperolra, és több keserű gyógynövényt adtak ehhez a könnyed és kellemes italhoz. Az Aperol végső finomhangolására 1920-as években került sor, amikor a Barbieri-fivérek a saját Aperol Spitz változatukat naranccsal, illetve rebarbarával bolondították meg. A két nagy olasz labdagurunak eszményi választás lenne egy piros grapefruit színárnyalatú Aperol lenne. Ez olaszok kedvenc keserűlikőre, ráadásul mennyei Aperol Spitzet lehet készíteni belőle, ami fenomenális frissítő egy forró nyári napon.
A német precizitás képviselői: Lothar Matthäus és Thomas Müller
Németországban a futball igazi ünnepi fiestát varázsol a stadionokba. A Mannschaft, vagyis a német válogatott világverő tagjai olyan sztárokkal tették színesebbé a futball világát, mint Franz Beckenbauer, Oliver Kahn vagy Bastian Schweinsteiger. A legjobbak egyike Lothar Matthäus, aki egy ideig a magyar válogatott edzőjeként dolgozott (az ő vezetésével és Torghelle két góljával a magyar csapat legyőzte a németeket), és a sok meccs közben összesen öt feleséget „fogyasztott el.” A legtöbb meccsét a Bayernben játszotta, azonban a Borussia Mönchengladbachban szintén megmutatta, milyen jól jön egy Lothar a háznál!
Thomas Müller tehetségét már 10 évesen felismerte egy játékosmegfigyelő egy ifjúsági tornán, így került 2000-ben a Bayern München csapatába. 22 éves korára a csapat első számú csatárává lépett elő, akit olyan klasszisok segítettek, mint Arjen Robben és Franck Ribéry. Müller Joachim Löw német válogatottjában is figyelemreméltóan debütált, és a 2010-es világbajnokságon megszerezte az Aranycipőt. 2014-ben még magasabbra tette a lecet, és világbajnok lett a németekkel, közben pedig rengeteg alkalommal szorongathatta a kezében a salátástálat, mert a Bayern Münchennel is rendszeresen megnyerte a Bundesligát.
Elsőre döbbenet volt a köbön, de az kétségtelen, a német iváskultúrában mostanában egy új trend jelent meg, és egyre többen pörögtek rá a ginekre. A két német ladbabűvészt ezért a kategória két legnagyobb nagyágyújával, a GINSTR Stuttgart Dry Ginnel és a Fekete-erdő folyékony esszenciájával, a Monkey 47 ginnel szeretnénk megkínálni. A Stuttgartban készített GINSTR Stuttgart Dry Gin az utóbbi évek legnagyobb dobása a gin kategóriában, hiszen ez a nemes ital valóságos díjesőben fürdött a különböző nemzetközi versenyeken, és a világ legjobb ginjévé is megválasztották a World Spirit Awardson. Sikerének titka többek között abban rejlik, hogy a hagyományos ginkomponenseken túlmerészkedve olyan parádés összetevőket használ, mint a gránátalma, a Kaffir-limelevél, a narancs vagy a hibiszkuszvirág. A másik ajánlatunk a német kettős számára a Monkey 47 Gin lenne, amely 47%-os alkoholtartalommal és 47 titokzatos Fekete-erdőből származó összetevővel jelent ellenállhatatlan csábítást az érzékszerveink számára.
Egy igazán fergeteges német bulit azonban nehezen tudunk elképzelni sör nélkül, így első körben, bemelegítés gyanánt egy Bitburger sörrel kínálnánk meg a Nationalelf két kimagaslóan eredményes spílerét. A 4.8%-os sör alapkaraktere kissé keserű és száraz, citrusos zamatörvényeiben viszont ott kavarog a méz, a makadámdió, a pörkölt napraforgómag, és egy egészen egyedülálló élménnyel gazdagítja az ember sörtapasztalatait. Persze megeshet, hogy egy sör kevésnek bizonyul Lotharék számára, mert kifejezetten egy német Jägermeisterre szomjaznak. Az 56 különböző gyógynövényből készített gyomorkeserűt 1934 óta kortyolgatják a németek, és egyedülálló összhangban egyesíti a krémes zamatot a gyógynövényes aromákkal, az édes narancsos fűszeres ízekkel. Előfordulhat, hogy a fiatalabb generációt képviselő Thomas Müller egy újhullámosabb italt szeretne, ezért a két világklasszist az Underberg gyógynövénylikőrrel is megkínálnánk. Az Underberg egy digesztív, vagyis emésztést elősegítő ital, amely mesterien rázza újra a jól megszokott gyógynövényes likőrök receptúráját.
Tulipános fenegyerekek: Edgar Davids és Arjen Robben
Minden idők egyik legjobb holland játékosa, Edgar Davids az Ajaxnál került az érdeklődés homlokterébe, ahol edzője, Louis van Gaal a Pitbull becenévvel illette harciassága és legyőzhetetlen elszántsága miatt. Itt olyan labdarúgó nagyságokkal kergette a labdát, mint Patick Kluivert, Dennis Bergkamp vagy Marc Overmans. Aztán Davids az AC Milanba került, ahol nem igazán ment neki a játék. A gyengébb forma nem szegte kedvét, inkább magasabb sebességfokozatra kapcsolt, és a Juventus erőssége lett, a válogatottban pedig valósággal remekelt, beválasztották az 1996-os világbajnokság álomcsapatába is. Ezután a Barca, az Inter és a Tottenham Hotspurs csapatában is megfordult a Pitbull, mielőtt végre szögre akasztotta volna a cipőjét.
Nyilván a későbbi korszak is kitermelte a maga holland szuperhősét a fociban. A határozott fellépésű Arjen Robben már ötévesen a labdát nyúzta szülőhelye együttesében, később pedig a PSV Eindhoven, majd a Chelsea nyerőembere lett. A Real Madridban szintén megfordult, viszont elég hullámzó éveket produkált a La Ligában, így 2009-ben a német Bundesligába igazolt.A Bayern München valóságos feltámadást jelentett Robben számára, ahol bajnokságot és német kupát is nyert a gárdával, és számos összecsapáson vezette diadalra a német sztárcsapatot.
De vajon milyen nedűvel kínáljuk meg a két holland fenegyereket? A tulipánok országának ősi csodaitala a genever, így mi sem hagyhatjuk ki ezt a ziccert, és a Bols Jonge Graan Jenevert választottuk. A kivételesen finom holland párlat zamata leginkább a klasszikus ginek aromájához hasonlít, ám egy semleges vodkára is emlékeztet, megbolondítva némi borókás árnyalattal. Emellett a gabonás és malátás jegyzetek áramlása tenné élvezetessé az ital kortyolgatását a két holland spíler számára. Ha már Hollandia, akkor a gint sem hagyhatjuk ki a játékból, hiszen ez az ország tekinthető a nagyszerű párlat őshazájának.
Ötletes választás lenne Davidsék számára a Black Tomato Gin, mely feketeparadicsomos aromákkal kelti új életre a gin műfajának jól megszokott zamatkincsét. A holland Black Tomato Gin olyan, mintha egy veteményeskertet ízlelgetnénk: érezhető benne a paprika, a paradicsom, mindezt még a citrusok, a boróka és a fűszerek áradata teszi sokszínűbbé.
A Bols Vodka is pompás választás lenne a narancsszínű válogatott menőinek. A közepesen testes, édes jegyzetekkel áramló Bols Vodka olyan féktelen tempóra hangolná a két férfiút, mint amilyen gyorsasággal a széltől hajtott holland malmok forognak ebben a gyönyörű országban!
Persze nemcsak a világklasszis futballisták kedvéért érdemes körülnézni a prémium italok világában. Jöjjön el az iDrinks üzletébe, és találja meg új kedvencét a fenséges whiskyk, szakék, borok, ginek, rumok és pálinkák világában! Kérje bátran tapasztalt kollégáink segítségét!